Mindig lesznek olyan stúdiók, akik azt gondolják, hogy nem készült még elég multiplayer FPS. Pontosan ilyen stúdió a Blue Dot Games is, akik saját szakállukra vágtak bele a ’83 címre keresztelt multiplayer FPS fejlesztésébe. Hogy nekik lesz-e igazuk, és a játékos társadalomnak szüksége van még egy ilyen játékra vagy ez is épp úgy fog eltűnni a süllyesztőben, mint temérdek elődje, az még a jövő zenéje.
A készítők nem véletlenül adták ezt a címet játékuknak, az ugyanis a hidegháborúban, azon belül is 1983-ban játszódik. A történet szerint a NATO és a Szovjetunió között eddigre oly mértékben megromlott a kapcsolat, hogy az végül egy egész Európára kiterjedő háborúba torkollott. A játékosok ennek a háborúnak lehetnek aktív és tevékeny részesei akár a NATO, akár a Varsói Szerződés országainak oldalán.
Az ígéretek szerint nyolcvan fős, vagyis 40v40 felállású összecsapásokban vehetünk majd részt, amelyekben a gyalogság mellett páncélosok és más járművek is részt vesznek. Egy mérkőzés nagyjából 30-40 perces lesz, vagyis más hasonló tematikájú játékokhoz képest pörgősebb csatákra számíthatunk. A hangsúly ugyanakkor itt is a csapatmunkán és a megfelelő taktika alkalmazásán lesz. A játékosok a korszakra jellemző autentikus arzenálból válogathatják össze kedvenc csúzlijaikat.
A készítők nem kevesebbet állítanak, mint hogy játékuk a Rising Storm 2 Vietnam szellemi örököse lesz. Ez nem kis vállalás, meglátjuk, mennyit tudnak megvalósítani belőle. Mindenesetre a stúdió minden tagja dolgozott korábban valamely Rising Storm epizódon, szóval van rá esély, hogy hasonlóan életszerű játékot tesznek majd le az asztalra.
A ’83 először early accessben fog elrajtolni, erre valamikor ez év vége felé kerülhet majd sor. Arról nincs hír, hogy PC mellett konzolokra is készül-e a játék.
















