Kicsit késve, de végül befutott az utolsó, hatodik epizód is a Game of Thrones játék első évadjából. A Telltale fejlesztői szerintem amúgy is mindig az aktuális zászlóshajóra koncentrálnak – ami most épp a Minecraft: Story Mode –, és emiatt csúszik többi játékuk egy csöppet. De nem panaszkodhatunk, hiszen ugyanígy késhettek a Trónok harca miatt a régebben elkezdett sorozatok – pl. Tales from the Borderlands – újabb epizódjai is. De most végre megérkezett a záró epizód, így itt az ideje, hogy a teljes évadot értékeljük.
Csak azok a játékosok készülhettek happy endre, akik nem ismerik a Trónok harcát.
Gondolom, csak azok a játékosok készültek happy endre, akik nem ismerik a Trónok harcát, mindenki más sejthette a végkifejletet. Bár még így is túlszárnyalták Martin legvéresebb álmait is. Ez lehetne akár spoiler is, azonban szerencsére sok vége lehet a játéknak. Nekem sikerült úgy irányitanom az eseményeket, hogy a Forrester családhoz képest a Starkok még egy boldog nagycsaládnak tűnhetnek. Persze kellően gáncsos és megalkuvó magatartással megmenthető a családtagok egy része. Nekem azonban az utóhangban kiírták, hogy túl nemesi módon gondolkodom. Szerencsére ezzel a játékosok 37%-ába tartozom, és ha jól láttam, a jelenlegi állás szerint az igazán aljas – és ezek szerint elkötelezett Martin-rajongók – csak 17%-nyian voltak.
De a lényeg az, hogy mégiscsak van következménye döntéseinknek. Ugyanis az első négy és fél részben – különböző dolgokkal kísérletezve – az volt a tapasztalatom, hogy választásaimnak csak annyi következménye van, hogy egy adott jelenet egyáltalán megjelenik-e vagy sem. Ez pedig így igazán vérszegény volt. Még a Life is Stange-hez képest is, ahol legalább a döntéseim miatt egy-egy jelenet másként játszódott le. Emiatt – bár az első epizód teljesen levett a lábamról – a későbbi részek után picit leírtam a sorozatot. Persze tetszett azért, és egyből kétféleképpen is végigmentem az egyes epizódokon. De elmúlt az a csodálat, amit az első rész legelején éreztem, amikor rádöbbentünk a zenéből, hogy hol is vagyunk valójában, és a történet mely időpontjába csöppentünk.
Ezért is vártam nagyon az utolsó részt, hiszen ha valahol, akkor itt már tényleg kéne valami következményt kapnunk döntéseinkért. És úgy tűnik, ebben a részben pont ez lett a lényeg. Igaz, hogy csak az ebben és az előző epizód vége felé hozott döntéseinknek van folyománya, de végre kézzel foghatóvá válnak választásaink. Hiszen ezek nélkül az interaktív film csak egy film. És bár érdekes mellékszál a kanonizált történethez a Forresterek és Whitehillek mellékes harca, mivel a játék egyáltalán nem kalandjáték már, épp ideje volt kiérdemelnie az interaktív jelzőt a film elé.
Ha egy esetleges új évadra maradunk a Forrestereknél, akkor valami nagyon új szálat kell behozni.
A következő kérdés az, hogy mi lesz a következő évaddal, ha lesz olyan. Ugyanis az utolsó résznek olyan szerteágazó lett a vége, annyiféle kimenetel van, hogy ezt innen igen nehéz lesz folytatni. Persze csak találgatás, de lehet, hogy a fő történet egy másik mellékszálát játszhatjuk majd, vagy ha maradunk a Forrestereknél, akkor valami nagyon új szálat kell behozni, és jó távol elhelyezni a családi fészektől. Mert hogy ott kit és hogyan találunk, az most játékosról játékosra más és más.
A teljes évadról, a hat epizódról elmondható, hogy egy nagyszerű felütés után néha azért leült a történet. Voltak unalmasabb szálak, valamint olyanok, amelyeket szívesen átugrottam volna – de így vagyok ezzel ez a HBO sorozatával is – és persze voltak minden részben nagyon meghatározó, izgalmas élmények is. Azonban olyan elemi erővel nem ütött mellbe semmi, mint az első epizód elején amikor felcsendült a Rains of Castamere dallama. Még az se, amikor két fontos szereplő közül kellett választanunk. Valószínűleg már immunissá váltam a TV-sorozat nézése közben. Azonban az is biztos, hogy pár hónap múlva a teljes évadot újra fogom játszani, és igyekszem jobb eredményt elérni családtagjaim életben hagyásáért.
