Biztosan mindenki hallott már a nindzsákról, a rettegett japán orvgyilkosokról, aki félelmet és könyörületet nem ismerve hajtották végre akcióikat a rivális nagyurak ellen. A Shinobido is egy ilyen csoport munkáját követi nyomon – rablás, gyilkosság és tisztogatás is akad majd a listájukon.
Kezdetben csak Goh a tagja a csapatnak, de folyamatosan csatlakoznak majd újabb nindzsák és pár szamuráj is. Mindenkinek más fegyver az erőssége és más a gyengéje. A nindzsák jók a lopakodást és észrevétlenséget igénylő feladatokra, míg egy-egy tisztogatásban a szamurájok jeleskednek inkább. Minden teljesített küldetés tapasztalati pontokat ér, a sikerességtől függő mennyiségben. A karakterek ebből lépik a szinteket, persze mindig csak az kapja őket, aki a feladatot teljesítette. Ha összejön a megfelelő mennyiség, a karakter eggyel magasabb szintre lép, több életereje lesz és kicsit fejlődnek a képességei is, de semmi beleszólásunk sincs abba, hogy mi legyen jobb.
A feladatok kétféle csoportba sorolhatóak, az egyik a történetet viszi előre, míg a másik csak a fejlődést szolgálja és változatosságot jelent. A küldetés célja lehet gyilkosság, egy adott helyszínen az összes ellenfél megölése, valaminek az ellopása vagy épp valaminek a célba jutatása. A feladatok megismételhetőek, sőt, újra jár értük tapasztalati pont is.
A játék irányítása közepesen bonyolult. Az analóg kar a mozgás, ez néha a hirtelen kameraváltások miatt kicsit zavaros lehet. Az iránygombokkal a tárgyakat használhatjuk, így egyszerre négyféle lehet nálunk csak. A kör előveszi vagy elteszi a fegyvert, a háromszög az orvgyilkosság, a négyzet a támadás, az X az ugrás. A SELECT a térképet hozza elő, míg a START a menüt. Az L befogja a célpontot, az R gomb a lopakodásra szolgál, az R és a kör együttes lenyomása a pontos célzáshoz kell, az R és X segít elgurulni a csapások elől, míg az R és a háromszög a dobás. De mindez leírva bonyolultabbnak tűnik, mint működés közben.
Minden küldetésre négy tárgyat kapunk segítségként, ez lehet gyógyszer, füstbomba, shuriken, csáklya, vassúlyom és még sok minden hasznos és haszontalan dolog. A történet előrehaladtával a felszerelések is egyre jobbak lesznek, többet gyógyítanak és hasznosabbak az akciók közben. A feladat ismeretében érdemes karaktert választani, általában a nindzsáké a főszerep, akár az összes ellenfél lemészárlása se lehet akadály velük, ha okosan tervezzük meg. A pályák felépítése egyszerű, nehéz eltévedni, ha mégis sikerül, ott a térkép is. Az ellenfelek általában nem túl okosak, de a hangokra reagálnak, így csak lopakodva lehet megközelíteni őket. A harc hangjaira elég messziről is odafutnak, így egy nindzsa nem engedhet meg magának ekkora felelőtlenséget. Minden küldetés lehetőséget ad arra, hogy észrevétlenül végezzük a dolgunkat, de akár először mindenkit meg is ölhetünk a könnyebb munkavégzés kedvéért.
A játék grafikájáról cseppet sem lehet áradozni, a helyszínek kicsik és túl egyszerűek, nincs háttere a pályáknak csak feketeség, az épületek is igen egyszerűen textúrázottak, kicsit a Doom jut az eszembe róluk. A karakterek mozgásai jók, bár a kinézetükről ez nem mondható el. A játék hangjai és zenéi ezzel szemben kellemesek és hangulatosak, a fegyverek csattanásai és az ellenfelek kiáltásai is igen élethűek.
Összességében egy kellemes játékot kapunk, de sok kisebb-nagyobb hiányossággal. Nem tudom elhinni – látva más PSP játékokat –, hogy a pályák nem lehettek volna nagyobbak, a grafika pedig teljesen egyértelműen messze a kívánalmak alatt van, a korai PlayStation játékokra emlékeztet. Kellemes órákat lehet eltölteni vele, míg az ember megismeri a teljes történetet, de igazából valahogy többet várna az ember tőle.
