Emlékeztek még a Huxley-ra? Rengetegen várták az Unreal Engine akkori verziójával készülő csodát, amely az MMOFPS-ek első komoly példánya lehetett volna, ha nem kaszálják el idő előtt. Azóta is vár a nép egy hasonló alkotásra, amit most a Sony Online Entertainment hozott el személyi számítógépünkre, a PlanetSide 2 képében. Az ember egészen addig bele sem gondol, mekkora munka lehet egy ilyen projekt elkészítésében, amíg le nem ül vele játszani, és hagyja, hogy magával ragadja a végtelen, folyamatosan zajló háború. Alaposan fel kell kötni azt a képzeletbeli gatyát az összes ez után megjelenő, csapat alapú lövöldözésre kihegyezett shooternek, ugyanis megérkezett az új király, amely ráadásul ingyenesen is játszható.

Totális háború
Ha röviden, és a legtöbb játékos számára érthetően kéne leírnom a játékot, azt mondanám, hogy olyan az egész, mintha a Battlefield 3-at játszanánk, egyszerre az összes térképen (beleszámolva az eddig megjelent három és fél kiegészítő tartalmát is), megállás nélkül. A három gigantikus kontinens szektorokra van bontva, amelyekben találhatóak stratégiai fontosságú épületek, állomások, s ezek elfoglalásával csapatunk kezére játszhatjuk az adott területet. Több szempontból is fontos ez, hiszen egyrészt nő a fennhatóságunk alatt álló területek mérete (nagyobb mozgástér és taktikai lehetőség csapatunknak), valamint nyersanyagokat kaparinthatunk meg általuk, amelyeket aztán tankok, repülők és egyéb nyalánkságok megvásárlására használhatunk fel.
Három frakció áll egymással szemben a játékban: a Vanu Sovereignty, akik csodás lilában pompáznak, és nem titkoltan az idegen technológiákat preferálják a háborúban; a New Conglomerate, akik kék színt kaptak, és többnyire volt tisztekből, kalózokból és szabadságharcosokból verődtek össze, hogy elérjék céljaikat, bármi áron; végül pedig a Terran Republic képviselteti magát a képletben, akik megszállottai a rend és fegyelem dogmájának, s ezt akár fegyveres erővel is, de meg akarják tartani polgáraik közt. Rajtunk áll tehát, hogy melyik oldal eszméit osztjuk inkább, a választásnak csekély súlya van, hiszen a frakciók rendkívül jól kiegyensúlyozottak. Vannak persze erősségek és gyengeségek az oldalak közt, ez egyrészt szükségszerű, másrészt pedig elkerülhetetlen, érdemes inkább a színek alapján választani, ugyanis a kék és lila csapatok messziről szinte megkülönböztethetetlenek, azonban a piros játékosok nehezebben tudnak eltűnni a környezetben.

Első nap a seregben
Ha sikerült kiválasztanunk a nekünk szimpatikus oldalt, egy rövid eligazítás után egyből a mélyvízben találhatjuk magunkat, és a játék nagymértékű komplexitásának köszönhetően hamar teljesen összezavarodhatunk a rengeteg jelölés, az óbégató katonák és a hatalmas térkép háromszögében. A játék egyik legnagyobb előnye tehát eleinte kicsit a hátrányává alakul, a rendszer tanulást igényel, és sokan erre egy ingyenesen játszható játék esetében nem számítanak. De nem kell nagyon megijedni, aki játszott már az utóbbi öt év csapatalapú lövöldéivel, hamar ki fogja ismerni magát a kasztok, fegyverek és kiegészítők világában.
A csaták nagy része leginkább a már említett Battlefield 3-at idézi, a szektorok elfoglalásához először több-kevesebb kontrolpontot kell magunkévá tenni, majd egyszerre a védelmünk alatt tartani, amíg végül az ellenség erői elfogynak, és a terület a csapatunk színére vált. Ezt akkor könnyebb véghezvinni, ha az adott szektort nagyrészt a saját területeink határolják. Ha mindez megvan, mehetünk tovább a következő szektort is kipucolni az ellenséges ellenállástól, és így tovább. De eközben persze a többi frakció sem tétlenkedik, megeshet, hogy amíg mi elfoglalunk egy bázist, az ellenség kettőt visszafoglal tőlünk, így a frontvonalak folyamatosan ide-oda tolódnak, ezzel állandóan arra késztetve a játékosokat, hogy „csak még ezt a bázist foglaljuk el”. A játék így tehát gyakorlatilag letehetetlen, nincs vége egy sikeres támadás után a játéknak és előáll a függőséghez szükséges formula.

„Csak a PlanetSide 2-ben!
Az EA hangzatos jelmondata, amellyel a Battlefield 3 egyediségét óhajtotta jelképezni, immár a múlté. A játék több mint egy évig képes volt tartani a totális háború iskolapéldájának címét, azonban ezt most a PlanetSide 2 elhappolta előle, s olyan, eddig soha nem látott jelenetekkel képes elkápráztatni a játékosokat, amelyekre a DICE üdvöskéje korlátai miatt soha nem lesz képes. A szektorok töltögetés nélkül bejárhatóak, ott elegyedhetünk csatába, ahol csak akarunk, és a remekül megalkotott spawn rendszernek köszönhetően az esetek túlnyomó részében mindig ott lehetünk, ahol épp az akció zajlik.
A hatalmas területeknek köszönhetően a helyismeret hiánya a játékosokat óvatosságra és a terep maximális kihasználására sarkallja, ami által sokkal jobban érződik az idegen környezet, és néha a tanácstalanság, ami akkor következik be, amikor a három frakció egy bázisért vonul harcba éppen. Minden irányból rakéták, lövedékek és légi támogatás hasítja a bolygó légkörét, mi meg csak egyszerű sorkatonaként a több száz játékos közt kapkodjuk a fejünket eleinte. Hatalmas élmény volt például, amikor csapatunk kezére játszottunk egy órás küzdelem alatt egy bázist, s mire felszámoltuk a teljes ellenállást, a távolból hat óriási csapatszállító lebegett be a terület fölé a harmadik frakció színeiben és elárasztották a területet, így a csata még egy percre sem állt le. Hála a jó osztagparancsnoknak, a második hullámot is átvészeltük, akkor már nem támadó, hanem védő pozícióban. És ez a játék sava és borsa! Az, hogy nem tudod, mi történik majd a következő percekben, nem tudhatod, mire gondol az ellenséges csapat, hol akar támadásba lendülni, melyik bázist nem védik éppen és melyiket lehet csak nagy emberáldozatok árán megrohamozni.

Reggeltől estig
A látványról még nem is zengtem ódákat, pedig megérdemlik a grafikusok a dicséretet. A térképek külső területei gyönyörűen, változatosan és részletesen kidolgozottak, de ez sajnos a belső terekről már kevésbé mondható el. Nem is írnám ezt fel hiányosságnak, hiszen ekkora léptékben már kénytelenek voltak a srácok kompromisszumokat kötni a futtathatóság érdekében. Mindenért kárpótol viszont a nappalok és éjszakák váltakozása, ami még több taktikai lehetőséget tartogat a már így is bőséges tárház mellé. Éjszaka egyébként a fény- és árnyékhatások döbbenetesek, egyszerűen leírhatatlan a látvány, és ezt a képek nem is tudják visszaadni. Minden ellőtt lövedéknek, rakétának, energianyalábnak fénycsóvája van, amely megvilágítja az útjában a környezetét, majd egy hatalmas robbanásban kiteljesedve végzi be feladatát. Mindezt rendkívül jól optimalizálva teszi, és a játék még halványabb részletesség mellett sem válik idegesítően csúnyává. A cikk megírása pillanatában még nem jelent meg a beígért, nagy méretű optimalizációs javítás, ám ami késik, nem múlik.

Végítélet
Összegezzük tehát, mire számíthat az, aki belevág ebbe az elképesztő háborús élménybe: gyönyörű, látványos és jól futó grafikát, eddig nem látott mértékű, első személyű háborús élményt és hónapokra biztosított felfedezési lehetőségeket a három óriási kontinensen. Akiknek talán nem javasolnám a játékot, azok a kevésbé csapatorientált gondolkodásmódú játékosok, hiszen itt „rambózva” pillanatok alatt elkaszálnak, aminek csak a sikerélmény hiánya és asztalcsapkodás lesz a következménye. Akik viszont hajlandóak rászánni egy kis időt a rendszer megismerésére, és nem áll távol tőlük az osztagparancsnokok belátására hagyatkozni, a játék minden percében meg fogja hálálni az odafigyelést és az átgondolt támadásokat. Nincs semmi, amit fel tudnék hozni ellene, hiszen ingyenesen játszható most már mindenki számára, így veszteni nem fogtok vele, nyerni viszont annál inkább.