
A Sony kiemelt figyelmet szentel a fogyatékkal élőknek is, akik éppúgy szerethetik a videojátékokat mint bárki más. Ám sokan közülük a hagyományos eszközökkel és játékvezérlőkkel csak nagy nehézségek árán vagy épp még úgy sem lennének képesek játszani velük. Számukra tervezték meg az Access kontrollert, ezt a folyamatot pedig egy új videóban mutatják meg nekünk.
A videóban a mérnökök mesélnek arról az öt évig tartó kísérletezésről, próbálgatásról és tervezésről, amely során az Access fokozatosan elérte a már ismert végleges formavilágát. Ez idő alatt számtalan prototípus és designötlet született, amelyek mind közelebb vitték a csapatot a céljukhoz. Mára pedig egy szinte minden elemében átalakítható és a fogyatékkal élők számára is könnyebben használható kontroller lett a munkájuk gyümölcse.
Ebben a munkában egyébként nincsenek egyedül, mivel többek közt a Logitech is együttműködik a Sonyval. Ők saját kiegészítőt terveztek az eszközhöz, amely a Logitech G Adaptive Gaming Kit nevet kapta és lényegében nyolc billentyűt takar. Van köztük két kisebb és két nagyobb gomb is, mindegyikben magas minőségű kapcsolókkal. Ezeket az extra billentyűket úgy tervezték meg, hogy akár egy kerekesszék karfájára is rögzíteni lehet őket.
Az Access kontroller a tervek szerint december 6-án kerülhet majd a boltokba, míg a Logitech kiegészítője jövő januárban követheti.