26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

DVD

Jégkorszak DVD

Őslények kalandjai a jégtakaró hátán. Egy aranyos rajzfilm minden korosztály számára.

Írta: Dino

Az elmúlt évek – a számítógépes háttér fejlődésével párhuzamosan – robbanásszerű fejlődést mutattak az egészestés rajzfilmek terén. Óriási szerverfarmok kalkulálták hónapokon vagy akár éveken keresztül az olyan rajzfilmeket, a Toy Storytól kezdve a Shreken és a Szörny Rt-n keresztül a tavaly bemutatott Jégkorszakig. Nem csoda, hogy már az Oscar-díj átadáson is saját kategóriát kapott ez a műfaj. A rajzfilmbeli szereplők egyre jobban közelítenek az élethű megjelenéshez (na jó, amennyire egy ogrét vagy más szörnyet élethűnek lehet mondani :-). Mostani cikkünk az előbbi felsorolás végén említett, eredetileg Ice Age címet viselő alkotásról szól, illetve egész pontosan annak tavaly év végén megjelent DVD változatáról.

Jégkorszak DVD

A helyszín a Föld, az időpont pedig mintegy húszezer évvel ezelőtt. Az élőlények nagy vándorlásba kezdtek, mivel egyre inkább előrenyomul a jégtakaró, így délen keresnek menedéket. Nem így Manfréd, a családját elvesztett mamut, és a lusta lajhár, Sid, aki az indulásról is lekésett alvásának köszönhetően. A gondok azután kezdődnek, hogy Sid egyáltalán nem hagyja, hogy Manfréd lerázza őt, ráadásként pedig találnak egy gyereket, akit végülis közös erővel megpróbálnak hazajuttatni. Csatlakozik hozzájuk a kétszínű kardfogú tigris, Diego is, és megkezdődik a verseny: vajon sikerül-e eljutniuk az emberekhez, mielőtt a tigrisek megszerzik a kisbabát. Főhőseink persze - ahogy az az ilyen filmekben már lenni szokott - megszeretik a gyerkőcöt, így mindent megtesznek, hogy épségben hazajuttassák.

A DVD kiadás alapvetően igényes lett, de néha olyan érzésem volt, mintha nem igazán tudták eldönteni, hogy a valódi célközönségnek tekinthető fiataloknak, vagy a gyermeki lelkületű nagyobbaknak szánták a korongot. Ennek okairól még lesz szó, nézzük inkább sorban, mit is kapunk a DVD lemezen!

A menü igényes és ötletes, a filmből kiszedett részleteket vettek hozzá alapul. Minden egyes menüpont-választás után külön átvezető jelenetet is láthatunk. Az extrák között mindenekelőtt a filmben mintegy közjáték-szerepet betöltő, Scrat névre hallgató kis állatkával találkozhatunk, aki egy külön rajzfilmben próbál más helyet találni makkjának, persze itt is hasonló eredménnyel. Emellett három kisfilmben a Fox logót jelenítik meg Scrat közreműködésével. Hat kimaradt illetve alternatív jelenet is helyet kapott, ezek egyike nem is nyerte el végleges alakját, a 3D modellekről hiányoznak a textúrák. Az „International Ice Age” felirat egy jópofa jelenetet rejt: a film egyik részletét játsszák le, de úgy, hogy félpercenként váltják a nyelvet. Nem maradt ki a filmelőzetes sem, hármat is találhatunk a lemezen.

Jégkorszak DVD

No de jöjjön, miért is mondtam, hogy nem feltétlenül gyerekeknek szólnak az extrák. Megtaláljuk ugyanis az alkotók legelső animációs rövidfilmjét, a Bunny-t. Ez egy szomorkásabb hangvételű - de szintén részletekbe menően kidolgozott - alkotás, mely egy idős nyusziról szól. A másik komolyabb része a korongnak a hat 1-2 perces werkfilm, a modellezők és animátorok munkájáról. Ez elég szép szakkifejezéseket is tartalmaz, amit lehet, hogy nem csak a gyerekek nem értenek meg. És sajnos feliratot vagy szinkront ezekhez nem kapunk.

Végül még egy érdekes dolog került a korongra, ez pedig a galéria. Csakhogy itt nem egy előre-hátra lépegetős képsorra kell gondolni: egyrészt kiválaszthatjuk, kikről készült rajzokat szeretnénk látni, vagy választhatjuk a méret-összehasonlítást, és ekkor különböző információkat tudhatunk meg a filmben megjelenő (ős)lényekről.

A film kép- és hang tekintetében szinte kifogástalan. Mivel a film amúgy is digitális formában készült, nem meglepő, hogy a kép végig szép éles. Az eredeti, angol hangsávot 5.1-es Dolby Digital formátumban kapjuk, míg a magyar szinkron surround kódolásban található a lemezen. A feliratok között megtaláljuk a magyar és angol nyelveket, így akár nyelvtanulásra is alkalmas lehet.

Jégkorszak DVD

A Jégkorszak DVD így a havas időszak vége felé közeledve még épp aktuális, de amúgy is egy olyan rajzfilm, ami időről időre újra és újra meg tudja nevettetni nézőjét. Extrák terén inkább közepesnek tekinthető a mai DVD megjelenések között, de azt hiszem, egy ilyen típusú alkotásnál ennél többet nem nagyon szoktak felrakni a film mellé. (Legalábbis hazánkban... A Szörny Rt. külföldi kétkorongos kiadására már régóta fáj a fogam… :-) Ahol gyerekek vannak, vagy legalábbis rajzfilm-megszállottak, mindenképpen megéri a befektetést, hiszen a VHS kazettákkal ellentétben ez jól bírja a sokszori újranézést.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
  • Jégkorszak DVD
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!