Köszönöm az ismertetőt. Eddig mindig átugrottam, amikor a steam az arcomba lökte, hogy szerinte ez érdekelni fog, mert nekem is a Cannon Fodder jutott róla eszembe :) De akkor én is beteszem a wishlistbe.
Én az indie játékok grafikái közül azt utálom, amit direkt elpixelesítenek. Valamiért azt hiszik, hogyha pixeles, akkor nagyon kúl, nagyon retró, pedig csak simán szar.
Az ilyen letisztult, de folyamatos (nem pixeles) grafikával semmi bajom.
Én most egy hasonló indie játékkal játszom rohadásig magam (Doorkickers), aminek hasonlóan egyszerű a grafikája, de nem ez a hipszterkedő pixelizált.
Az indie játékokat különös érdeklődéssel figyelem, és bár ezek általában olyanokkal járnak együtt, mint a jócskán leegyszerűsített grafika (amit nem feltétlenül szeretek), néha igen érdekes játékmechanikai ötletekkel találkozom. A Running with Riflest első ránézésre valami Cannon Fodder jellegű, „agyatlan lövöldözős” villámtréfának gondoltam. (Könnyen megeshet, hogy kedves Olvasónk nem is tudja már, miről beszélek, lévén, hogy a kilencvenes évek elején adták ki a játékot, de ez esetben érdemes egy gameplay videót keresni YouTube-on, lévén egy játéktörténeti klasszikusról van szó. :) ) Aztán megkaptuk a Steam kulcsot a fejlesztőktől, egy „rövidke” leírás és egy kedves figyelmeztető megjegyzés kíséretében, miszerint nem kéne összetéveszteni a játékot egy Cannon Fodder jellegű agyatlan lövöldével, és érdemes egy kicsit a mellékelt tájékoztatóba beleolvasni, különben fogalmam sem lesz, hogy mit csinálok...
A fő küldetés szerint sorra el kell foglalnunk a pálya területeit, de hogy ezt hogyan csináljuk, azt rengeteg lehetőségből választhatjuk ki. Vállvetve harcolhatunk az első sorokban a bajtársakkal, esetleg kicsit visszább húzódva mesterlövészpuskával támogathatjuk őket, vagy ha úgy tetszik, beülhetünk egy Abrams tankba. Felszerelésünket tetszés szerint személyre szabhatjuk, rengetegféle kategóriából válogathatjuk gyilkos szerszámainkat. Pisztoly, puska, gépkarabély, mesterlövészfegyver, shotgun, géppuska, géppisztoly, rakétavető, tank, jeep... – minden játszik. És nem csak a fent említett kategóriákra vannak osztva a lehetőségeink, ezeken belül is válogathat ki-ki preferenciái na meg pontjai szerint, hogy mire telik neki. Aztán ha ráununk arra, amit magunkkal vittünk, bármikor találunk másikat.
Ahogy egy tisztességes katonás játékhoz illik, szinteket is léphetünk, ettől függően költhetjük el a harcban megszerzett pontjainkat, egyre jobb és jobb támogatásokra. Pontokat szerezhetünk bázisfoglalással, fontos célpontok felderítésével és természetesen pusztítással. A bekérhető támogatások között is megvan minden, amire gondolni tudunk: erősítés emberek vagy tankok formájában, tüzérségi támogatás és a többi.
Az irányítás nagyon kellemes, hamar megszokható. Van benne néhány dolog, ami eleinte kicsit furcsa, de semmiképp nem zavaró. Ilyesmik például, hogy van egy kicsi, de észrevehető késés a mozgásokra vonatkozó klikkelések után, ami annyit hivatott jelezni, hogy bizony karakterünknek súlya van, nem tud egy pillanat alatt irányt váltani vagy ugrani stb. A másik, hogy nem mindig a képernyő közepén van emberünk. A félképernyős lőtáv a leggyakrabban használt gépkarabélyokhoz van belőve, de ha távcsöves fegyvert veszünk a kezünkbe, nagyobb távot kell belássunk, így amikor a képernyő széle felé húzzuk a célkeresztet, az egész kameranézet elmozdul afelé. Egyszerű és nagyszerű megoldás, csak nekem huzamosabb idejű Diablózás után kicsit szoknom kellett. :) A guggolás vagy fekvés növeli pontosságunkat, ellenben ha bucira tömjük hátizsákunkat, lőni is nehézkesebben tudunk, és persze mozogni is. (Alapesetben nem látszik a karakteren a hátizsák, csak akkor jelenik meg jelzésképpen, amikor túl vagyunk terhelve.)
Ebben a játékban nem vagyunk megállíthatatlan akcióhősök, tömegpusztító gépezetek, csak egy kiskatona a sok közül, ugyanolyanok, mint az MI vezérelte ellenfelek, akik tömegével jönnek velünk szembe. Egy golyó és vége, ha golyóálló mellényünk van, akkor sem bírunk sokkal többet. Az élet kegyetlen... Az arctalan, névtelen kis emberkénk egy jelentősebb méretű vértócsában elfekszik, és mi másodpercekkel később már azon vesszük észre magunkat, hogy a következő ugyanolyan jelentéktelen kiskatonával rohanunk bele a golyózáporba. (Állítólag túl lehet élni egy egész küldetést, bár ezt az eddigi tapasztalataim alapján eléggé kétlem...)
A játék grafikai stílusa megérdemli, hogy külön kiemeljem. Annyira minimál látványvilágról beszélünk jelen esetben, amennyire csak lehet. A fejlesztők emellett döntöttek, és végül is remekül működik, ízlés dolga, van akinek külön ez tetszik benne, én a magam részéről megnézném ugyanezt Unreal engine-ben kipolírozva. Egy biztos: letisztultabb és áttekinthetőbb lesz tőle így a harctér. A lehetőségekhez mérten persze...
Összességében egy nagyon kellemes felülnézetes lövölde a Running with Rifles, ami olyan taktikai mélységeket rejt magában, amibe még éppen csak belekóstolni volt alkalmam. Természetesen barátokkal karöltve az igazi, éppen emiatt. A játék pörgős, magával ragadó, nem tűnik vontatottnak, és nem válik unalmassá még akkor sem, ha több óráig húzódik egy meccs, mert ez bizony itt előfordulhat. Bár a 15 eurót kicsit erősnek érzem a játékért, de mindenképp érdemes felvenni a Steam kívánságlistánkra, és megvenni, ha kicsit kedvezőbb lesz az ára.
