Még áprilisban jelentette be a 5PM Studio, hogy új stratégiai játékon dolgozik, amellyel a város- és birodalomépítős játékok műfajában próbál majd szerencsét. A Memoriapolis a napokban új játékmenet-bemutatót és mellé egy pontos premierdátumot is kapott.
A játékosok az ókorban alapíthatják meg városukat, amelynek sorsát aztán két és fél ezer éven át egyengethetik. Egyszerre kell előrelátó várostervezőnek és sikeres politikusnak is lenniük, hiszen nem elég lefektetni az utcák nyomvonalát is kijelölni az építési területeket, emellett a lakosság igényeire is figyelni kell és generációkon, sőt, történelmi korszakokon keresztül kell megfelelni az elvárásoknak.
A Memoriapolis először early accessben fog megjelenni. Ebben a teljes játékban szereplő négy történelmi korszakból az első kettő – ókor és középkor – kap helyet, ezeket teljes egészében végigjátszhatjuk. Ha mindent jól csinálunk, városunk fokozatosan növekedni és gyarapodni fog.
A Memoriapolis korai változata augusztus 29-én fog elrajtolni kizárólag PC-n.