Az elmúlt néhány év alatt eljuthattunk oda, hogy ha valaki John Scalzi nevét említi, a társaságában jó eséllyel akad majd olyan, aki rávágja, hogy Vének háborúja. A sci-fi irodalom egyik meghatározó alakjává vált műveivel, amelyekre egyszerre jellemző a humor és az aprólékosság, hiszen a fent említett univerzumot olyan részletességgel álmodta meg, mintha az a valóságban is létezne. Az eddig megjelent alkotásain jól érződik személyes fejlődése is, hiszen míg az első néhány kötet sokkal könnyedebb, akciódúsabb és felszínesebb volt, addig az utóbbi időben megjelent könyvek már jóval komolyabb hangvételűek, nyugodtabbak és átgondoltabbak lettek.
Scalzi egy időre elköszönt a Vének háborújától, hogy legújabb regényében egy sokkal földhözragadtabb, de ezzel együtt is a tudományos fantasztikumba remekül illő történetet tegyen le az asztalra. Hasonlót korábban nem olvashattunk tőle, ezért is volt kérdés, hogy mire megy a már jól ismert világán kívül.
A Bezárt elmék ugyanolyan sci-fi, mint az eddigi Scalzi regények, mégis teljesen más. Ugyanolyan, hisz ezt is meggyőző aprólékosság és kellő humor jellemzi, ugyanakkor sokkal földhözragadtabb, mint korábbi művei. A történet ezúttal itt játszódik a Földön, egy meghatározó, világméretű járvány után. Na nem kell megijedni, zombiknak itt semmi nyoma, van helyette egy még annál is sokkal rosszabb állapot, a bezáródás. A betegséget Hadennek keresztelték a járvány kitörésekor aktuális amerikai elnök után, akinek felesége szintén megfertőződött. A betegség minden embernél más ütemben és más hatást kifejtve zajlott le, de egy mindenkinél közös volt: az agyra gyakorolt visszafordíthatatlan hatás. Míg egyesek egy erősebb influenza szintjén megúszták a dolgot, addig a legtöbben maradandó károsodást szenvedtek, vagyis tudatuk teljesen elszakadt testüktől, agyuk a motorikus funkciókon túl minden irányítást elveszített a test felett. Ezt hívják bezáródásnak, mivel a beteg gyakorlatilag a saját testében esik fogságba. Akadnak azonban olyanok is, akik a betegség hatására képessé váltak mások tudatának befogadására, vagyis integrátorokká váltak. Ezek az emberek abból élnek, hogy hadenesek számára adják át bizonyos időre a testüket, hogy azok olyan földi örömöknek hódolhassanak, mint az ízletes ételek és hasonló (számunkra teljesen bagatel) dolgok.
Az állam milliárdokat fektetett a hadenes kutatásokba, amelyek révén felbukkantak a személyi szállítók, közismertebb nevükön „szrípíók”. A bezáródott betegek agyába bonyolult hálót építettek, amelyek révén egy külső robottestbe költözhetett a tudatuk, így közel ugyanolyan életet élhettek, mint az egészséges emberek. Emellett minden hadenes csatlakozott egy csak számukra elérhető virtuális térben, ahol közösségi életet is élhettek egymással. A regény akkor veszi fel a fonalat, amikor a kormány egy új törvényjavaslatot elfogadva komolyan visszaveti a betegek számára nyújtott támogatásokat, ez pedig óriási lázongáshoz vezet. A történet főszereplője Chris Shane, a világ talán legbefolyásosabb üzletemberének fia, aki maga is súlyos beteg, de kivételes anyagi helyzetének köszönhetően a legmodernebb technológia áll a rendelkezésére, hogy megkönnyítse életét. Shane épp első munkanapját tölti az FBI-nál, de máris belecsöppen egy olyan gyilkossági ügybe, amelynek szálai idővel mind feljebb és feljebb vezetnek a társadalmi ranglétrán.
Scalzi ezúttal is minden apró részletre odafigyelt, így egy olyan, magából egy picit kifordult társadalmat ismerhetünk meg, ahol a betegek olyan képességek birtokába juthatnak, amelyekkel már-már teljesebb életet élhetnek, mint egészséges társaik. Emellett arra is figyelt, hogy egy ilyen, talán már vonzó lét veszélyeire is felhívja a figyelmet. Elég csak arra a betegre gondolni, aki annyira megfeledkezett valódi testéről, hogy robotjában nem vette tudomásul, hogy az már haldoklik. Végül nem egészen értette, hogy mi történt, amikor tulajdonképpen meghalt. Ebből is látszik, hogy Scalzi jellegzetes szarkazmusa is rendre visszaköszön a párbeszédek és bizonyos szituációk leírása során, így a stílusára fogékony olvasó ezúttal is remekül fog szórakozni.
A Bezárt elmékkel Scalzi bebizonyította, hogy van élet a Vének háborúja után is, nem is akármilyen. E regényben is megcsillogtatta kimeríthetetlen fantáziáját, és olyan világot teremtett meg, amelynek bizonyos elemei valamikor a nem is annyira távoli jövőben akár meg is valósulhatnak. Látszik, hogy imád az emberi testbe épített különleges „bővítmények” témakörével játszadozni, hiszen ezt tette már a sokat emlegetett Vének háborújában is és ezt teszi most is. A Bezárt elmék viszont önmagában is teljesen érthető, kerek egész, így bátran merem ajánlani a Scalzi regényeit még nem ismerőknek is. Remélem, ez is egy remek széria első felvonása, mert ebben a világban is bőven akad még elmesélésre váró történet.
