WildStar béta élménygyűjtemény

Lassan két éve adtunk hírt az NCsoftnál készülődő új sikervárományos MMO-ról, a WildStarról, azóta pedig már sok víz lefolyt a Dunán – többek között a legutóbbi gamescomon személyesen is elbeszélgethettünk a játék vezető designerével, az elmúlt hetekben pedig végre aktívan elkezdhettem nyúzni a bétát, amelyről tapasztalataimat most szeretném összegezni számotokra. Mivel azonban a program jelenleg még erősen fejlesztés alatt áll, az esetleges hibák a megjelenésig még bőven javításra kerülhetnek, a történetről pedig a fejlesztők kérésére meg kell próbálnom minél kevesebbet spoilerezni, így kivételesen eltérek a megszokott cikkformától, és felsorolom, melyek azok az elemek, amelyek miatt több óra után még biztosabb vagyok benne, hogy júniusi megjelenésekor a WildStar hatalmasat fog szólni.

1. Változatosság
A WildStar már első ránézésre eltér a jelenleg játszható legtöbb MMO-tól, mind látvány, mind hangulat terén, a változatosság azonban nemcsak más játékokhoz viszonyítva, de játékon belül is értetendő. Eleve van két, egymástól gyökeresen eltérő frakciónk, az ismert galaxist uraló, velejéig romlott, őrült Dominion, és az ellenük harcoló Exile lázadók. A két fél között hét különböző játszható faj oszlik el: az Exile-t a nyusziszerű, természetimádó aurinok, az alkohol- és adrenalinfüggő granokok és a Frankenstein-szerű élőhalott mordeshek alkotják, míg a Dominiont a vérszomjas, hüllőszerű drakenek, az elmebeteg rágcsáló chuák és a gépesített mechari lények, hetedik fajként pedig a homo sapiens mindkét oldalon képviseli magát. Fajtól függően választhatunk a lehetséges kasztokból: harcos, mérnök, szanitéc, esper, vadász vagy spellslinger (az észszerűség határain belül, természetesen granokok nem lehetnek esperek, ahogy az aurinok sem lehetnek vasöklű katonák). Végül pedig, mielőtt belevetnénk magunkat a világba, még a készítők ígéreteihez híven kiválaszthatjuk az utunkat, vagyis a nekünk legjobban tetsző játékstílust, amely alapján mellékküldetéseinket kapjuk: lehetünk katonák, telepesek, tudósok vagy felfedezők. A fenti lehetőségekből összehozott kombinációkkal pedig akár három-négy karakter indítása után is teljesen új élmény vár ránk, amikor egy újabb, eltérő avatárt készítünk.
A két fél eltérő helyszíneket jelent, a fajunknak és kasztunknak megfelelően néha akár teljesen különböző történetszálakkal és zónákkal, a választott utunk pedig mindezen belül még bőven ellát minket nekünk tetsző mellékküldetésekkel is, a felfedezőknek például különböző, elérhetetlennek tűnő helyekre kell eljutniuk és azokat feltérképezniük, a harcosoknak meghatározott zónákat megvédeniük/kiirtaniuk, míg a tudósoknak speciális tárgyakat és növényeket elemezniük. Három különböző karakterrel próbáltam eddig a bétát (chua mérnök tudós, mordesh spellslinger felfedező és granok harcos katona), és bár a játékmechanikák hasonlóak, a hangulat és a küldetések szinte összehasonlíthatatlanok.

2. A felfedezés öröme
Bár a pályák minden szegletének bejárása a felfedező út követőinek feladata (külön küldetés számukra a zónák teljes térképét megnyitni), ez közel sem jelenti azt, hogy más beállítottságú karakterekkel nem lenne fantasztikus élmény bejárni a Nexus bolygó havas hegységeit, fülledt dzsungeljeit vagy vörös sivatagjait. A pályákon számtalan érdekességet fedezhetünk fel, opcionális karaktereket vagy történetszálakat követhetünk, rejtett küldetéseket nyithatunk meg, publikus eventekben vehetünk részt, vagy éppen belekeveredhetünk egy spontán kihívásba – mint például 10 szitakötő összegyűjtésébe egy megadott időtartamon belül. A játék pedig támogatja az ilyen jellegű elkalandozásainkat: küldetéseink többségét a teljesítésüket követően egy rövid, bárhol végrehajtható adóvevős beszélgetéssel letudhatjuk, jobb esetben a következő feladatokat is megkapjuk, és máris folytathatjuk a bolygó bejárását. Azt pedig szerintem már nem is kell hangsúlyoznom, hogy maguk a helyszínek egyszerűen lélegzetelállítóan gyönyörűek, változatosak, kidolgozottak, a cel-shaded grafikának köszönhetően még gyengébb gépeken is döbbenetes látványban lehet részünk (a gyengébb gép relatív fogalom, a béta során a játék elég durva hardverigényt állított fel).

3. Lángoló gyűlölet
MMO játékokban nekem gyakran szemet szúr, hogy bár a történetben, az átvezető jelenetekben, a játék promóciós videóiban hatalmas hangsúlyt kap a frakciók közötti ellentét és az egymás ellen vívott harc, a játékban akár hosszú órákat el tudok tölteni anélkül, hogy ez a konfliktus bármilyen módon megmutatkozna. Jó példa erre a The Secret World, ahol elvileg az Illuminati, a Dragon és a Templar társaságok között véres ellentét dúlt, de ha nem léptem be a kijelölt PvP zónákba, teljesen szabadon találkozhattam és partyzhattam az ellenséges frakció játékosaival. A WildStarral ellenben nagyjából egy órát kell játszanod ahhoz, hogy lézerpengével az agyadba vésődjön: a Dominion és az Exile kapcsolatát csak a vegytiszta gyűlölettel lehet jellemezni, ott tesznek be egymásnak, ahol tudnak, a legkisebb találkozás közöttük óriási pusztítással és brutális vérontással jár, még ha nem is lépsz be PvP zónákba, gyakran az ellenséges frakcióhoz tartozó NPC-kkel kell küzdened. Nincsenek békés hétköznapok, baráti teázások, a két küzdő fél gyökeresen eltér egymástól stílusban, látványban, hangulatban, az egymás elleni küzdelmük pedig mindvégig a történet lényeges eleme marad, nem csak holmi kiegészítő adalék a világhoz.

4. Humor
A készítők a játék könnyedebb, poénos hangulatával kapcsolatban is tartották ígéreteket. Nincs az atmoszféra rovására, ugyanúgy átérződik a csaták komolysága, egy-egy pillanat drámaisága, mégis rendkívül találó, remekül időzített és szinte mindig tökéletesen kivitelezett a poénkodás. Ez nemcsak az előzetesekből ismert narrátornak köszönhető, aki minden szintlépésünket és a fő küldetésszál minden jelentősebb eseményét kommentálja, de maguk a küldetések és a játékban fellelhető különböző dokumentumok is rátesznek egy lapáttal. Jó példa erre a Dominion egyik kezdőküldetése, amikor elfogott Exile kémek agyát kell tisztára mosnunk a chuák elborult, elmebeteg tudósának segítségével (mert igen, kezdő hajónkon a tudományos/orvosi részleget az egész galaxis egyik legelmebetegebb és legvérszomjasabb fajára bízták). A kezelés során, bár elméletben hatásos, gyakorlatilag az összes kísérleti alany kigyullad, halálos mennyiségű elektrosokkot kap, vagy épp borzalmas, mutáns rémséggé változik – a mellékhatások pedig a chua tudósok számára teljesen természetesek.

Mindezek mellett még mellékesen megemlíthetném, hogy a játékmenet is telitalálat lett, remekül ötvözi a klasszikus, kattintgatós-gyorsbillentyűs rendszert az egyre jobban terjedő, akcióközpontú megoldásokkal (WoW-hoz hasonló kezelőfelület, csata során viszont ellenfelek kijelölése helyett célozható és elkerülhető támadások). Sokáig írhatnék még a fejlődési rendszerről is, a kaszton belül testre szabható képességekről és beállítottságokról, de a lényeg a fentiekből is elég világos (ráadásul valamit még tartogatnom kell a későbbi cikkekbe is): a WildStar készítői minden ígéretüket megtartották, a játék észbontóan jó, ha nem tettétek volna még meg, nagyon ajánlok egy regisztrációt a bétába, de akár még egy előrendelést is a júniusi megjelenésig. Az eddig beleölt órák alatt nem szégyellem, az NCsoft kilóra megvett, várom, mit tartogat még számomra a béta.