„The Age of Sail.” Tengeri farkasok és part menti hiénák, skorbut, hullámsír, az ismeretlen felé szökellő, lőporfüstbe öltözött, fehér szárnyú angyalok. A kor, amelyben a nyugati ember rábízta magát a szélre, s vitorlásai – no meg az ütegfedélzeteken elhelyezett „ultima ratio” – hálából többé-kevésbé a világ urává tették. Nosza, mondta a Game-Labs. faragjunk ebből játékot! S lőn, világra jött a Naval Action. Jobban mondva: egy ideje épp a világra jön, így, folyamatos jelenben, de miért is ne vessünk rá egy pillantást apás szülés keretében, ha már az orvos – némi hálapénzért cserébe – beengedett?
Apró problémaként merülhet fel, hogy büszke, száraz-kontinentális szittyaként nem mondhatni, hogy az anyatejjel szívtam volna magamba annak tudományát, hogyan kell egy fregattot, vagy akárcsak egy szkúnert Sevillától Cartagenáig elrugdalni. Nagyobb probléma, hogy ebben a játék sem támogat túlságosan. Tutorial nincs. Egyáltalán. Ezt általános esetben nem hánytorgatnám fel egy, az ismertető írásának pillanatában alfa állapotú játéknak, de a deviza, amit voltak szívesek cserealapként igényelni, marhára nem alfa volt, így hajlamos vagyok kritikusabban értékelni ezeket a hiányosságokat. Különösen annak tükrében, hogy a félhivatalos wiki is gyászosan információszegény, és általánosságokra szorítkozik, vagy olyan részletekbe megy bele (pl. az egyes típusok vitorlázóképesség-diagramjai a szélirány függvényében), ami előtt talán illene tisztázni, mit is csinál a W-A-S-D, így az első időkben a harmadik féltől származó anyagok (YouTube-videók, komplett PDF-székfoglalók a vitorlakezelésről vagy a korabeli taktikai eljárásokról stb.) lesznek a legjobb barátaink. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a tágan értelmezett interfésszel is akadnak gondok: az ember-gép kapcsolat nem esztétikus megvalósítására szokta a szakma a „funkcionális” szót használni eufemizmusnak, esetünkben még ez sem áll, a Naval Action kezelőfelülete a jelen verzióban szimplán egy vonatkatasztrófa. Érvelhetünk azzal, hogy fontosabb irányvonalak kötik le a fejlesztői óraszámokat, mégis él bennem egy mélyen ülő vágyakozás a heuréka-élmény iránt, amikor a Game-Labs eljut a lexikonban az „ergonómia” fogalmáig.
Előbb-utóbb azért sikerül átvergődnünk a kötélzeten, akkor pedig elénk tárul egy, a Karib-tenger térségében zajló masszív többjátékos élmény alapvetően két, gazdasági és hadi vetülettel. Mindkettő alapját a kikötők jelentik: ezekben zajlanak a tranzakciók, és végső soron ezekért és erőforrásaikért folyik a nemzetek közti küzdelem. A játékos kereskedhet nyersanyagokkal, készletekkel vagy akár hajókkal, termelhet, fejleszthet és természetesen kimerészkedhet a nyílt vízre teleköpni a habokat tömör vasgolyókkal. Papíron nagyon jól hangzik, hogy a kereskedni szerető játékostól megvásárolja a nyersanyagot a hajóépítő játékos, majd a végterméket továbbadja a főleg explozív porok öntött fémcsövekben történő kémiai reakcióba léptetésével foglalkozó játékosnak – és valóban, a Naval Action minden elemében bátorít – mit bátorít, rászorít – a közösséggel való kapcsolatfelvételre és kooperációra. Erre viszont árnyékot vet a kikötők kezelőfelülete és a kereskedelem problémái. A gyakorlatban ez utóbbi úgy néz ki, hogy kibontom az összes vitorlát, majd elugrom megcsinálni az adóbevallást, inni egy sört, feltalálni a rák ellenszerét és négyszögesíteni a kört, amíg felkenődök egy sziklára valahol úgy Cayo Biscayno (a magyarítás jegyében:) Siófok környékén. Befutok, leadom a küldetést, némi matematika és a Trader Tool liberális használata után telepakolom a rakteret valami olyan cuccal, amiből profitot tudok realizálni Mortimerben Badacsonyban, ha egyáltalán van ilyen, aztán ugyanez a buli lezajlik visszafelé... ha útközben nem rohannak meg négyen, persze, és győznek meg az emelt mértékű vámok szükségességéről – ágyúkkal.
Kétségkívül az érem így kibontakozó másik, harciasabb oldala, ahol a Naval Action megvillantja az oroszl... oroszlánfóka-körmeit. Az ütközetek fantasztikusak. A három alapvető ágyútípus (közepes, hosszú csövű és karronád) szintén három alapvető (teli-, láncos golyó és kartács) és további néhány feloldható lövéstípussal (pl. dupla golyó vagy nagyobb lőportöltet) segít rendezni a felmerülő érdekellentéteket. A különféle hajótípusok eltérő jellemzői egyaránt befolyásolják a manőverezést, a tűzerőt, a „páncélzatot”, a befogadható legénység számát és ágyúk minőségét. A tölgyből ácsolt test általában strapabíróbb, a fenyő pedig gyorsabb járású hajót ad. A vitorlakezelés lehet automatikus vagy manuális – utóbbiba is érdemes időt fektetni, mivel a széllel szemben beragadva a kormánylapát relatív áramlási sebesség híján értelemszerűen nem működik, így a vitorlákkal kell korrigálnunk a szerencsétlenkedést. A kezdeti „fore-and-aft rigged” hajókkal ennyivel megússzuk, de a nagyobb „square-rigged” lélekvesztők kormányzása harcban manuális vitorlakezelés nélkül nagyjából úgy fest, mintha egy Wunderbaumokkal bőkezűen ellátott Suzuki Swiftet próbálnánk kizárólag görkorcsolyafékekkel kormányozni, mialatt az ukrán maffia tüzet nyit ránk az ülésekbe rejtett csempészett cigaretták miatt. Ezt sem kell azért egyedül elszenvednünk, megfelelő kapitányi perköt választva a kikötőben rothadó többi hajónkból is magunkkal hurcolhatunk párat, további ágyúkat vagy plusz rakteret nyújtandó, ha el tudjuk őket látni legénységgel – ez profilunk szintjétől és pénztárcánktól függ. Megeshet a fordítottja is, azaz bátor önként jelentkezőből adódna elég, csak épp haditechnikát nem tudunk alájuk rakni. Menjünk ilyenkor ütközetbe, lőjük el egy szerencsétlen bohóc árbocait, parkoljunk le a tatja mögött és csáklyázás előtt tömjük tele kartácstűzzel. Jár a gratuláció: a vér és belsőségek felsikáltatása után hozzájutottunk egy szinte újszerű hajóhoz! Kilakatoljuk, hamisítunk egy adásvételit, és mehet is a piacra, mint „francia, nemdohányzó nyugdíjas által garázsban tartott, megkímélt állapotú nyolcvanágyús sorhajó...”
Ugyan a harcokban az egyes, ehhez hasonló részmozzanatok, ami a manővereket vagy a tüzelést illeti, viszonylag korlátozottak, ezek kombinációi roppant izgalmas helyzeteket szülhetnek, az évszázados, bejáratott doktrínák pedig nagyon jó hatásfokkal működnek a Naval Actionben is. Az ütközetek csúcsát pedig esélyesen a kikötőcsaták jelentik, ahol irtózatos sorhajók feszülhetnek egymásnak, pontot téve a „milyen zászlót bökjünk ki a toronyra?” kérdésére.
Ezzel együtt sem tudom egyelőre nyugodt szívvel ajánlani a Naval Actiont, ami a jelenlegi formájában egyaránt lehet elsöprő szerelem és bántalmazó kapcsolat is, akár egyszerre. A gyors kikapcsolódásra vágyó játékosnak az NA idő-, tanulás-, de inkább gyakorlásigényes, üresjáratokkal és kaotikus felszínnel, a szimulátorosoknak pedig kérdéses, mennyire fekszenek a nyílt világ dolgai és az MMO-elemek. Jósgömbömben így (az emeltdíjas szám tárcsázását követően) összetartó klánokat, viszonylag érett, a cím mellett hosszútávon kitartó játékosállományt látok, de zajos közönségsikert aligha. Még bőven bizonyíthatja a Game-Labs, hogy meg tudja fogni, amekkorát markolt, de amíg ez nem kristályosodik ki, addig inkább a figyelmünkkel rójuk le a tiszteletünket, és csak sokkal óvatosabban a bankkártyánkkal.
