Lara Croft and the Temple of Osiris

Lara Croft kisasszonyt aligha kell bárkinek is bemutatni, hiszen a videojáték-történelem talán legismertebb női hőséről van szó. A Tomb Raider széria évtizedes múltra tekint vissza, amely során voltak ugyan hullámvölgyek is, de a sorozat népszerűsége máig töretlen. Az utóbbi években készült reboot pedig egészen új színben tűntette fel Larát, amellyel megérkezett a régóta várt új lökés a szériának.
A sorozat 2010-ben igen érdekes mellékágat kapott a Lara Croft and the Guardian of Light képében. Ebben a jól ismert hátsó kameranézetet izometrikusra cserélték, és a játékmenet is jelentősen átalakult, még árkádosabb lett. Emellett az egész koncepciót a kooperatív játékra építették, amelyben egyik játékos Larát, a másik pedig a Totecet, a világosság istenét irányíthatta. A játék kimondottan jól sikerült, így nem okozott különösebb meglepetést, amikor idén nyáron a Crystal Dynamics bejelentette, hogy készül a folytatás, a Lara Croft and the Temple of Osiris.

A Temple of Osirisban Lara búcsút int az előző játék trópusi azték környezetének, hogy egy kicsit Egyiptomban nézzen körül. Itt társul régi vetélytársával, Carter Bellel, hogy ketten jussanak be Osiris rég elfeledett templomába. Osirist az idők kezdetén testvére, Set gyilkolta meg és zárta börtönbe. Amikor Lara és Carter behatolnak a templomba, tudtukon kívül megbolygatják Set nyugalmát is, aki ezért halálos átokkal sújtja őket és elzárja a kifelé vezető utat. Bár a helyzet elsőre kilátástalannak tűnik, Larát és Cartert nem várt segítők karolják fel. Isis és Horus két másik istenség (a mítosz szerint Isis Osiris felesége volt, Horus pedig a fia), akik Laráékkal együtt szállnak szembe a hatalmas Settel. Ehhez össze kell gyűjteni Osiris feldarabolt testének minden részét, hogy újra egyesítve azokat, visszatérhessen és legyőzze Setet.

Kooperatív módban a korábbi kettőről négyre emelkedett a játékosok maximális száma. A játékmenet lényegében nem sokat változott a Guardian of Light óta. Visszatért az izometrikus nézet, valamint az irányítás és a feladványok is nagyon hasonlítanak. A legfontosabb újítás a kooperatív módot érinti, hiszen a korábbi kettőről négyre emelkedett a játékosok maximális száma. A játékosok értelemszerűen Lara, Carter, Horus és Isis felett vehetik át az irányítást, akik valamennyire eltérő képességekkel bírnak. Lara és Carter a lőfegyverek terén jártasak, képesek meggyújtani a fáklyákat, emellett Lara rendelkezik egy kampós kötéllel is, amellyel felmászhat magasabb helyekre, illetve átlendülhet vele egyébként átugorhatatlan szakadékok felett (ez az eszköz egyébként több korábbi Tomb Raider játékban is felbukkant). Horus és Isis istenekhez méltó erővel bírnak: erőteret varázsolnak maguk köré, amely megvédi őket a támadásoktól, illetve ezzel segíteni is tudják társaikat a magas részek elérésében (felmászhatunk az erőtérre). Mindketten rendelkeznek Osiris varázsbotjával is, amellyel pusztító sugarakat lövellnek. Utóbbi egyébként néhány rejtvény megoldásánál is fontos szerepet játszik, hiszen bizonyos emelvényeket is csak ezzel tudunk működésbe hozni. Mivel a játékot kifejezetten a kooperatív módra alapozták, így a legnagyobb élményt barátainkkal együtt élhetjük át. Az eltérő képességek miatt csak csapatmunkával élhetjük túl a templom csapdáit és a ránk rontó túlvilági lényeket. Többjátékos módban mindenki választhat magának egy karaktert, de ha csak ketten játszunk, akkor az egyik játékosnak Lara és Carter, a másiknak pedig Horus és Isis közül kell választania. Aki pedig egyedül vág neki a kalandnak, az mindenképpen Lara bőrébe bújhat, aki ilyenkor a mágikus botot is magával viszi.

A játékmenet alapvetően két részből áll: hol különféle szörnyek ellen kell harcolnunk, hol pedig ügyességi és logikai feladványokat megoldanunk. Előbbi sokkal kisebb hangsúlyt kapott ezúttal, de minden egyes pályán van akció is. Az ügyességi részek nehézsége leginkább a kameranézet és az irányítás nem mindig megfelelő összhangjában rejlik, egyébként nem állítanak nagy kihívások elé. A logikai rejtvények egy árnyalattal már érdekesebbek, többször futottam bele olyan rejtvénybe, ahol jobban el kellett gondolkodnom. De még így is mindig hamar rá lehet jönni a megoldásra. Időnként vannak boss-harcok is, de ezek is mind már jól ismert formula alapján teljesíthetőek.

Osiris testrészeit külön-külön kamrákban rejtették el, amelyekhez halálos csapdákon, szakadékokon és persze túlvilági őrökön át vezet az út. A kamrák a templom ásatásainak különböző pontjairól nyílnak, csakhogy hiába van egy stilizált térképünk, az mindenre jó, csak épp tájékozódni nem tudunk rajta. Így sokszor éreztem elveszettnek magam, nem tudtam, hogy merre induljak. Vannak szobrok, amelyek talapzatára állva megmutatják, melyik irányba keressük a legközelebbi bejáratot, de ezt leszámítva semmi segítségünk nincsen, ráadásul azt sem jelzi előre semmi, hogy az adott kamrában jártunk-e már korábban. Számomra mégis az volt a legfurcsább, hogy ha egyedül játszottam, akkor mindig csak Larát láttam a képernyőn, három társának csak a hangját lehetett hallani. Ha viszont jött egy átvezető videó, akkor mindig ott álltak hősnőm mellett. A játékmeneti logikát értem, de nekem nagyon hangulatromboló volt.

A pályákon egyébként a csapdák és szakadékok között mindenfelé ősi vázákat találni, amelyeket valamire való archeológushoz méltón össze is törünk, hiszen némelyik drágaköveket rejt. Ezek jelentik a játék pontgyűjtögetős részét, aminek leginkább az egyes pályákhoz kötődő achievementek miatt van jelentősége.
És hogy a szerepjátékos áthallás se maradjon el, hőseinket különleges gyűrűkkel és nyakláncokkal láthatjuk el, ezek pedig javítanak (vagy épp rontanak) az életerőn, a bombák hatótávolságán vagy a fegyverek tűzerején. Ezekből kifejezetten sok van, mind eltérő tulajdonságokkal, így lehet velük taktikázni. Ugyanígy fegyverekből is akad szépen a tradicionális dupla pisztolytól a puskákon át egészen a géppuskákig.

Látvány terén nem lehet okunk panaszra, legalábbis az összhatás tekintetében. Mivel az idő nagy részében magasról figyeljük az eseményeket, nem tűnnek fel a részletekben rejlő kisebb-nagyobb hiányosságok. Mondhatni, madártávlatból szép játék a Lara Croft and the Temple of Osiris, ám amint közelebb ereszkedik a kamera (mondjuk egy-egy átvezető jelenetnél), máris szembetűnnek a hiányosságok. Ezt igazán nagy negatívumként mégsem rónám fel, hiszen a grafika így is rendben van, és vannak kimondottan szép megoldások is. Hangok terén is nagyjából ugyanez a helyzet: a színészek hozzák a kötelezőt, melléjük elfogadható hangeffektek és a témához remekül illő dallamok társulnak.

A Lara Croft and the Temple of Osiris képes volt továbbvinni a Guardian of Light örökségét. Érződik rajta, hogy a fejlesztők igyekeztek némi újdonságot is belevinni, de igazság szerint ez kimerül a résztvevő játékosok számának megduplázásában, ezt leszámítva ugyanazt kapjuk, amit négy éve. Ez persze egyáltalán nem nagy baj, hiszen a Guardian of Light egy remek játék volt, ezt a szintet pedig hellyel-közzel a Temple of Osiris is hozza, csak ennél egy kicsit többet is ki lehetett volna hozni belőle. Sok benne az önismétlés, az egyes pályák között pedig sokszor bolyongunk elveszetten. Ezzel együtt kellemes kikapcsolódást nyújthat az ünnepekre, Tomb Raider rajongóknak pedig már csak Lara miatt is érdemes tenni egy próbát. Mert ez a Lara még a régi, kőkemény Lara...