Dacára annak, hogy az amerikai polgárháború meglehetősen szerves és sokat tárgyalt részét képezi az amerikai kultúrának, a játékipar valahogy nem nagyon erőlteti a témát, pedig kereslet biztos lenne rá. Az amúgy elég jól sikerült, 1997-es Sid Meier’s Gettysburg óta nem nagyon emlékszem olyan játékra, amely az északi Unió és a déli Konföderáció heroikus küzdelmét mutatta volna be, pedig az röpke 18 éve volt. Gigantikus űrbe érkezik tehát a Brother against Brother nevet viselő stratégiai játék, amelyben a polgárháború négy (plusz egy tutorial) csatáját játszhatjuk újra.
A Brother against Brother látványvilága leragadt az imént említett elődnél: tényleg minden túlzás nélkül hasonló szinten áll, mint a Gettysburg, csak a felbontás megy fel Full HD-ig. Egy-két furcsa megoldással is találkozhatunk, például az esőt a játék úgy ábrázolja, hogy a kép szélén két csíkban valami víznek látszó izé mozog. De felesleges is több szót pazarolni erre, ez a játék úgysem a grafikáról szól: a játék célközönségét a pixeleknél sokkal jobban izgatja, hogy például a 6. dél-karolinai gyalogezred valóban Springfield puskákkal van-e felszerelve. Mondjuk tény, hogy a háttérzenék – korabeli indulók és ismert amerikai dalok – remekül passzolnak a játékhoz.
Maga a játékmenet körökre osztott, hexás térképen játszódik (egy hatszög nagyjából 75 yardot, azaz 68 métert tesz ki), és már az első pillanatban látszik, hogy óriási kutatómunka áll mögötte. Ugyan csak négy csatát játszhatunk végig, azonban többféle lehetőség is a rendelkezésünkre áll: beszállhatunk a csatába féltávnál is, alternatív történelmi szkenáriók is vannak (például egy erőd elesett, ami a valóságban nem), és természetesen mindkét oldal játszható. Elsőre akár el is riaszthatja az embert a rengeteg rendelkezésre álló adat és változó, pedig a valóság az, hogy a játék lényegesen kevésbé komplex, mint amilyennek elsőre látszik. Ugyan van hozzácsomagolva egy 214 oldalas kézikönyv is, ez azonban kapásból száz oldalt szentel a négy csata alapos bemutatásának, így garantáltan minden részletet megismerhetünk a lejátszandó ütközetekről.
Alapjában véve ezredszinten irányítjuk csapatainkat, amelyeket némileg anakronisztikusan NATO térképészeti jelekkel ábrázolnak, tehát a téglalapban egy pötty például a tüzérség. Persze átválthatunk grafikai megjelenítésre (nem érdemes, lásd fent), mondjuk szerencsére minden egység alatt ott van a neve, abból pedig ki lehet találni, hogy milyen típusú ezredről is van szó. A csatarend természetesen követi a polgárháborús gyakorlatot: az ezredek zászlóaljakba vagy dandárokba tömörülnek, fölöttük pedig hadosztály, hadtest és végül hadsereg áll. Ahogy ilyen játékokban lenni szokott, az ezredek nem önállóan tevékenykednek: lényeges, hogy mindig közelben legyen a „törzs”, egyébként súlyos büntetéseket szenved az adott ezred, ami jelentősen csökkenti harcképességüket.
Az ezredeknek számos fontos jellemzője van: értelemszerűen az emberállomány az egyik, de ezen kívül döntő fontosságú még a morál, illetve fél szemmel érdemes az ellátmányra is figyelni. Szerencsére az utóbbi nincs túlbonyolítva, a folyamatos utánpótlás biztosításához elég, ha a közelben tartózkodnak szekereink, amelyek a tápot viszik harcoló alakulatainkhoz – és persze nem állja el semmi az útjukat. A morál már kicsit más tészta: a csata folyamán folyamatosan csökken, ha ezredeink harcérintkezésbe lépnek az ellenséggel (értsd: a galádok visszalőnek), ám minden kör elején regenerálódik valamennyi. Ésszel kell lenni, ugyanis lehet, hogy az ellenséges tüzérség csak három katonánkat ölte meg az előző körben, ám a harci kedvet ettől még alaposan megtépázhatják. Jó esetben csak az adott egység pánikol be, és vonul vissza, de ha csapataink átlagos morálja lecsökken egy adott érték alá (amit szerencsére jelez a program), akkor bizony buktuk a csatát.
Csapatainkról egyébként meglehetősen sok információ áll rendelkezésre, ami túl az ismeretterjesztő jellegen fontos játékmenetbeli tulajdonságokkal is bír. Legfontosabb természetesen a fegyverzet. Az amerikai polgárháború iszonyat mennyiségű technológiai újítást hozott (vagy legalábbis sok minden ekkor esett át a tűzkeresztségen), így nem meglepő, hogy az elavult, sima csövű kovás muskéták mellett a lényegesen pontosabb és gyorsabb tüzelést lehetővé tevő huzagolt csövű puskák is megjelennek. Sokszor akár vegyesen, amit százalékos értékkel jelez a játék, illetve azt is, hogy a 6 hexányi távolságra hogyan csökken a tűzerő. Erre komolyan kell figyelni, ugyanis előfordulhat, hogy csapataink lőtávolon kívül vannak még akkor, amikor az ellen már nagyban tizedeli a katonáinkat.
Hogy a játék mennyire igyekszik történelmileg hű maradni, azt jól jelzik a csatatér különböző pontján elhelyezett sárga kérdőjelek. Ezekre kattintva ugyanis különböző érdekességeket találhatunk, például az egyik háznál csak úgy mellékesen megjegyezték, hogy ez még ma is áll, és polgárháborús múzeum van berendezve.
A polgárháború rajongóinak igazi csemege a Brother against Brother, de alapvetően minden történelem iránt érdeklődő hosszú órákat tud eltölteni vele. Az ember hamar megszokja a puritán grafikát, onnantól kezdve pedig meglepően szórakoztató a játék. A népszerűségét jól jelzi, hogy máris izzanak a fórumok, pedig maga a terjesztés – se Steam, se Origin, se semmi, a kiadó oldalán lehet beszerezni a játékot – is némileg elavult. Sajnálom amúgy, hogy nincs teljes, polgárháborút átölelő kampány – akár alternatív befejezéssel –, elég jópofa lenne. Ennek ellenére a Brother against Brothert minden szobastratégának csak ajánlani tudom.