26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Total Annihilation: Kingdoms: The Iron Plague

Írta: Dino 1 hozzászólás

Az Amen: The Awakening fejlesztésének félbehagyásával a Cavedog teljes erejével a márciusban megjelenő TA: Kingdoms kiegészítésen kezdett dolgozni. A küldetéslemez a The Iron Plague címet viseli.

A történet a Darien földjén lévő háború után játszódik. A négy faj megkezdte a háború utáni újjáépítését, kalandorok viszont egy furcsa objektumot találnak egy távoli fagyos területen, mely egy újabb faj jelenlétét jelzi. Egy újabb szövetséges lenne a gonosz elleni háborúban, vagy egy újabb ellenség, mely a terület uralmát szeretné megszerezni? Ki tudja?

A játékban megjelenő új civilizáció a Creon névre hallgat, és három őselem - víz, föld, levegő - felhasználására képes. A faj ráadásul igen fejlett technológiával rendelkezik, és teljes mértékben elutasítja a mágia használatát, nem úgy, mint a másik négy faj. A Creonok új egységei között szerepel a Tortoise, mely egy gőzhajtású tank egy egyszerű, de hatásos ágyúval. A Tortoise-t amúgy két ember irányítja. A szerelő egység amellett, hogy harcokba is küldhető, építkezésekhez és javításokhoz alkalmazható. A Submersible névre hallgató új egység egy pedálhajtású vízi jármű, mely kicsivel a vízfelszín alatt közlekedik, és mozsárágyúval van felszerelve. Lesz még egy öntözőberendezéshez hasonló bombaszóró is, mely az ellenség közeledtekor forogni kezd, és bombákat lő ki minden irányba, elég jó találati pontossággal.

A küldetéslemez 25 új egyszemélyes és 25 multiplayer küldetést ad az eredeti játékhoz, valamint egy új online multiplayer játékmódot, a Darien Crusades-et, melyet a Boneyards szerveren keresztül lehet játszani. A szerveren több mint 170 multiplayer pálya vár a játékosokra, dinamikus harctérrel, ami a harcok eredményének megfelelően folyamatosan változik. A szerver emellett nyilvántartja a játékosok teljesítményét, sikereit és kudarcait, és rangsorolja a regisztrált felhasználókat.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

hatrix
hatrix [1]
remélem jó lesz a játék mert ez volt az első stratégiai játék amivel játszottam és nagyon tetszett! elsásorban ezért volt,jú mert nincs túlbonyolitva mint egyes játékok( pl:maxx2,"seven kindoms").könnyen kezelhető, és a különböző egységeket nem egyszerre adta be gyártára,hanem fokozatosan űgy az ember rájöhtett az egyes egységek tulajdonságaira remélem ezeket a jó tulajdonságokat most is szemelőtt tartja a gyártó cég és egy újjabb korszakalkotó játékot hoznak piacra ami legalább olyan jó lesz mint az ELŐD és újjabb felejthetetlen órákat tölthetünk a monitor előtt.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)