Ha őszinték akarunk lenni, akkor nagyjából már a bejelentésekor lehetett sejteni, hogy az FBC: Firebreak nem fogja megváltani a világot. A Remedy Entertainment mindig is az egyszemélyes játékairól volt híres, ezekből szinte bármihez nyúlt, arannyá vált a stúdió kezében. Viszont az FBC: Firebreak szakított ezzel a hagyománnyal, és egy kooperatív multiplayer akciójátékként futott neki tavaly nyáron a játékosok rajongásáért folyó versenynek.
Az FBC: Firebreak a Controlban megismert hivatal épületében játszódik, amelyet mindenféle természetfeletti erő és entitás kerített hatalmába. Olyannyira elmérgesedett odabent a helyzet, hogy a hivatal már csak egy dolgot tehetett: egy háromfős csapatot küld a terepre, hogy az rakjon rendet.
A játék nem csak a megjelenése előtt osztotta meg a játékosokat, de a premierje után is. Ez meglátszott nem csak a kritikusok értékelésein, de a rajongói véleménynyilvánításokban is. A Steamen alig néhányan adtak ennek hangot (máig sem ért el a vélemények száma a 2000-et), ezeknek pedig alig 65%-a pozitív. A SteamDB adatai alapján a legtöbb egyszerre aktív játékos száma is igen karcsú, 1992 volt. Az utóbbi időben pedig már bőven kétszámjegyűre zsugorodott az aktív játékosok száma.
A Remedy is belátta, hogy ennek így, ebben a formában már nem sok értelme van. A játék a napokban megkapta az Open House frissítését, amely az utolsó jelentős tartalmi bővítés is egyben. Ebben a hibajavítások és a játékmenet finomításai mellett új pálya, a perk-rendszer felújítása és bizonyos fegyverek kiegyensúlyozása került bele. Plusz a Friend’s Pass, amely lehetővé teszi, hogy olyan barátokat is meghívhassunk közös játékra, akiknek nincs meg az FBC: Firebreak. Ők természetesen egyedül nem tudnak játszani, csak azzal, aki meghívta őket.
A Remedy ezzel és a játék árának végleges csökkentésével szeretne még egy utolsó próbát tenni, hogy valamennyire növelje a játékosok számát. Emellett arról is biztosítottak mindenkit, hogy bár további frissítések nem várhatók, a szerverek még évekig futni fognak, a játék pedig elérhető marad. Mi azért erre nem tennénk rá a nagyi nyaralóját…
