28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Mozi/film

A szamuráj a Batman ellen

Írta: Dino

Ken Watanabe valószínűleg élete egyik legfontosabb fellépésére készül: február 29-én talán átveheti első Oscar-díját, hiszen Az utolsó szamuráj-ban (The Last samurai, hazai bemutató február 26.) nyújtott játékáért jelölték a díjra. Tom Cruise partnere azonban már a jövőjét is tervezheti, hiszen a héten jelentette be a Warner Bros. stúdió, hogy Watanabe játssza majd a gonosz Al Ghult a Batman-sorozat régen várt folytatásában.
A filmet Chrisopher Nolan (a Memento és az Álmatlanság rendezője) készíti, a csuklyás hőst pedig Christian Bale alakítja majd. A törénet a legenda kezdeteit, Batman hőssé válását mutatja be. A stáb tagjai között lesz Katie Holmes, Liam Neeson és Morgan Freeman is. A munka néhány héten belül elkezdődik, de a moziénzőknek még legalább egy évet várniuk kell, hogy megláthassák a végeredményt: Batman fiatalságát.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!