25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Sajtóközlemény/hirdetés

8 népszerű sport, ami komoly veszélyt jelenthet a testi épségünkre megfelelő felkészültség nélkül (x)

Írta: hirdetés (x)

A sportolás előnyeit mind ismerjük: jót tesz az egészségünknek, segít a kikapcsolódásban, a képességeink és a személyiségünk fejlesztésében, és még hozzánk hasonló érdeklődésű embereket is megismerhetünk közben. Néhány mozgásformának azonban megvannak a veszélyei is, melyekre oda kell figyelnünk, ha ki akarjuk próbálni ezeket – és ép bőrrel megúszni.

Küzdősportok

Fokozottan veszélyesnek számítanak azok a kontaktsportok, amelyekben az ellenfelünk fizikai erővel való legyőzése a cél. Míg az amatőr bokszolók jellemzően fej- és fogvédővel küzdenek, az MMA vagy a karate esetében az ilyen felszerelések sokkal ritkábbak. Így ez utóbbiak esetében fokozottan fennáll a szem- és orrsérülés veszélye, ahogy az sem ritka, hogy az ezt művelőknek fogpótlásra van szükségük. Szintén előfordulnak törések és ficamok, melyek főképp a végtagokat érintik, valamint számolni kell az agyrázkódás kockázatával is.

Alpinizmus, hegymászás

Az ipari alpinista a legjobban fizető állások közé tartozik. Miért? Mert az ezt művelő minden egyes nap az életét kockáztatja. Ugyanez igaz az alpinista sportokra is: a rengeteg kötél és biztosítás ellenére sem lehet száz százalékosan kivédeni a baleseteket, ráadásul a magasban egyetlen apró mozdulat vagy elvétett lépés is súlyos következményekkel járhat. A hegymászás esetén ráadásul a sportoló ki van téve a környezet és az időjárás szeszélyeinek is.

Extrém sportok

Habár a repülés még mindig a legbiztonságosabb utazási formának számít, sokan vannak, akiket nem győz meg a statisztika. Hiába van nagyobb esély arra, hogy a repülőtér felé tartva történik baleset, mint fent a levegőben, egyszerűen félnek a repüléstől – hiszen ha aközben valami baj történik, semmit sem tudnak tenni. Ugyanez igaz a bázisugrásra és a különböző ejtőernyős ugrásokra is: ha menet közben csődöt mond a technika vagy beüt valamilyen váratlan esemény, a sportolók alig tudnak mit tenni ezek ellen. Ezért is számít a bázisugrás a legveszélyesebb sportnak, ahol a halál esélye 1 a 2317-hez.

Motorsportok

Ütközések, csúszások és kisodródások – a motorsportok a legveszélyesebbek közé tartoznak. A nagy sebesség, az akadályokkal teli pálya és a többi versenyző mind további veszélyeket hordoz magában, nem beszélve a jármű kiégésének vagy robbanásának kockázatával. Emellett a versenyzők folyamatos stresszhelyzetben állnak, így a testi mellett a mentális egészségükre is oda kell figyelniük.

Rögbi

Míg a televíziós nézettség szempontjából a világ egyik legnépszerűbb sportjának számító amerikai futballban védőfelszerelések garmadája biztosítja a sportolókat, a rögbiben nincs ilyen: itt valóban test ütközik testtel. Épp ezért a rögbi a világ egyik legmegerőltetőbb és legveszélyesebb sportja, ahol a törések és ficamok mindennaposnak számítanak, ahogy a sérülésekből eredő fogpótlás is; nem beszélve az agyrázkódásról és egyéb traumás balesetekről.

Kajakozás és rafting

Vízi sportok esetén a legnagyobb veszélyt a természet jelenti, amit a legprofibb felszerelés és leggondosabb felkészülés ellenére sem tudunk kontrollálni. A folyó szeszélyes lehet, ahol bármikor felbukkanhatnak váratlan akadályok és nem várt veszélyek: egy szikla, a feltámadó szél, vagy akár egy villámlás is súlyos balesetet okozhat.

Hoki

Ugyan a gyeplabda nálunk kevésbé számít elterjedtnek, a jéghoki egyre népszerűbbé válik, főleg a nemzeti csapat közelmúltbeli sikerei óta. Ez azonban nem jelenti azt, hogy veszélytelen lenne – sőt! A kemény test-test elleni harc, az ütközések, az ütővel és labdával való találkozások mind sérülésekkel járhatnak – és akkor még nem beszéltünk az adrenalin miatt bekövetkező kakaskodásról, ami a sport velejárója. Az internet tele van a fogatlan hokisokról szóló képekkel és mémekkel – sokan egyszerűen nemet mondanak a fogpótlásra és büszkén vállalják harci sérüléseiket.

Síelés és snowboardozás

A gyerekektől az idősekig sokan hódolnak a síelésnek és a snowboardozás népszerűsége is növekszik – annak ellenére, hogy a legkisebb dombon vagy lankán is könnyű összeszedni egy sérülést. Főleg a törések, ficamok és húzódások gyakoriak, a komolyabb balesetekből szerencsére egyre kevesebb van. Míg azonban a kezdőknél a felkészületlenség jelenti a legnagyobb kockázatot, a profiknál az egyre nagyobb magaslatok és egyre meredekebb pályák.

A sportolás remek elfoglaltság, amely még az egészségünknek is jót tesz – a gyaloglástól a sziklaugrásig azonban széles a sportágak skálája. Válasszunk felkészültségünkhöz és lehetőségeinkhez mért sportot és mindig figyeljünk oda egészségünkre és a biztonságra – ezek ugyanis a legfontosabbak!

Kép forrása: https://hu.123rf.com/photo_218192128_hockey-players-play-hockey-at-the-stadium.html

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • 8 népszerű sport, ami komoly veszélyt jelenthet a testi épségünkre megfelelő felkészültség nélkül (x)

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!