26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Egyéb

Matthew J. Kirby: Assassin’s Creed: Last Descendants – A New York-i felkelés [könyv]

Újabb Assassin’s Creed regény, amely épp arra képes, amelyre az előzőek egyike sem.

Írta: GeryG

Immár közel hat éve, hogy elolvastam az első Assassin’s Creed regényt Oliver Bowden tollából. Ezt a következő években további hét Assassin’s Creed kötet követte. Bowden lényegében követte a Ubisoft sikersorozatának epizódjait, és könyvei nem sokkal az aktuális rész után jelentek meg. Ezek kezdetben egészen szorosan kötődtek a játékokhoz, de idővel ez a kötelék sokat lazult. De még így is elmondható, hogy Bowden mindegyik regénye egy-egy Assassin’s Creed játék történetét mesélte el, persze alaposan kibővítve, esetleg más szemszögből elmesélve azt. Van egy részlet, amely mindegyik művére igaz: a napjainkban játszódó történeti szálat teljesen kihagyta belőlük. Alkotásai így önmagukban is teljes értékű történelmi kalandregények voltak, amelyek együtt egy nagy, évezredeken átívelő titkos háborút mutattak be. És bár történeti szempontból nem hiányzott belőlük a modern szál, nekem azért éppúgy elfért volna bennük, ahogyan az utóbbi játékokban is.
Mivel a Ubisoft tavaly úgy döntött, hogy hosszú évek után pihenőre küldi az orvgyilkosokat és a templomosokat, Bowden sem jelentkezett újabb regénnyel. Talán többé nem is fog, ki tudja. Akadt azonban egy másik író, Matthew J. Kirby, aki élt a lehetőséggel, és belefogott egy vadonatúj Assassin’s Creed-sorozat megírásába. Ennek első kötete, a Last Descendants – A New York-i felkelés hozzám is eljutott. És imádtam.

Matthew J. Kirby: Assassin’s Creed: Last Descendants – A New York-i felkelés [könyv]

Az első és legfontosabb, amit meg kell említeni, hogy ennek a történetnek immár semmi köze sincs a Ubisoft egyetlen játékához sem. Jó-jó, persze, az Assassin’s Creed-szériához kötődik, de teljesen önálló, eddig nem ismert sztorit mesél el. És ami legalább ennyire jó hír (legalábbis én nagyon örültem neki), hogy végre a napjainkban játszódó idősík is hangsúlyosan van jelen.
A Last Descendants története az USA-ban játszódik napjainkban, az események pedig néhány fiatal iskolás körül bonyolódnak. A sztori elején egy Owen nevű srác hétköznapjaiba nyerünk betekintést, aki szentül meg van győződve arról, hogy apját ártatlanul küldték börtönbe – ahol meg is halt. E hitével azonban egyedül van, anyai nagyszülei – akiknél él – pedig minden nap emlékeztetik rá, hogy szerintük apja egy semmirekellő gazember volt. Owen mindent elkövet, hogy apja nevét tisztára mossa, elkeseredett harca pedig idővel elvezeti az iskola egykori informatikatanárához, Monroe-hoz. A férfi azt állítja, hogy a birtokában lévő Animus segítségével választ kaphat kérdéseire. Owen egyetlen barátja, Javier oldalán egy éjszaka el is megy Monroe-hoz és együtt kipróbálják a titokzatos gépet. Az visszarepíti őket a középkorba, ahol hamarosan kiderül, hogy felmenőik is találkoztak már évszázadokkal korábban. A sors furcsa véletlene (vagy sem?), hogy történelmi DNS-utazásuk során véletlenül (vagy sem?) rábukkannak egy Éden Darabjára, egy mágikus erejű tőrre.

Ekkor Monroe elárulja nekik, hogy nem véletlenül kereste meg őket, mivel ő egykor az Abstrego vállalatnak dolgozott, amely az Animust is kifejlesztette. Az Abstrego viszont a Templomos Rend fedőszervezete, amely évezredek óta az Orvgyilkos Testvériséggel harcol, hogy megkaparintsák az Előttünk Valóktól származó ereklyéket. Ő maga ugyan egyik oldalon sem áll, de mindent elkövet, hogy előttük szerezze meg az Éden Darabját. Később még négy másik fiatal is csatlakozik hozzájuk: Sean, Grace, David és Natalya. Monroe ugyanis rájött, hogy ők hatan valamikor a múltban már találkoztak a véletlenül megtalált Éden Darabjával és így nekik van a legnagyobb esélyük, hogy elődeik emlékei alapján megtalálják azt. Indul hát a közös történelmi utazás, méghozzá Lincoln idejébe, New Yorkba.

A Last Descendants nagyjából fele játszódik a történelmi New Yorkban, ahol a fiatalok egy-egy ősük emlékein keresztül élhetik át a nagy felkelést. Mindannyian olyan élményekkel gazdagodnak, amelyek alapvetően változtatják meg életüket és nézeteiket a világról. Némelyikükben ugyanis orvgyilkos vér csörgedez, mások viszont templomos ősökkel rendelkeznek. Ez pedig régi barátságokat taszít a kétségek szakadékának szélére. A srácoknak így még nehezebb dolga lesz, amikor a két rend rájuk talál és a nyomukba ered, hogy megkaparintsák a tudást, ami csak az ő fejükben létezik.

Mivel egy sorozat első részéről van szó, a kötet végén több kérdés marad nyitottan, mint amennyivel a történet elindult. Idővel már nem is annyira biztos, hogy Owen és Javier a két főszereplő, hiszen a többiek is legalább ennyire fontos szemei az események láncolatának. És persze, ahogy az egy összeesküvésektől átszőtt sztoriban lenni szokott, senkiről sem lehet biztosan tudni, hogy az-e, akinek kiadja magát. Ez a titokzatosság és bizonytalanság pedig nagyon izgalmas és egyedi ízt ad a regénynek. Kirby kimondottan jól alakítja az eseményeket, és jól időzíti az idősíkok közti váltásokat is, így végig lebilincselő tud maradni a könyv. Jól bánik a szavakkal, ami érezhetően sokkal könnyedebb, fiatalosabb regényt eredményez, mint Bowden írásai. Azok sokkal súlyosabbnak tűnnek, már csak szigorúan történelmi jellegük miatt is.

Kirby regényén azonban érződik, hogy mivel egyetlen percig sem volt megkötve az író keze, végig szabadon játszadozhatott a szereplőkkel és a cselekménnyel. A Last Descendants így pontosan olyan lett, amilyennek egy vérbeli Assassin’s Creed regénynek lennie kell. Örömteli, hogy a modern szál is végig hangsúlyos marad, nem csupán egy körítés, mint a játékok egy részében volt. Épp fordítva: az animusbeli kalandoknak van olyan érzete, mintha csak eszköz lenne az események alakításában. Ráadásul Kirby egész érthetően, hitelesen mesél az Animus működéséről és a srácok élményeiről, ahogyan az orvgyilkosok különleges képességeit is tökéletesen helyezi bele ebbe a világba. Aki tehát szerette Bowden regényeit, az most készüljön fel, mert ez egészen más sztori. De cseppet sem rosszabb, sőt. Erre a váltásra talán már szükség is volt (ahogy remélhetőleg a játékoknak is jót tesz a pihenő). Az utolsó oldal utolsó mondatával pedig sikerült elérni, hogy tűkön ülve várjam a folytatást.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!