Aki már végigjátszotta a Mass Effect második részét, az pontosan tudja, hogy az idáig megtett utunk talán semmiség ahhoz képest, ami a trilógia befejező részében vár ránk. Shepard eddig csak kerülgette a forró kását, és társaival együtt azon dolgozott, hogy egyáltalán megértse, kik állnak a titokzatos támadások és a gethek ijesztő aktivitása mögött. Mire rájövünk, már elkerülhetetlennek tűnik a találkozás, amely a galaxis minden népe és faja számára halálos lehet – hacsak nem sikerül kiötölnünk, hogyan számoljunk le a legyőzhetetlennek tűnő Reaper hordákkal. Persze ez egy hosszú – reméljük, nagyon hosszú – történet, amely várhatóan drámai fordulatokkal, rengeteg erős karakterrel és fantasztikus sztorival kecsegtet. Csoda, hogy a fél világ várja?
Miután sikeresen elhagytuk a titokzatos bolygót, kapitányunk bőrébe legközelebb a földön fogunk belebújni. Persze épp a „legjobb” pillanatban, amikor minket hallgatnak ki (nem túl barátságosan) az eseményekről, de a baj csőstül jön, hisz mire felocsúdunk, a Kaszások már a bolygót támadják. Innentől kezdve a menekülésre kell összpontosítanunk, mert még nem állunk készen a harcra, ám hogy kivel, mivel és kiknek a támogatásával húzzuk el a csíkot, az már rajtunk fog múlni. A játék ugyanis még nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy átvizsgálhassa a második részből megmaradt mentéseinket, és ottani döntéseink, illetve az elhalálozások alapján „hozzáigazítson” a történethez. Ha például teljesítettük a Rejtélyes fickó kívánságait, akkor a Cerberus segíteni fog minket, de ha nem, akkor ők is csak egyek lesznek üldözőink között. Persze akkor sincs baj, ha nem őriztük meg a mentett játékot, mert a második részhez hasonlóan most is kapunk majd néhány keresztkérdést, de nyilván így kevésbé érezzük majd úgy, hogy egy személyre szabott történetet fejezhetünk be. Úgyhogy a cikk után mars a Mass Effect 2 elé, és tessék újrajátszani, aztán elrakni biztonságba az egyik mentést!
A történetről most ennyit – egyrészt nem sokat árultak el róla a fejlesztők, másrészt mindenki élesben lője le a poénokat. Legyen elég annyi, hogy lesznek visszatérő arcok, és persze a történetírók nagyon fogadkoznak, hogy méltó lezárást hajítanak be a boltokba. Ami viszont érdekes kérdés lehet, az a játékrendszer. Az első és második rész között több jelentős eltérést fedezhettünk fel ezen a téren, egyesek szerint például a kettes epizód szinte már nem is volt RPG technikailag, a BioWare annyira lebutította a lehetőségeket. Nos, az biztos, hogy a készítők meghallgatták a panaszokat, mert ezúttal előre eldönthetjük, hogy mit is szeretnénk. Háromféle játékmódból választhatunk, amelyek akár jelentősen is különbözhetnek egymástól, így többféle rajongótábort képesek kiszolgálni. Az Action Mode, azoknak szól, akiknek nem kell a sok duma (Jézusom, kik élnek közöttünk titokban??), így ebben a módban rengeteg automatikus válaszra számíthatnak, nem kell törődnünk túl sokat a párbeszédekkel, a csaták viszont pörögni fognak és nehezebbek lesznek az átlagnál. A Story Mode ennek pont az ellentéte – minden mondatunkért mi felelünk, minden egyes kérdésről és válaszról mi döntünk, a harcok viszont lazábbak, könnyebbek lesznek. A harmadik, az RPG Mode a kettő keveréke. Teljesen manuális beszélgetésekre készülhetünk, de a harcokat sem ússzuk meg egykönnyen. A fejlesztők szerint ez utóbbi nyújtja majd a klasszikus Mass Effect élményt, viszont azt is hozzátették, hogy általánosságban is több szerepjáték elemet kapunk majd és a fegyverek testreszabhatóságán is sokat javítottak.
Már az első, de főleg a második résznél is feltűnt, hogy időnként inkább egy filmre hasonlított a Mass Effect, mint játékra, és a BioWare – szerencsére – ezen most sem kívánt változtatni, sőt. Elméletileg 82 percnyi in-game videót tolnak bele a harmadik részbe, amelyek a nagybetűs hangulatról gondoskodnak majd és igyekeznek ismét elvarázsolni a sci-fi világ kedvelőit. Szokás szerint a beszélgetésekre külön figyelmet szenteltek, van egy olyan gyanúm, hogy a 82 percnek legalább a negyede csak erre készült – ami persze nem baj, hiszen ilyenkor ér rá a leginkább az ember, hogy rácsodálkozzon a grafikára. Ami – az előzetes képek alapján – most is ütni fog.
Végezetül emlékezzünk meg az egyik legnagyobb újdonságról, a kooperatív multiplayer módról, amely leginkább a Gears of War 3 Horde részéhez fog hasonlítani. A Galaxy at War segítségével ugyanis bele tudunk piszkálni az egyjátékos kampányba, megnövelhetjük ottani teljesítményünk, miközben mindenféle fajok bőrébe bújhatunk bele – de persze a kampányt enélkül is lehet majd teljesíteni.
Szerencsére nincs semmi okunk arra, hogy kételkedni merészeljünk a Mass Effect trilógia méltó lezárásában, hiszen a BioWare legjobbjai dolgoznak rajta, akik eddig már ezerszer is bizonyították, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak, és nem véletlen, hogy az Mass Effect a játéktörténelem legnagyobb nevei közé írta be magát. Az pedig külön jó hír, hogy napokon belül megérkezik a demo is, így gyorsan letesztelhetjük, hogy élesben mire is képes az új rész. Na most lehet elkezdeni a Mass Effect 2 újrajátszását, de ne hagyjuk ki a DLC-ket sem!
