Valamikor 10 évvel ezelőtt kezdtek megjelenni az első MP3 lejátszók, melyek gyártói nem kisebb célt tűztek ki, mint a hordozható digitális zenejátszók – azaz a discmanek és a MiniDisk lejátszók – leváltását. A PC-s piacon video- és hangkártyáiról ismert Diamond Multimedia Rio névre keresztelt eszköze volt az egyik első ilyen, aztán nem sokkal később az audio téren nem kevésbé neves Creative árasztotta el a piacot számos modellel a neves gyártók közül. Aztán ahogy egyre többen szálltak be a versenybe, egyre inkább csökkent a piaci részesedésük, és mára mindössze néhány modelljével a legnagyobb tortaszeletet az Apple hasítja ki magának. De emellett számos nagy cég áll elő újabbnál újabb készülékekkel, és köztük a yepp fantázianevű zenejátszóival szintén igen korai idők óta – 7-8 éve – jelen lévő Samsung is folyamatosan fejleszti eszközeit, melyek természetesen az aktuális trendeknek megfelelően az utóbbi években már fotókat és videókat is simán megjelenítenek. Az egyik legújabb modell, az YP-T9 járt a közelmúltban szerkesztőségünkben.
Külsőre igen tetszetős modellről van szó, a manapság divatos, fényes zongorafekete borítást kapott az MP4 játszó, melyen egy 4,5 cm átlójú, 176*220 pixeles, 262 ezer szín megjelenítésére képes LCD kijelző kapott helyet. Mérete és tömege egyaránt igen barátságos, zsebre vágva vagy nyakba akasztva se húzza le zsebünket/nyakunkat. (A felülete ellenben igen hamar ujjlenyomatos lesz.) A kijelző alatt egy négyirányú vezérlőt találunk (trackváltás előre/hátra, valamint hangerőszabályzás alapfunkciókkal), közepén egy gombbal, míg az oldalán négy gomb (Play, Menu, Back, Record) kapott helyet. A tetején találhatjuk a 3,5-ös jack fülhallgató-csatlakozást, alul pedig az USB kábelhez tartozó csatlakozóaljzatot (mely egyedi gyártás, így szabvány kábellel nem pótolhatjuk a készülékhez adott vezetéket).
Zenejátszás mellett MPEG4 videólejátszásra is használhatjuk a készüléket, és még beépített FM rádió is van benne. Hangfelvételi funkcióját használhatjuk diktafonként, vagy rögzíthetjük a rádióadást segítségével. Végül pedig az unaloműzést Flash játékok futtatásával is segíti. Alapból két játék (Pizza Delivery és Baseball) található benne. 1, 2 és 4 GB-os verzióban kapható, így elegendő tárolókapacitást biztosít mindenki számára.
Míg az YP-T9 alapvetően megfelelően tette a dolgát, meg kell említeni, hogy bekapcsoláskor a bootolás elég hosszú időt vesz igénybe, annak ellenére, hogy nem egy túl összetett eszközről van szó. A menüben navigálást kis animált ikonok segítik, a kezelés pedig alapvetően egyszerű, talán a számlistákon való böngészés során volt néha kis probléma. A nagy képernyő igen előnyös, jól elfér rajta minden, és a videók megnézésére is egész jól használható. Az MP4 játszó érdekessége még a beépített Bluetooth interfész, melynek segítségével akár vezeték nélküli fülhallgatón keresztül is hallgathatjuk a zenéket.
A Samsung YP-T9 modellje egy elegáns megjelenésű, apró és könnyű MP4 játszó, mely rengeteg funkciójának köszönhetően igen sokrétűen használható. Ha egy kicsit gyorsabb lenne a bekapcsolás utáni elindulása, igen közel járna a tökéleteshez, reméljük, a következő modellben már ezen is csiszolnak a tervezők.