25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Ősszel konzolokra is megjelenik az Undisputed

A boksz-szimulátor jelenleg PC-n érhető el early accessben.

Írta: GeryG

Amióta az EA Sports elfordult az ökölvívás világától, hogy helyette a UFC-hez készítsen hivatalos videojátékokat, nem is nagyon jelent meg boksz-szimulátor. Az utolsó a sorban még a 2011-es Fight Night Champion volt. Készültek ugyan játékok a témában, de ezek messze nem voltak kiemelkedők.

Aztán tavaly év elején nagyjából a semmiből bukkant fel az indie Steel City Interactive stúdió, akik bemutatták készülő játékukat, az Undisputedet. Ez már sokkal jobban emlékeztetett arra, amit anno a Fight Night széria hátra hagyott, mint bármi egyéb korábban. Mivel egy indie projektről van szó, nem meglepő módon először early accessben debütált a játék a Steamen. Ez még messze volt a tökéletestől, de az már bő egy évvel ezelőtt is érződött rajta, hogy a potenciál ott lapul benne, csak elő kell valahogy csalogatni. Ezen dolgozott a csapat az elmúlt időszakban.

Munkájuk gyümölcseként az Undisputed rengeteget javult, finomodott és némileg bővült is a megjelenése óta, de az út még korántsem ért véget. A legfrissebb hírek szerint még majd’ fél évig biztosan nem, ugyanis a játék október 11-én kaphatja meg 1.0-s verzióját, vagyis léphet ki early accessből.

A standard kiadás mellett egy Deluxe WBC Edition is elérhető lesz, amelyben az alábbi három csomag is helyet kap:

  • The Fighters Pack: Jaime Munguia, Regis Prograis, Jesse ‘Bam’ Rodriguez, Dmitry Bivol, Caleb Plant, and Julio Cesar Chavez (mindegyikhez alternatív ruhákkal)
  • The Apparel Pack: alternatív öltözetek Claressa Shieldshez, Canelo Alvarezhez, Oleksandr Usykhoz, Katie Taylorhoz, Tyson Furyhoz és Amir Khanhoz
  • The Eras Pack: fiatal bunyós változat Tyson Furyhoz (2009), Canelo Alvarezhez (2011) és Muhamma Alihoz (1964)

Az októberi dátum emellett azért is jelesnek ígérkezik, mert e napon PC mellett PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is megjelenik az Undisputed.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Undisputed

Platform:

Fejlesztő: Steel City Interactive

Kiadó: Steel City Interactive

Megjelenés:
2023. január 31. PC (korai hozzáférés)
2024. október 11. PS5, XSX

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!