Hazánk legnagyobb számítógépes bajnokság-sorozata, az EarthQuake újabb fontos állomásához érkezett. Október 21-23. között került megrendezésre a Samsung-EarthQuake IV. rendezvény, amely ezúttal 500 játékosnak és gépnek adott otthont 3 napra. A bajnokság helyszínéül – akárcsak az EQ3-on – az ELTE TTK épülete szolgált, ahol a Gömb aulát (továbbá annak galériáját) és a Harmónia termet foglalták el a játékosok. Ez utóbbiban 4 db, egyenként 120 cm átmérőjű TV-n az érdeklődők folyamosan figyelemmel követhették a legizgalmasabb meccseket is. Aki elfáradt, az felüdülést találhatott a helyszínen kiépített házimozi rendszeren, ahol folyamosan mentek a filmek.
További újdonság volt a rendezvény szervezésében, hogy a Samsung, mint névadó szponzor, minden játékos számára biztosított egy SyncMaster 753DFX típusú 17’-os monitort a rendezvény idejére: ez 500 játékost (akik egy időben küzdöttek a virtuális arénában) és 500 monitort jelentett a 3 napra. A játékosoknak így már csak a gépházakat és egyéb kiegészítőket kellett a helyszínre hozniuk.
A játékosokat a küzdőtéren 4 db. óriási információs projector is segítette, ahol mindig az aktuális mérkőzések szerver-beosztása szerepelt.
A hálózat a már "megszokott" high-end eszközökre támaszkodott: Dual Pentium III.-as, és Pentium IV-es szerverek, összesen 36 db, valamint Gigabites switchek biztosították az 500 gépes hálózat vezérlését. Ekkora számú játékos-állomány egyidejű versenyzéséhez nagyon komoly számítógépes és elektromos hálózat kell, amit most gigantikus, 960 Amperes terhelésre méreteztek.
A bajnokság játékkategóriái és annak győztesei a következők voltak:
Quake World Face to Face:
I. Baga
II. Pro
III. Zlt
Quake World Team:
I. Omen
II Crc
III. Women
Quake 3 Face to Face:
I. Xeon
II. Death
III. Mess
Quake 3 Team:
I. sR
II. vx
III. zK
Counter-Strike Team:
I. nGc.ko
II.FoP
III. EsS
Unreal Tournament Facet to Face:
I. Xret
II. Gio
III. Judge
BroodWar Face to Face:
I. Cameleon
II. [NGC]Fisherman
III. Damas
Age of Kings Face to Face:
I. hugi_0
II. Galmuszk
III. Zsebkendo
Természetesen lehetőség volt ún. "play for fun" kategóriában is indulni azoknak, akik nem versenyezni szerettek volna, hanem három napot játszani egy hálózatban.
A rendezvény legnagyobb különlegessége az volt, hogy a verseny a decemberi világbajnokság magyar kvalifikációs bajnoksága volt. A döntőre Koreában, Szöulban kerül majd sor, ahová 9 magyar versenyző is kiutazást nyert, nevezetesen a Counter-Strike Team, Quake 3 F2F, AoK F2F és Brood War F2F kategória győztesei.
A rendezvénysorozat jövőre is folytatódik. Tavasszal egy több száz fős, kizárólag Counter-Strike bajnokság megrendezése is tervbe van véve, és természetesen külön rendezvény lesz a többi kategória játékosainak is.
Az EarthQuake partnerkapcsolatot alakított ki a világbajnokságok szervezőjével, a World CyberGames szervezettel. Ez sok kötelezettséget ró az egyesületre, ennek megfelelően jövőre több kvalifikációs verseny kerül megrendezésre, az EQ honlap napokon belül átalakul a magyar WCG honlappá, és Korea teljes értékű partnernek ismeri el hazánkat a virtuális sport terén. A hosszabb távú tervek között szerepel egy összevont közép-kelet-európai rendezvény szervezése, valamint meghatározó szerep betöltése a térség CyberGame rendezvényeinek terén.
A közeli jövő azonban december eleje, mikor 9 magyar játékos fogja hazánkat képviselni a világ első Cyber-Olimpiáján, Szöulban!
A rendezvény szponzorai a következők voltak: Samsung, Microsoft, 3Com, Senorg, Intel Hungary, Dtk Computer, Network Game Center.