26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Nyáron rajtol a Rainbow Six: Siege X

A játék történetének eddigi legnagyobb megújulást hozó frissítése teljesen ingyenes lesz.

Írta: GeryG

A Ubisoft kezdettől fogva live service játéknak szánta a Tom Clancy’s Rainbow Six: Siege-et, ami nagyjából annyit tesz, hogy az idők végezetéig (vagy egy picit rövidebb ideig) szándékoznak azt folyamatosan új tartalmakkal és időszakos eseményekkel életben tartani. E törekvésük sok mással ellentétben meglepően jól sült el, hiszen a Siege immár tíz éve remekül megvan és az egyik meghatározó e-sport címnek is tekinthető.

De live service formula ide, sok-sok új tartalom oda, azért azt a Ubisoft is érzi, hogy időnként azért illik egy alaposabb megújulást is tető alá hozni. Ezt fogják tenni idén nyáron, amikor is kvázi újra megjelenik majd a játék, csak immár Rainbow Six: Siege X néven. Hogy itt az X az eddig eltelt tíz éve vagy a következő tízet jelöli-e, esetleg csak azért került oda, hogy valamivel meg lehessen különböztetni az ezt megelőző és az ezutáni korszakot, csak ők tudhatják.

Mindenesetre a Siege X egy új korszakot hoz majd a játék történetébe, teszi ezt egy minden eddiginél nagyobb, bővebb, radikálisabb frissítés formájában. E frissítés a tervek szerint június 10-én érkezik meg minden platformra és mindenki számára teljesen ingyenes lesz.

Az újdonságok között ott lesz a Dual Front játékmód, amely két hatfős csapat küzd egymással kettős célokért. Egyrészt el kell foglalni az ellenfél három zónáját, másrészt meg kell védeni a sajátunkat. Milyen eredeti… Ehhez egy teljesen új, kifejezetten e játékmódhoz tervezett pályát is kapunk District néven. A játékosok 35 előre szelektált operátor közül választhatnak, akik között támadó és védekező egységek egyaránt megtalálhatók. A játékosok egy-egy party során a semleges zónában különféle extra feladatokat teljesíthetnek, amelyek révén komoly bónuszokat kaphat a csapatuk.

A frissítéssel a már ismert pályák teljesen meg fognak újulni, új bevilágítást, 4K-s textúrákat és árnyékokat kapnak. A készítők fokozatosan újítják fel a pályákat, a frissítéssel először a Clubhouse, a Chalet, a Border, a Bank és a Kafe újul meg, majd minden szezonban három-három további is. A pályák nem csak vizuálisan, de működésüket tekintve is megújulnak, például egy rakás új rombolható elem kerül be, mint a gázcsövek vagy a tűzoltó berendezések.

Bekerül a játékba az R6 ShieldGuard csalásvédelem, amely minden már használt technológiát magába foglal, de egy sor új megoldással bővíti ki azokat. Az új biztonsági frissítéseket maintenance nélkül fogják feltölteni a szerverekre, így folyamatosan naprakészek lesznek az újabb és újabb trükközésekkel szemben.

Június 10-től a Rainbow Six: Siege ingyenes lesz, ami persze némileg korlátozott tartalmat takar. A játékosok hozzáférnek a Dual Front, az Unranked és a Quick Play lehetőségekhez, valamint huszonhat operátort oldhatnak fel. Ha viszont befizetnek a prémium tagságra, megkapják a Ranked és a Siege Cup módokat (elérve az 50-es szintet), illetve egy sor további operátorhoz is hozzáférést kapnak.

Bár a frissítés június 10-én rajtol, egy béta már most is fut, amely március 19-ig tart. Erre a Ubisoft Connect mellett PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en is lehet csatlakozni. A bétáról bővebben a hivatalos oldalon olvashattok.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!