Manapság sikeres FPS-t készíteni igen nehéz. Lehet egy játék szép, vagy jó, mégis, ha nincs mellette megfelelõ reklám, akkor az emberek nem fogják az UT2003, NOLF2, vagy a még kész sincs, de máris mindenki által istenített Doom 3 mellett észrevenni. Persze vannak szerencsések, akik nemcsak név, vagy a készítõ alapján ítélnek, hanem ki is próbálják a terméket, és rájönnek, hogy a névtelenség mögött egy nagyon jó kis játék bújik el.
Így jártam én is az Iron Stormmal. A program idõzítése nagyon jó volt, ha nem is lecsengõben, de halkulóban vannak a NOLF2, UT2003 által vert hullámok, a Doom 3-Kreed-Breed-STALKER négyes pedig még igen messze van a megjelenéstõl, így a kiéhezett játékosok minden kis FPS-magra rávetik magukat. Lássuk hát, hogy ez a mag csillapítja-e majd az éhségünket, vagy csak nyammogunk rajta egy picit, majd kiköpjük.
Képzeljünk el egy alternatív múltat! Az elsõ világháború kicsit tovább tartott a kelletnél, 1964-ben még mindig dúl. Az egésznek egy ember az oka, Nikolai Aleksandrovitch Ugenberg báró, aki a bolsevik forradalom alatt ragadta magához a hatalmat, jelenleg pedig egy új orosz-mongol birodalmat akar építeni, mely az Atlanti óceántól a kínai partokig ér. (Egyébként tökéletes fõgonosz, kis szovjet, kis náci, kis mongol, minden, amit az egyszerû agyú nyugati ember utál) A nyugati világ persze nem igazán örült e terveknek, megpróbáltak szembeszállni Ugenberggel. Jelenleg az állás erõs döntetlennek néz ki. A frontvonal Németország közepén húzódik, jelentõs sikereket egyik fél sem tud elérni. Viszont hogy tudják finanszírozni a háborút, a felek bevezették csapataikat, fejlesztéseiket a tõzsdére, így a stratégiák lassan kezdtek úgy alakulni, hogy a legtöbb pénzt hozhassák ki a befektetõk zsebébõl.
Persze minket, a fõhõst egészen más okok vezérlik. James Anderson, egy idõsödõ katona szerepében fogunk tetszelegni, aki mostanra, 42 éves korára az árkokban szinte mitikus szereplõ lett, viszont kezd már nagyon elege lenni a harcokból. Õt bízzák meg egy igen veszélyes küldetéssel, melynek célja behatolni egy erõsen õrzött bázisra, ellopni egy mintát az ott fejlesztett fegyverbõl, majd elpusztítani mindent amit ott talált.
A történet látható, hogy nem mindennapi, a készítõknek sikerült egy elég nyomasztó, siralmas hátteret és hangulatot alkotniuk, a szereplõk többsége cinikus, pesszimista figura, látszik, hogy mindenki épelméjûségének határait tapossa. A látvány is erre épít, mindenfelé fakó színek, kitépett fák, lerombolt épületek, halottak, a hatalmas pusztítás nyomai. Majd, késõbb felfedezheted különbözõ bázisok belsejét, melyek erõsen a minimalista, szinte csak a funkcionalitásra kihegyezett építészet nyomait viselik - vagy a designerek voltak lusták jobban megcsinálni, de ebben a programban ez éppen pozitívumként jön át. Egyébiránt a saját fejlesztésû motor a táj és a környezet megjelenítésében igen szépen muzsikál, az elsõ pályák például határozottan mellbe vágják az embert kidolgozottságukkal. Persze nem kell olyan szintet várni, mint az évek óta fejlesztett motoroknál, mint a Lithtech, vagy az Unreal Warfare. Szereplõk terén már nem ennyire fényes a helyzet, sajnos igen kevés részletbõl épülnek fel, és mozgásuk sem valami szemet gyönyörködtetõ, mondhatni erõs közepes, de legalább van elég sok fajta belõlük, minden nemzetnek harcolnak itt katonái Jó poén, hogy a fõhõst mind elsõ, mind harmadik személyû nézetben is irányíthatjuk. Tudom, tudom, már máshol is volt, hogy váltani lehetett a nézetek között, de itt tényleg meg is éri! Míg a szimpla “halomra lövök” feladatoknál célszerû “bentrõl” figyelni az eseményeket, addig a lopakodásnál könnyebb kívülrõl irányítani karakterünk. Még egy érdekesség, hogy ha kívülrõl irányítjuk karakterünk, a fegyvereit nem a semmibõl húzza elõ, hanem mindegyik megtalálható rajta. Bár így meghatározták a maximálisan magunkkal cipelhetõ fegyverek számát - nehéz fegyverekbõl például csak egyet vihetünk egyszerre- viszont lényegesen életszerûbb, hangulatosabb lett így a játékmenet.
Fegyverekbõl ugyanis nem fukarkodtak a készítõk. Bár a történelem máshogy alakult, a harcok fellendítették a technikai fejlõdést, így elég sok modern fegyvert találhatunk. Alapfelszerelés egy kés, egy pisztoly (melynél lehet választani a hangtompítós kivitelt, vagy az automata SMG-t), egy mesterlövész puska, és egy shotgun. Ezeket a felszereléseket mindig magunkkal vihetjük, nem kell õket cserélgetni, viszont lesz pár hely, ahol elveszik, el kell dobnunk. Ezeken kívül még vihetünk magunkkal különbözõ gránátokat (szimpla, repesz, gáz, stb.), és egy erõsebb fegyvert. Ez lehet szimpla géppuska, többféle rakétavetõ, gránátvetõ, távcsöves gépágyú, vagy éppen lángszóró. Ezeket mindig a helyzetnek megfelelõen kell majd cserélgetni, vagy egy hely például már a játék elején, ahol egy rakétavetõt kell szerezni, hogy lelõhessünk egy helikoptert. A lõszerre itt nem lesz gondunk, az ellenfelektõl mindig marad hátra, de sok helyen lesz még elszórva egy-egy tár. Amire megéri odafigyelni, hogy ha lopakodni akarunk, lehetõleg ne rakétavetõvel a hátunkon tegyük, hanem mondjuk a hangtompítós pisztoly+kés párost használjuk. Némely fegyvernek van másodlagos tüzelési módja, ez néha kimerül a távcsõ használatában, de például a lángszórónál ilyenkor kedvesen lelocsolhatjuk lobbanékony anyaggal az ellenséget, mielõtt felgyújtanánk õket.
A program irányítása teljesen átlagos, könnyen konfigurálható (bár többen jelezték már, hogy egy szép lefagyással dicsérte meg a program ez irányú próbálkozásaikat, nekem semmi gondot nem okozott). Ha valaki nem túl jó célzó, nyugodtan kapcsolja be az automata ellenfélbefogást, bár itt ez az opció jelentõsen megkönnyíti a helyzetünket, mert nem csak a fegyverek fognak jobban célra tartani, a gép egy szép piros célkereszttel már akkor figyelmeztetni fog az ellenségre, mikor még egyébként nem is látnánk. Itt kell egyébként megjegyeznem, hogy a játékot nem az éppen ezzel a stílussal ismerkedõknek szánták, ugyanis nagyon nehézre sikeredett. Már easy szinten is elég gondunk lesz, én közepes szinten bizonyos helyeken szinte vért izzadtam, hogy keresztüljussak, nem is beszélve arról, hogy itt a mesterlövészeknek már egy jól célzott lövése is halálos. Bevallom férfiasan, a nehéz szintbe így már bele se mertem kezdeni.
A hangokról és a zenérõl nem lehet túl sok mindent mondani. A zenérõl azért, mert én nem találtam ilyet, kivéve néhány mozi alatt, a hangokról pedig azért, mert teljesen átlagosak. Nem valami zseniális a szinkron, de elmegy.
Hogy milyen játék is az IronStorm? Jó. Se több, se kevesebb. Igazából minden a helyén van benne, de nem lesz egy nagy mérföldkõ az akciójátékok történetében. Élvezetes a hangulata, nagyszerû például, hogy a pályákon vannak elszórva kis tévékészülékek, melyekbõl megtudhatjuk – egy kis tévéhíradós hír keretében - valószínûleg mi is lesz a következõ nagyobb ellenfelünk, vagy hogy hol van a gyenge pontja. Viszont a közepes megvalósítás, az embertelen nehézség és a sok ismétlõdés erõsen lerontja az élvezhetõséget.
Szóval aki szereti a nehéz, nagy kihívást rejtõ FPS játékokat, az próbálja ki a játékot, a kezdõk pedig talán próbálkozzanak a Medal of Honorral, mielõtt belépnének ebbe a világba. Sok sikert katona!
