25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Phineas and Ferb: Day of Doofenshmirtz

A Sony és a Disney összefogott egy PS Vita-exkluzív kalandra.

Írta: gregmerch

Van egy elhíresült mondás a Halálos fegyver sorozatban, amely a Roger Murtaugh őrmestert alakító Danny Glover szájából hangzik el nem kis rendszerességgel. („Túl öreg vagyok én már ehhez.”) Nos, nagyjából ugyanez az érzés kerített hatalmába a Virtual Toys csapat kizárólag PS Vitára elkészült alkotása, a Phineas and Ferb: Day of Doofenshmirtz kapcsán. Bevallom, én még a klasszikus Disney rajzfilmeken és filmeken nevelkedtem, gyermekeim is azokat nézik, és ahogy azt nemrégiben Párizsban is konstatálhattam, a Disneyland parkok látványosságai is leginkább azokon alapulnak. Phineas és Ferb, bevallom, a világegyetem egyik sötét foltja volt számomra jelen cikkem tesztalanyának megérkezéséig, és elsőre nem is tudtam összeegyeztetni a Disney emblémát a tortilla chipsre és nagy „F” betűre hajazó búrájú főhősök láttán. Sebaj, gondoltam, ismét bebizonyosodott, hogy „analóg vagyok egy digitális korban”, így abszolút minden különösebb előítélet és elvárás nélkül vetettem bele magam a két rosszcsont, unatkozó féltestvér virtuális kalandjaiba.

Phineas and Ferb: Day of Doofenshmirtz

A gonosz Doktor Doofenshmirtz ámokfutását kell a mostoha öcsiknek megállítani.A program hátterét adó rajzfilmszéria alapfelvetése szerint a két srác legnagyobb problémája az, hogy túlteng bennük a tanulás- és tettvágy, így csak nagy nehezen tudják elviselni az iskolai szünidők számukra végeláthatatlan sivárságát. Jobb híján minden napot valami grandiózus projekt megvalósításával próbálnak átvészelni, ami persze általában nem kis kalamajkával jár. Ezzel rendszerint nővérük, Candace bosszantása is a céljuk, akinek egyik legkedvesebb időtöltése kettejük bemószerolása a szülőknél. A rendszeresen bajosra forduló dolgok helyrehozásában kis házi kedvencük, Perry, a kacsacsőrű emlős is a segítségükre van, aki titokban az OWCA nevű titkos szervezetben tevékenykedik, „P ügynök” álnéven. A játék sztorija szerint a gonosz Doktor Doofenshmirtz ámokfutását kell a mostoha öcsiknek megállítani, aki egy sugárnyaláb segítségével kelti életre az egyszerű háztartási gépeket, hogy saját magán robothadseregébe állítva őket ő lehessen – mi más, mint – a világ ura.

Phineas and Ferb: Day of Doofenshmirtz

A rajzfilmekre hajazó program jellegét tekintve alapvetően az akció-kalandjátékok közé tartozik.A háromdimenziós, mindenben (kivéve az itt nem létező szinkront) a rajzfilmekre hajazó megjelenítésű és hangzású program jellegét tekintve az akció-kalandjátékok közé tartozik, egy csipetnyi platformer- és szerepjáték-adalékkal. Hőseink a dilis doki lézersugarától megvadult mikrósütők, mosógépek, óriásrobotok és egyebek ellen küzdenek Danville külvárosától titkos laborokon át egészen a Föld középpontjáig. Phineas egy jetpack segítségével képes magasra vagy távolra repülni, míg Ferb az erőt képviseli, így nagyobb dolgokat vele tudunk odébb tenni. A karakterek között egyetlen érintéssel válthatunk a Vita képernyőjén, amelyet a játék egyebekhez is rendszeresen kihasznál. A két fiú mellett Perryt is irányíthatjuk, és számos. a sorozatból már jól ismert szereplővel találkozhatunk. Legfőbb fegyverünk egy labdakilövő sporteszköz, amelyet a pályákon begyűjtött alkatrészek és az összeszedett pénzért vett fejlesztőcuccok segítségével állíthatunk erősebb fokozatokra – értem ez alatt a táposabb lövedékek hozzáadását. Lehetőségeink kezdetben igen szűkösek, de ahogy fejlődik felszerelésünk, mind tovább nő a repertoár, így érdemes visszamenni valamennyi pályára, amelyeket így már hatékonyabban járhatunk be mindenféle elrejtett és addig elérhetetlen kincsekért. A végigjátszás után megépíthetjük saját robotunkat is, amelyet a PS Vita – no meg a kiterjesztett valóság nevű feature – segítségével bárhol a minket körülvevő környezetbe varázsolhatunk.

Phineas and Ferb: Day of Doofenshmirtz

A Disney egyik modern kori sikerszériája, a Phineas and Ferb legújabb játékadaptációja egyértelműen a fiatalabb korosztály számára készült. Minden megvan benne, amitől valaki szeretheti a két lurkó és társaik kalandjait, ráadásul mindez egy vadonatúj történetbe ágyazva. A Phineas and Ferb: Day of Doofenshmirtz csak igen csekély eséllyel pályázna az év játéka kitüntetésre bármely kategóriában, ám ennek ellenére kellemes időtöltést nyújthat mindenkinek, aki ismeri a sorozatot, vagy egy kis könnyed kikapcsolódásra vágyik.

A Phineas and Ferb: Day of Doofenshmirtz kizárólag PS Vitára jelent meg.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Pozitívumok
  • Kellemes grafika
  • Kicsit sem vesz semmit se komolyan
  • Nem kellenek hosszú órák a kikapcsolódáshoz
  • Aki szereti a sorozatot, az remekül fog szórakozni...
Negatívumok
  • ..aki nem, annak van mit bepótolnia előtte
  • A szinkron teljes hiánya
  • A kamerakezelés néha nem a legoptimálisabb

További képek

  • Phineas and Ferb: Day of Doofenshmirtz
gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!