26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm Legacy

Négy Naruto játék érkezett egy csomagban.

Írta: Zoo_Lee

Soha nem voltam vérbeli Naruto rajongó – egy darabig, amikor a népszerűsége csúcsán tartott, néztem az animét, olvastam a mangát, azonban teljesen még abban a korszakomban sem tudott lekötni, amikor az olvasnivalóm, a sorozataim és a játékaim jelentős részét is kizárólag japán gyártású, manga stílusú anyagok tették ki. Ellenben a franchise alapján készült Ultimate Ninja verekedős széria belopta magát a szívembe, játszottam velük PS2-n, PSP-n, PS3-on, és most a Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm Legacy kiadásnak köszönhetően az utóbbi évek legjobb részeivel ismét elszórakozhattam a Sony negyedik generációs hardverén.

Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm Legacy

Az UNSL (rövidítek, bár a harmadik rész PC-s portjának címét hosszban közel sem veri) ugyanis ennyi és nem több: az Ultimate Ninja Storm széria négy sorszámozott része, az első három az előző generációs konzolokról portolva, mellettük pedig a tavaly megjelent negyedik rész, minden extrával és DLC-vel. A kérdés így alapvetően nem az, hogy a játékok jók-e (nem véletlenül jutott el a Storm sorozat is négy részig, a csomagból ráadásul pont a két gyengébben értékelt filler rész – Generations és Revolution – maradtak ki), pusztán az, hogyan sikerült a régi részek portolása, és összességében megéri-e a szériát ebben a formában beszerezni?

Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm Legacy

A kollekció első darabja a 2008-as Ultimate Ninja Storm – és egyértelműen a leggyengébb is. Furcsa érzés volt majdnem hét év után, tapasztaltabb szemmel ismét elővenni a játékot (amikor 2010-ben megvettem PlayStation 3 konzolomat, az egyik első cím volt, amelyet beszereztem rá), és beismerni, hogy a sorozat későbbi részeinek fényében nem öregedett valami jól. Egy kellemes verekedős játék, amely intravénásan pumpálta a friss vért a PS2-n öt rész után lassan már kifulladó Ultimate Ninja szériába, és megjelenésekor az egyik leglátványosabb anime játékadaptációnak számított. Ám visszatekintve inkább csak erős alapok összessége, komoly fanservice-szel. Végigjátszhattuk az alap Naruto anime első 135 epizódjának jelentősebb pillanatait, közöttük kalandozhattunk, mellékküldetéseket oldhattunk meg Konohában, ám hiányzik a későbbi részek által felkínált „valódi” sztorimód, a tempó egyenetlen, a kötelezően végrehajtandó x számú mellékküldetés, amely megkövetelt a sztoriküldetések léptetéséhez, bosszantó rendszer. A töltési idők pedig emlékeim szerint anno is kissé zavaróak voltak, a port pedig bár valamennyit gyorsított rajtuk, még mindig sokat tölt. Naruto faneknek ajánlott, vagy olyan játékosoknak, akik hozzám hasonlóan egy nagy csokor nosztalgiával tudnak leülni hozzá.

Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm Legacy

Az Ultimate Ninja Storm 2 a Shipuuden szériával folytatta a történések feldolgozását – és minden téren emelte a tétet. Végre kaptunk egy kohézív, rendes sztorimódot, amely még azok számára is élvezhető volt, akik nem ismerték behatóbban a Naruto mangát és animét. Nőtt a karakterek száma, a csaták látványosabbak lettek – a történetmódban megtűzdelve ráadásul számtalan QTE-vel, speciális mozzanattal, amelyek révén gyakorlatilag egy az egyben élhettük át az animében is látott látványos, epikus csatákat.

Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm Legacy

Az Ultimate Ninja Storm 3 volt a széria első darabja, amelyről a PlayDome-on is véleményt írtam. A felfelé menetelés tempója változatlan, még több karakter, még látványosabb csaták, kombók az egyes karakterek között, remekbe szabott történetmód, a nagyobb felbontás pedig kifejezetten jót tett neki – a maximumot hozta ki az ekkor már igencsak öregedő motorból, ám a PC-s port tesztelése során is láthattam a saját szememmel, hogy még több volt benne, mint amit az ekkor már kissé kiöregedő PS3 és X360 ki tudtak hozni belőle.

Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm Legacy

A negyedik darab egyben kakukktojás is, hiszen már erre az aktuális generációra adták ki, ráadásul a Legacy gyűjtemény tesztelése során játszottam vele először. Megkülönböztetett szerepe a gyűjteményben is látszódik: míg a fenti, előző generációról átportolt hármas egy közös játékként jelentek meg a PlayStation menüjében (szerencsére minden részben volt lehetőség a játékválasztó menübe is visszalépni, így nem kellett minden alkalommal kilépni és újraindítani a kollekciót), a negyedik rész teljes értékű, külön tételként jelenik meg, a fizikai kiadásban különálló lemezen. Ráadásul a teljes kiadás, amely tartalmazza az összes DLC-t, így nemcsak a Shippuuden széria fináléját élhetjük át benne, de a Naruto fiának történetét feldolgozó Boruto mozifilm eseményeit is. Magától a játéktól le voltam nyűgözve. Bár már eléggé kinőttem animerajongó korszakomat, és nagyon régen néztem vagy olvastam Narutót, a történetmód első csatájával levett a lábamról, amely annyira epikus, eltúlzott és látványos volt, hogy egyenesen az Asura’s Wrath című előző generációs Capcom játékot juttatta eszembe. Még több karakter, aktív multiplayer (az előző hármas online multija is elérhető, ám a negyedik résszel ellentétben azokhoz nem találtam online társakat) és brutálisan jó látvány.

Az előző három játék portjai jól sikerültek, stabilan futnak, az Ultimate Ninja Storm 4-et pedig őszintén bánom, hogy nem próbáltam ki korábban. Kiváló gyűjteményt kaptunk – bár a benne rejlő élvezeti faktor erősen függ attól, mennyire rajongtok magáért a Naruto szériáért. Ha nem, a negyedik részt akkor is érdemes megpróbálnotok, egy hihetetlenül látványos, epikus és szórakoztató verekedős játék, amelynek jobb pillanatait még a széria behatóbb ismerete nélkül is élvezni fogjátok. Az előző három viszont (főleg az első) csak akkor fog bennetek bármilyen ingert kiváltani, ha már régebb óta ismeritek a szériát, vagy elég nagy Naruto-fanek vagytok ahhoz, hogy az egész történetet és a sorozat fokozatos, részről részre véghezvitt fejlődését átéljétek. Utóbbi esetekben viszont a Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm Legacy kiadás beszerzése nem is kérdés – valószínű, hogy ha az UNS sorozathoz támad kedvem, én is ezt a kiadást fogom elővenni, nem pedig a PS3-as eredetieket.

A Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm Legacy PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. A cikk a PS4-es verzió alapján készült.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • A sorozat legjobb részei teljes pompájukban.
Negatívumok
  • Ha nem vagy vérbeli Naruto-rajongó, a korábbi részek portjai nem sok vizet fognak zavarni.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!