A fordulónkénti stratégiai játékok kedvelőit manapság nem kényeztetik el a kiadók új játékok tömkelegével, ezért is örültem a Black Hammer új játékának, amely a Matrix Games kiadó gondozásában jelent meg nemrégiben. A Commodore 64-es Supremacy-t alapul vevő játék űr- és felszíni harc részből áll, melyek mindegyike fordulónkénti felépítésű. A játék betöltése után választhatunk az egyjátékos illetve a kétjátékos üzemmód között (egyjátékos üzemmódban az ellenfelet a MI irányítja).
A játék azzal kezdődik, hogy nevet és pályát választunk, és kiválasztjuk, melyik játéktípussal szeretnénk játszani. A játéktípus beállítása egyúttal a játék győzelmi feltételének a beállítását is jelenti. Néhány ilyen játéktípus felsorolásszerűen: minden bolygó meghódítása, a hős kiszabadítása, az űrállomások meghódítása, saját bolygó megvédése, felszíni harc. A játék kezdetekor kapunk egy vagy több bolygót, amin négy gyár létezik. A gyárak termelik azokat az erőforrásokat, amelyeket a játékos hajók és a felszíni egységek készítésére és fenntartására fordít. Az űrben szabadon lebegő űrállomásokat is elfoglalhat a játékos, de ehhez (fegyvertelen) kutatóhajókat kell építenie. Az űrállomások birtoklása egyúttal egy-egy speciális lehetőség birtoklását is jelenti, ilyen lehetőség például a gyárak maximális számának növelése, a felszíni vagy űregységek páncélzatának növelése vagy fegyverzetének erősítése, az egyes erőforrások kitermelésének növelése, és még jó néhány egyéb lehetőség. A csapatok szállítását elsősorban szintén fegyverzet nélküli szállítóhajók végzik, de a nagyobb csatahajók is képesek csapatokat szállítani. Egy-egy bolygót elfoglalhat a játékos, amennyiben azon még más játékos nem telepedett le, vagy meghódíthatja, ekkor viszont a támadó és a megtámadott fél felszíni harcba keveredik. Az űrharc és a felszíni harc is viszonylag egyszerű, a játékos az adott típusnak megfelelő távolságra elmozgathatja az egységét, majd támadhat, amennyiben támadó távolságra van ellenséges egység. Amikor a soron lévő fél minden egységével lépett, amelyekkel akart, a forduló végére kattint, majd a másik fél következik.
A játék grafikája egyszerű, néhány kisebb animációval fűszerezve. Ha szőrös szívűek szeretnénk lenni, akkor azt mondhatnánk, hogy pár éve még elment volna ez a grafika, de azért manapság a HL2-DOOM3 időszakában már erősen eljárt felette az idő. A robbanások és egyéb effektusok sem izzasztják meg a grafikus kártyát. A modellek és textúrák egyszerűsége miatt az egész játéknak kissé rajzfilm hangulata lett.
A hangok a grafikához hasonlóan minimalista felfogásban készültek. Szerencsére az egyes egységek robbanási és lövési effektusai jól megkülönböztethetőek, így a játék eseményeinek követését jól segítik. Az aláfestő zene sem tolakodó (és nem is zavaró).
A grafikai és hangzásbeli egyszerűség ellenére a játék kellemesen szórakoztató lett. A szabályok egyszerűek, gyakorlatilag néhány perc alatt meg lehet tanulni őket, mégis a játék folyamatosan döntések elé állítja a játékost: „Inkább a hajóimat erősítsem, vagy a felszíni egységeimet?” vagy „Több gyárat építsek, esetleg több bevételt egy-egy erőforrás területről?” ezáltal a játék eléggé „űrsakk” hangulatú lett. A felszíni hasonlóságok ellenére nem a Civilization vagy a Master of Orion sorozat bizánci bonyolultságú epikus játék sorozataiba illő darab került ki a fejlesztők keze alól.
A játék az MI ellenében is szórakoztató eleinte, de sajnálatos módon sem a nehézségi fok nem állítható, sem az MI-ről nem mondható el, hogy a begyakorlási idő után komoly feladat elé állítaná a játékost, így hosszabb távon igazán két emberi játékos részére szórakoztató a játék. Szerencsére két többjátékos lehetőséget is beépítettek a fejlesztők a játékba, az egyik a népszerű „hot seat”, ahol a játékosok egy gép előtt felváltva játszanak, a másik pedig a hálózati játék, amit vagy az interneten vagy helyi hálózaton játszhat a játékos. Kisebb térképeken egészen rövid, akár 20-30 perces játékokat is lehet játszani és a többjátékos üzemmódra gondolva a fejlesztők mind fordulószám, mind fordulóhossz limitet is beépítettek, így egészen jól meg lehet jósolni egy-egy játék maximális hosszát. Mind egyjátékos, mind többjátékos üzemmódban a játékállás elmenthető, így a játék akkor is folytatható, ha valamelyik félnek ki kell lépni a játékból, ezáltal a játék kiválóan alkalmas internetes csatákra is, ahol például a nagyobb lélegzetű Civilization jellegű játékoknál nagyon nehéz elérni azt, hogy ne lépjen ki néhány játékos a hosszú órákig elhúzódó játékok alatt.
A játék kellemes színfolt az egyenszabott akciójátékok özönében azoknak a játékosoknak, akik a reflexeiken és az ujjukon túlmenően a szürke állományukat is tornáztatni akarják. :-) A szabályok végtelenül egyszerűek, bár az MI eléggé ötlettelen és egysíkúan játszó gyenge ellenfél, arra azért jó, hogy segít begyakorolni a játékot. Aki pedig megszerette a játékot és már rendszeresen agyonverte az MI-t, az a haverok között vagy akár az interneten is kereshet megfelelő ellenfelet magának.
