A Supermassive Games stúdiója nem titkoltan belopta magát a szívembe. Aki ismer, vagy csak olvasta már tesztemet, az tudja rólam, hogy szeretem a horrorjátékokat, és szeretem a cinematic játékokat is. Ha e kettő még egy címben egyesül is, az számomra a Walhalla. Nos, az Until Dawn pontosan ilyen volt 2015-ben, és máig is az egyik legnagyobb kedvencem. Aztán jött a hasonló stílusú, csak épp játékmenetében egészen más Hidden Agenda is. A stúdió nem téveszti szem elől az aktuális trendeket sem, de szerencsére egyelőre nem gondolkoznak battle royale játékmódban, inkább a VR-ra gyúrnak rá. Így született meg előbb az Until Dawn: Rush for Blood, majd az előzménytörténetnek szánt The Inpatient is. Plusz a botrányosan pocsék Bravo Team, de az remélhetőleg csak egy egyszeri kisiklás volt tőlük... Most viszont visszatérnek az Until Dawn játékmenetéhez is, ugyanis legújabb játékuk, a frissen bejelentett The Dark Pictures Anthology: Man of Medan szinte mindenben megszólalásig hasonlít hozzá.
A gamescomon nem is tudtam ellenállni a kísértésnek, és az egyik kósza szabad félórámat ennek a játéknak szenteltem a publikus arénában. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ekkor még pusztán annyit tudtam a játékról, hogy a Supermassive új projektje, de nekem ennyi már elég is volt a látatlan rajongáshoz. A demo egy rövid videóval indult, amely fel is vázolta nekünk a keretsztorit. Adott tehát néhány fiatal, akik úgy döntenek, hogy ellátogatnak egy hírhedt világháborús hajóroncshoz, a Medanhoz. Ám ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kirándulás nem várt fordulatot vesz többször is: egy vihar miatt a hajóroncson rekednek, és kiderül, hogy nincsenek egyedül.
A demo során valahol a sztori közepén találtam magam. Egy fiatal lányt irányíthattam, akit egy, az előzetes videóban nem látott ázsiai fickó terelgetett a sötét folyosókon egy pisztollyal és zseblámpával. Ahogy ki tudtam venni, a fickó egyik társát kerestük, de emberünk folyamatosan egyensúlyozott az őrület határán, amit a folyamatos rettegés váltott ki belőle. Hamarosan aztán bele is kóstolhattam abba, amitől ő rettegett: a hajón valamilyen átok ül, amely nem enged szabadulni, az élőket holtakká, a holtakat pedig, nos... élővé változtatja. Az ázsiai palinak hamarosan reszeltek, csak egy zseblámpa maradt utána, nekem pedig egyedül kellett folytatnom a rozsdásodó falak között. Később belebotlottam egy társamba is, aki azonban elég furán viselkedett, mintha nem lenne teljesen önmaga. A bizonyosság a demo végén érkezett meg: az egyik szobában zombik csapata ugrott a nyakunkba, valamint a padlón összegyűlt tócsából is rothadó húsú karok kapkodtak utánunk. Alig tudtunk csak kimenekülni a szobából, majd a következő pillanatban társamról is kiderült, hogy már a hajóhoz tartozik: ő is zombiként vetette rám magát...
A demo itt ért véget. A nagyjából húszperces élmény végén úgy hagytam ott a standot, hogy pontosan azt kaptam, amire előzetesen számítottam. Ez egyrészt remek, másrészt kétségeket is szült bennem. Remek, mert a hangulat és a moziszerű megvalósítás most is nagyon jól működik, továbbra is imádom ezt a stílust. Másrész viszont kicsit rókabőr jellege volt a dolognak. Olyan érzésem volt/van, hogy a stúdió rátalált egy stílusra, egy műfajra, egy játékmenetre, ami egyszer nagyon bejött nekik. És most ezt fogják újra és újra elővenni, csak épp a sztori és a szereplők változnak. Persze ne legyen igazam, de az, hogy a The Dark Pictures egy antológiának készül, csak tovább erősíti a gyanúmat. A stúdió ugyanis több játékot is tervez, amelyek így vélhetően mind ugyanarra a sémára épülnek majd. És bármennyire is szeretem ezt a sémát, félek, hogy idővel önismétlővé és unalmassá fog válni.
Hogy így lesz-e, azt még korai lenne megmondani, főleg egy alig húszperces gamescomos próbakör alapján. Azt viszont már ennyiből is le tudtam vonni, hogy a The Dark Pictures Anthology: Man of Medan egy szórakoztató jumpscare horror lesz. Már csak ki kell várni a 2019-es premiert.
