A soulslike játékok egyelőre nem terveznek kimenni a divatból, ami jó dolog, mert meglehetősen nagy rajongótábora van a műfajnak világszerte. Minden évre jut két-három versenyző, idén is így volt, és most nagyon úgy tűnik, hogy 2027-re is akad már jelentkező. A Wemade Max kiadó és a Madngine stúdió közös játéka, amely egyelőre csak Project TAL címen fut, igen látványos előzetesben mutatkozott be.
A játék címét a koreai kultúrában igen fontos szerepet játszó tal-maszkok ihlették. A sztoriról ezt leszámítva egyelőre nem nagyon tudni semmit. Azt viszont igen, hogy a játékosok egyedül, de csapatba verődve küzdhetnek meg kifejezetten nagy és kreatív rémségekkel. Ha a harcok csak picit is hasonlítani fognak arra, amit az alábbi trailerben mutatnak, akkor bizony a Project TAL-ról még sokat fogunk beszélni.
A video alapján a harcok a soulslike játékokra hajaznak, a játékosoknak pedig meg kell találnia a szörnyek gyenge pontját. Ezt célozva különféle látványos támadásokat vihetnek be, levághatják a szörnyek végtagjait, kardot döfhetnek a hátukba és hasonlók. Bár a video tanúsága szerint különféle harcosokból álló csapat küzd a szörnyekkel, egy single player játékról van szó, amelyben valóban nagyon fontos szerepet játszik majd a csapat. Mindenkinek meglesz a maga szerepe a harcmezőn, az NPC-k alkalmazkodni fognak a játékosok stílusához és ahol kell, ott kisegítik őket.
A Project TAL az eddig látottak alapján egy nagyon ígéretes projekt, de még nagyon sokat is kell rá várnunk. A premier ugyanis leghamarabb is csak valamikor 2027-ben várható. Ekkor PC mellett konzolokra is megjelenhet majd.














