Most már nagyon örülnénk, ha nem jönne közbe semmi, és az Alone in the Dark végre tényleg megjelenni. A premierig elvileg még majd’ két hónap hátra van, de egyelőre bizakodásra adhat okot, hogy a készítők eléggé felpörgették a játék körüli felhajtást. A minap például egy vadonatúj előzetessel lepték meg a rajongókat.
Az alábbi videó nem túl hosszú, mindössze egy perces. Ennek viszont oka van, ugyanis a fejlesztők ebbe az egy percbe próbálták meg belesűríteni mindazt, amit a játékról a megvétele előtt tudni érdemes. A játékosok egy természetfeletti horror kalandba csöppennek majd, amely egy eltűnési esettel veszi kezdetét. A két főhős, Emily Hartwood és Edward Carnby együtt utaznak el a Dercato Manorhoz, hogy ott a nő bácsikájának nyomára bukkanjanak.
A játékmenet gerincét a fejtörők és az akciók adják. Előbbiek a klasszikus kalandjátékos sémákat követhetik, míg az akció inkább a túlélőjátékokét: kevés muníció, kemény ellenfelek, alacsony túlélési esélyek. A két főszereplő, akiket Jodie Comer és David Harbour keltik majd életre, közül mi dönthetjük el, hogy melyik bőrébe bújunk, így megismerhetjük mindkettejük sötét múltját is, miközben töviről hegyire bejárjuk a Dercato Manort.
Az Alone in the Dark PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re készül, és ha semmi sem jön közbe, akkor március 20-án fog megjelenni.