Hívjatok úgy...
Retee | 2007.08.12. 01:38 | kategória: hehe
Egyposztos nosztalgikus zenebejegyzése után filóztam el azon, hogy mennyire más is lehet egyes emberek gyerekkora, már csak az őket körülvevő világ szempontjából is. Tekintve hogy én 84-ben néztem ki a világra először (de asszem beszélhetek a 82-86-os korosztály nevében is), meglehetősen..sajátos korral találtam szembe magam. A 90-es évek eleje és közepe...Jött a váltás, a keleti tömb összeomlott, addig azonban - akkor még - nem jutottak el, hogy az addig tanultakra hirtelen azt mondják, hogy csitt, felejtsd el, de a magyar ipar azért már megpróbált ráállni az új vonalra. Érdekes végeredménnyel...
A divathullám volt az, ami igazán vicces így a távolból. Kiemelhetnék többet is, de most mégiscsak a kedvencem jön: Kedves kortársak, emlékeztek még a világítós cipőkre? Amelyeknek a sarkába egy kis műanyag volt beszerelve, s fajtától váltakozóan, vagy folyamatosan, vagy villogva adta ki a fényt, s bizony minden második kölyök ilyenben szelte az utcákat. Nem is volt menő az, se a társaság megbecsült tagja, aki nem rendelkezett ilyennel általánosban, és ezt tessék vérkomolyan érteni. Na kinek nem volt? Ugye-ugye.
A másik szélsőséges pont a zene. Na nem mintha a külföldi átlag akkoriban olyan szörnyen magas szintet képviselt volna: BSB, Mr President, Redneck, DJ Bobo...de mi ehhez a listához képest a magyar felhozatal. Shygys, Ámokfutók, Bestiák, Emergency House, Carpe Diem, Happy Gang, Hipp-Hopp Boys. "Emlékszel még?"
Szóval kedves mostani 6-14 évesek, elhiszem hogy nektek se fenékig tejfel, de ha rossz, csak gondoljatok rá, hogy milyen lehet egy világítós cipőben járva Kozsót énekelni, és ettől jó arcnak lenni a többiek szemében. :D
Végezetül csak beraknék két videócskát, az egyik az előbb említett fiatalembertől, aki olyan drámai szöveggel örvendeztette meg a fiatalságot, mint a: "hol volt, hol nem volt élt egy szamuráj, igazi mesemondó, nagy király, nagy az aki nagy, kicsi az aki kicsi, hiszi a piszi, aki elhiszi". Nem nehéz összekeverni József Attilával. Másodiknak pedig jöhet a történelem egyetlen Backstreet Boys száma, ami tetszett, de aminek a klipjét soha a büdös életben nem láttam végig. Az akkoriban futó Top40-ben (amit a jó öreg Dénes Tamás vezetett) ugyanis az volt a szokás, hogy sohasem adták le a videókat végig, csak mondjuk úgy a feléig, azonban néhány másodperccel mindig megvariálták, így aki minden adást nézett, annak egyszer csak összeállt részletekben a kép. Na nem baj, tíz évvel később immár végignézhettem. :D
Ps: Külön tessék megfigyelni a szamurájt az elején a kopasszal, mesteri a felhő fedte arc.
Utolsó módosítás: 2007.08.12. 01:49
Hozzászólások
ááááá mekkora:D:D
hát hallod olyan cipőm nekem is volt, apró szépséghibája, hogy kb 3 hónap után betörött a világítós rész:( Na igen nem abban kellett volna focizni a grundon...Ami ugye manapság már nincs, mert a betonpálya nem EU-konform. kapják be. PErsze a mai fiataloknak nem is kell, van nekik Tv-jük (nekünk is volt, m1, m2, DunaTv 97ig...Ha voltunk külföldön ámultunk a német Viván hogy ilyet is lehet, illetve h mennyi csatorna van. JA meg volt később a TV3," télen nyáron"). Ami még a miénk volt, a Csepel bringa. MEnőknek BMX. Máounten bájkja akkor még kb. senkinek nem volt! Egyik haverom Csepelje viszont 3 sebességet tudott, én meg tekertem a BMxszel mellette a Bartók macskaköves útján, miközben az öreg Ikarusok toltak le:D Mikor megálltunk 5 percig remegtem a zötykölődés miatt. Manapság meg felülnek a bringára, lassan már tekerni sem kell olyan áttétel van:D
Zene...ezekre az előadókra mind emlékszem. A bravohitsben nyomták:D MEg hát mindenhonnan a keményvonalas magyar újhullám szólt:D
Bekszrti Bojsznak amúgy ez volt az a száma amivel berobbantak. Én is bírtam, de ami igazán poén volt akkoriban: a kazetták. Az első a Supra Hits 96, aztán a Bravissimo 97 (ez magyar), és egy ideig így tovább. Amikor meglett az első walkmanom csak ezeket toltam felváltva (ment is a Cotton i joe - vagy hogy írják:D). Csak szar volt, mert ha egy számot nem szerettem, tekerhettem órákig. Vajon a maiak mire fognak nosztalgiázni? "Emlékszel, amikor csak 5 megabites netem volt, és 20 másodperc alatt jött le a zene. Úristen, nem töltötte le egyből??? Várni kellett? Őskor!" :D
Bocs h így elragadtattam magam, de én - kikérem magamnak, h a 87es korosztály nem volt ott - is nagyon beleéltem magam. ÉS akkor a How much is the fishről ne is beszéljünk:D MEg Ricky MArtinról:D
A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 12:15
- boldog születésnapot nekem!:) [4021]
- 18:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1605]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]