A Capcom legendás akció-szerepjáték sorozata, a Monster Hunter eddig is számos, mellékszálat képviselő alkotással rendelkezett. Ezúttal ismét egy ilyen jelenik meg a napokban a Nintendo 3DS platformjára, amelyet a leginkább „nagyon japán” stílusú szerepjátékairól (Harvest Moon, Story of Seasons, Rune Factory, Valhalla Knights) ismert Marvelous készített el. Amikor azt mondom, „nagyon japán” stílusú játék, akkor elsősorban a manga grafikára, a tündi-bündi karakterábrázolásra, az animékből ismert grafikai megoldásokra és a többi jellegzetes vonásra célzok. És habár ez a program is nagyon erősen ezt az irányvonalat képviseli, jómagam pedig csak igen korlátozott mértékben tudok érte lelkesedni, valahogy a Monster Hunter Stories mégis képes volt lekötni nem kevés játékórán keresztül.
Ez a játék teljesen más, mint amire a fő epizódok ismerői számíthatnak, már csak amiatt is, hogy itt létezik egyfajta kidolgozott történet. Eszerint most nem egy vadász bőrébe bújhatunk, hanem egy lovaséba, aki a természet részeként tiszteli, szereti, uralja és tanítja, a maga hűséges társává teszi a különféle vadakat, de ugyanakkor szembe is száll velük, ha szükséges. Hősünk és két barátja egy napon, az öregek tiltása ellenére ellógnak a falujuk körüli vadonba, hogy kikeltsenek egy tojást. Minden szabályt megszegnek ezzel, de sikerrel járnak, ám egyikük igen nagy árat fizet érte, amikor a falut az ő nyomukat követve megtámadja egy hatalmas és veszélyes dög. Egy év telik el, amikor vár ránk a lovassá avatási ceremónia, amely során teljes jogú riderré válunk magunk is. Ekkor nem csupán első kis kedvencünkre teszünk szert, hanem egy – az előző fő epizódból, a Monster Hunter Generationsből ismerős feline fajhoz tartozó – rém idegesítő, de igen hasznos tanácsokkal szolgáló „macskára”, Naviroura, és a teljes jogú lovasok valamennyi eszközére és tudására is. Ezek közül legfontosabb a „haverság köve” (Kinship Stone), amellyel képesek vagyunk kikölteni, és egy életen át a társunkká tenni egy „szörnyit” (monstie). Belőlük több is lehet mellettünk, akiket fejleszthetünk, öltöztethetünk, sőt, különféle módosítógének hozzájuk adásával képességeiket is átszabhatjuk. mindezek által teljesen egyedivé téve őket. Lovagolhatunk rajtuk, harcolhatunk az oldalukon, és csoportban, vagy a hátukra pattanva brutális együttes kombókat is bevihetünk a harcok során.
Ennél a pontnál el is érkeztünk a játék egy másik főbb specialitásához, ami a harcrendszerben rejlik. A folyamatos akciót itt felváltja a körökre osztott küzdelem, ami a „kő–papír–olló” szisztémájára épül. Minden szereplő, vagyis mi, szörnyikéink és az ellenfelek támadnak. Támadásból háromféle létezik: erős, gyors és technikás. Ezek páronként kvázi semlegesítik egymást, ami azt jelenti, hogy mi alig vagy egyáltalán nem sebződünk, míg ellenfelünk igen. Ehhez csak annyi kell, hogy kiismerjük a különféle monsztákat, és a megfelelő attakot jelöljük ki a kör elején. Ily módon egy erős támadásra a gyors, a gyorsra a technikás, míg a technikásra az erős a megfelelő válaszlépés. Ha éppen nem támadni akarunk, akkor a csatatatyónkba előre betárolt cuccainkat – gyógynövényeket, dobótőröket stb. –használhatjuk akár magunkon, akár szörnyeinken, vagy a sebzésünk során „bepipult” – ezt színéből látjuk – barátságkövünk speciális képességeit aknázhatjuk ki. Minden kör elején több lehetőség közül választhatunk hát, amelyek között bizony a menekülés is megtalálható. A teljesített fő-, mellék- vagy egyéb küldetésekért és a győztes csatákért pontokat kapunk, amelyekkel szörnyeinkkel egyetemben szintet lépünk. Utunk során számos dolgot begyűjthetünk, amelyeket felszerelésünk erősítésére és/vagy módosítására használhatunk, és amelyek segítségével attribútumainkat is módosítjuk. Van persze pénz is a játékban, ezt árusoknál költhetjük el. Fegyverből négyféle van (nagy kard, kard és pajzs, kalapács és egy kürt szerű izé), amelyek egyéb felszerelésünkkel egyetemben képességeinket is befolyásolják, ami a többi Monster Hunter epizódból ismerős lehet.
A játék képi világa bennem vegyes érzéseket keltett. A főbb átvezető videók gyönyörűek, főleg a 3D nézetet is bekapcsolva. Sokszor úgy éreztem, hogy nem is egy pár collos képernyőt nézek, hanem egy komolyabb asztali konzolról lejátszott csodát. Játék közben többnyire kellemes, vidám, még a szomorú helyzetekben sem nyomasztó a grafika. A párbeszédek és a harcok alatt nekem – és hangsúlyozom: NEKEM – előjött az „ez már túlzottan japán” érzés, de ezt tényleg személyes megjegyzésnek szánom, semmiképpen sem negatívumnak. A program világa színes, élettel teli, és számos aspektusában emlékeztet a Zelda sorozatból megszokott körítéshez. Tennivalónk bőven akad, ami a jókora játéktérrel együtt biztosítja a hosszú időtöltést. Ha soknak érezzük a feladatot, a mellékküldetéseket eldobhatjuk a városokban, de bármikor újra fel is vehetjük, sőt, az NPC-ktől kapottak kivételével többször is végigvihetjük azokat.
A hangok szintén amolyan „zeldásak”, vagyis nem érthető emberi beszéd hallatszik a rengeteg párbeszéd alatt, hanem valamiféle, hangzásában a japánra emlékeztető dünnyögés. A zene is pont annyit tud, amennyit kell, vagyis minden helyzetben az adott szituációnak megfelelő tónusra vált az egyébként a háttérben folyamatosan szóló aláfestés, ami azonban időnként szintén a kellő pillanatban hallgat el kifejezve ezáltal is egy történés fontosságát.
A vezérléssel már inkább voltak problémáim. Ugrani nemigen tudunk, futni sem szélsebesen, és – mivel én egy első generációs 3DS masinán játszottam – a jobb oldali analóg kar hiányában a nézet állítása igen körülményes, főleg egy Unchartedhez vagy Tomb Raiderhez viszonyítva. Ezt egyébként érezhették a készítők is, mert többféle nézetvezérlés közül választhatunk, de sajnos nekem egyik sem állt igazán kézre. Körökre osztott harc ide vagy oda, nekem nagyon hiányzott a pörgős akció is, de rendben, ez egy ilyen stílusú játék, ezt el kell fogadni. A harcok gyakran nagyon, már-már túlontúl sűrűn követik egymást, ami tudott azért zavaró lenni, tekintve, hogy pár másodpercenként állt meg a játék.
A Capcom egyik halhatatlan sorozata, a Monster Hunter a maga nemében egyedülálló mellékszállal gazdagodik immár az „öreg kontinensen” is a Marvelous munkájának hála. A Monster Hunter Stories teljesen új irányba viszi el a szériát, amelyet leginkább a japán stílusú RPG-k rajongói fognak értékelni. Aki kevésbé kedveli ezt az irányvonalat, az is nyugodtan adjon egy esélyt a játéknak, bőven rendelkezik annyi tartalommal, lehetőséggel és bájjal, hogy megérdemli a próbát. Aztán a végén új kedvenc is lehet, ki tudja?!
