A játék címe és doboza alapján sokan következtethetnek arra, hogy a játéknak köze van a legendás KISS együtteshez. Részben igazuk is van, azonban ez a program nem közvetlenül az együttes tagjait vette alapul, hanem jóval inkább a róluk készített képregényt, melyet Todd McFarlane rajzolt (az ő műve még például a Spawn képregénysorozat is). Az eredmény egy érdekes first-person akciójáték lett.
A KISS Psycho Circus alaptörténete elég misztikus, a lényeg röviden annyi, hogy a Nightmare King nevet viselő főgonoszt legyőzi a négy személyt egyesítő "Főtekintély", azonban a gonosz még utolsó lehetőségeként szétválasztja annak énjeit (melyek a négy őselemnek megfelelőek), így megfosztva azt hatalmától és erejétől. A Psycho Circus úrnője, Madam Raven tudja csak megmenteni a Főtekintélyt, ehhez pedig négy segédre van szüksége. A Wicked Jester rockzenekar tagjaira esik választása, őket kell irányítanunk a programban.
A négy szereplővel egymás után kell végigmenni a négy elemnek megfelelő birodalmakban, közben begyűjtve a páncélzat (vagy inkább jelmez) elemeit, a csizmától kezdve a maszkig. Ezek tulajdonképpen hasonlóak a KISS tagjai által viselt maskarához, de a játékban ezek hatással vannak a szereplők tulajdonságaira is, egy-egy rész felvételekor nőhet maximális egészségünk, stb. A négy különböző birodalom után két végső pálya jelenti a játék végét.
A játék jól indult, egy kis bevezető animáció után megkaptam az irányítást, és ott állt szereplőm minden fegyver és páncél nélkül. A pályák tervezése nagyszerűen sikerült, igen változatosak, szépen kidolgozottak, bár néha talán kicsit túlságosan triviális, hogy merre kell menni: amerre a következő ellenséges lényt látjuk. A pályarészek között egy-egy újabb animációt láthatunk, melyekben általában Madam Raven ismerteti feladatunkat, a kamera pedig sokszor végig is vezet a pályán. A helyszínek sokfélék, vegyesen külső és belső területek, várak kívülről és belülről, folyosók, szobák, termek, barlang- és alagútrendszerek, mutatványosbódék, cirkuszsátrak, stb. A hangulat szerintem nagyszerű, a változatosság következtében nem nagyon unható meg a játékban a mászkálás. Az egyik ötletes helyszín például egy óriási könyvtár volt, ahol az óriási jelző azt jelentette, hogy mi a polcokon mászkáltunk, kb. olyan magas emberként, mint egy-egy könyv vastagsága.
Az ellenségek sokféle formában jelennek meg, a pókszerű lényektől kezdve a mérgező gázt eregető repülő puffancson keresztül a felénk ugráló bombát dobáló kövér hölgyig igen sokféle, különösebbnél különösebb lénnyel találkozhatunk. Amikor elsőként futunk össze valamilyen teremtménnyel, egy kis átvezető jelenetben mutatja be azt nekünk a program. A baj mindössze annyi, hogy néhány pálya teljesítése után már szinte minden ellenfél előkerül, és nagyon ritkán találkozunk már csak újakkal. Emellett pedig igen érdekes elképzelés az a tervezők részéről, hogy a játékosok szeretik a tömegmészárlást. Nem ritkán egyszerre 10-20 lény is ránk támad, ráadásként pedig egy szerkezet tovább ontja magából az utánpótlást, ilyenkor nem könnyű fegyvereinkkel mindet gyorsan legyőzni. A birodalmakban időről-időre meg kell küzdenünk egy-egy főellenséggel, melyeket aztán későbbi pályákon már normál ellenfélként láthatunk viszont. Ezek a főellenségek néha elég brutálisak, miután megöltük őket, újratámadnak, vagy folyamatosan regenerálódnak, míg az energiaforrásokat meg nem semmisítjük. Ennek ellenére le lehet őket győzni, ha eleget rohangálunk a pályán. (Általában ilyenkor egy kisebb terem a helyszín.)
Tizenkét különböző fegyver áll rendelkezésünkre, ezek közül négy mindegyik szereplőnek az arzenáljában szerepel, a többi kettesével el van osztva köztük, tehát egy karakter irányításakor összesen hatféle fegyver közül választhatunk, amennyiben megszereztük azokat. Első fegyverként öklünket például karmokkal vagy egy bárddal tehetjük hatékonyabbá. A közös fegyverek között szerepel az ostor, mely többszörös funkciót lát be. Alaphelyzetben egy igen gyenge fegyver, melyet azonban használhatunk Indiana Jones-jellegű közlekedésre, tehát ha van egy kampó valahol a pályán, azt megcélozva felhúzhatjuk magunkat a felsőbb szintre. Ha pedig muníciót szerzünk az ostorhoz (na ez egy elég érdekes dolog, tölténnyel működő ostorral még nem nagyon találkozhattunk korábban), akkor már egy hatékonyabb fegyverünk van, mely azonban egyszerre csak egy lény ellen használható. Sajnos a tömegpusztításra a többi fegyver se a legalkalmasabb, a rakétavetővel például nem mindig lehet oda lőni, ahova célzunk, a lövedék egyszerűen továbbcsúszik a földön, ha nem ütközik bele valami ellenségbe.
A fegyverekhez lévő muníciót a pályákon kis színes négyzetek jelölik, rajtuk kívül azonban mindenféle egyéb tárgyat is felvehetünk. Vannak bombák, melyeket egy dobozból kiugró bohóc képében találunk meg (jack-in-the-box), vannak különböző képességeinket ideiglenesen fejlesztő power-upok, és még pár egyéb dolog, de ezek valójában nem sok vizet kavarnak. A bohóc-bomba nem rossz, de kicsit talán ez is gyenge, főleg ha sokan támadnak ránk.
A készítők - az ION Stormból kivált és külön csapatot alapító Third Law - a Monolith LithTech engine-jét választották a KISS Psycho Circus alapjául. (Ez a motor hajtotta a Blood 2-t és a Shogo-t.) A grafikus engine-t aztán jócskán átírták, mire elérte végleges formáját. Az eredmény igen szép lett, ráadásul nem kell csúcskategóriás Pentium III-as a szaggatás nélküli futáshoz, csak egy 3D gyorsítókártya. A rengeteg ellenség se lassítja le a programot, annak ellenére, hogy egy-egy helyszínen néha húsznál is több lény látható egyidejűleg.
A játék zenéje nem rossz, bár hosszú távon már kicsit unalmas egy-egy pályán ugyanazokat a dallamrészeket hallgatni. Többször előkerül egy-egy KISS szám részlete is, például rádióból, hi-fi toronyból, vagy egy bekapcsolható jukeboxból szól (már amíg szét nem lőjük a berendezést). Igen hangulatos volt például, amikor egy katedrális-szerű helyszínen az aktuális főellenség legyőzése után megszólalt a God Gave Rock and Roll To You kezdődallama. Ezek a néha megszólaló KISS számok egyébként nem csak instrumentálisak, hanem éneket is tartalmaznak, ami igen pozitív.
A program sajnos nem maradt hibamentes, ezt jelzi a már megjelent két patch. Az egyik hiba annyira súlyos, hogy a játék el se indul a megfelelő javítás nélkül. Furcsaság még, hogy a program néha (szerencsére azért nem túl sűrűn) egyszerűen kilép játék közben.
Mint az a 3D akciójátékoknál már megszokott, ebből se maradt ki a multiplayer játéklehetőség, mely a hagyományos deathmach mód mellett egy speciális játéktípust is kínál, mely a deathmatch módosítása. Legalább négy játékos esetén azzal variál ennél a típusnál a program, hogy ha a legjobbak közül lövünk le valakit, akkor azért több pontot kapunk, míg ha az ügyetlenebbeket irtjuk, azokért egyáltalán nem kapunk. Ezzel valamennyire kiegyenlítődik az a helyzet, hogy a rosszabb játékosok nagyon hátrányba kerülnek a jobbakkal szemben.
A KISS Psycho Circus egy érdekes színfolt a FPS-ek piacán. A játék maga érdekesre sikerült, a pályatervezők szerintem jó munkát végeztek, és a grafikusok is kitettek magukért, a hangulat is nagyszerű (ebben közrejátszanak a néha megszólaló KISS számok is), összességében viszont valahogy mégse az igazi. A fegyvereket nem találták el valami jól, és a rengeteg ránk támadó lény néha bizony túl sok egyszerre. Egy olyan játék, amit egyszer mindenképpen érdemes végigjátszani, többször elkezdeni viszont már nem feltétlenül érdemes.
