28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Ismertető/teszt

Life is Strange 2: Road

Hosszú úton, nehéz körülmények közt, csak egymásra támaszkodhatunk.

Írta: GeryG 1 hozzászólás

A Dontnod először egy sci-fi akciójátékkal próbált szerencsét még 2013-ban, de a Remember Me minden erénye ellenére sem tudott kitűnni a tömegből. Ekkor a francia stúdió úgy határozott, hogy egy másik műfajnak fut neki legközelebb, és ennél jobb döntést nem is hozhattak volna. A 2015-ös Life is Strange ugyanis tuti siker lett, szépen meg is alapozta a csapat hírnevét is. Az időmanipulálós kalandjáték sajátos látványvilágával, könnyen megtanulható játékmenetével, de legfőképp hangulatával láncolta magához rajongóit. Ezt a sikert egy másik stúdió is megpróbálta megismételni, de az előzményeket elmesélő Life is Strange: Before the Storm nem tudott igazán felnőni hozzá. Szerencsére az eredeti fejlesztőgárda is lát még bőven fantáziát az általuk teremtett univerzumban, így elkészülhetett a Life is Strange 2 is.

Life is Strange 2: Road

Ahogy az első játék, úgy ez is öt epizódra, fejezetre bontva tárja elénk történetét. A készítők sokáig nem árultak el részleteket a sztoriról, ezzel egyszerre fenntartva a franchise-ra egyébként is jellemző titokzatosságot, másrészt kétségek közt hagyva a rajongókat. Sokáig ugyanis megvolt a remény, hogy ismét Max kerül a középpontba, holott az első játék lényegében kerek befejezést kapott. Nos, mostanra mindenki számára kiderült, hogy a Life is Strange 2, bár ugyanabban az univerzumban játszódik, nem sokban kötődik az első játékhoz. Két új főszereplőt köszönthetünk: Sean és Daniel Diazt. Sean – akit mi irányíthatunk – épp a lázadó tinikorszakát éli, míg kisöccse, Daniel egy tipikus kilencéves kissrác. Halloween idején járunk, Sean pedig egy bulira készül, ahol legjobb barátja, Lyla segítségével szeretné meghódítani Jenn szívét. Csakhogy a nagy előkészületekbe váratlan esemény kavar be: Danielt piszkálni kezdi a szomszéd srác az udvaron, mire mi azonnal a segítségére sietünk. Itt kezdődnek az igazi bonyodalmak, amelyeket most nem fogok részletezni, elvégre egy kalandjáték legfontosabb eleme maga a történet. Szóval legyen elég annyi, hogy a dolgok nem túl jó irányt vesznek, a srácoknak pedig menekülnie kell a városból.

Life is Strange 2: Road

A Life is Strange 2 tehát tulajdonképpen Sean és Daniel utazásáról, meneküléséről szól. Csakhogy jó dontnodos kalandjátékhoz hűen ennél azért sokkal mélyebb jelentéssel bír a történet. Ahogy haladunk előre a nagyjából 2-3 óra alatt teljesíthető epizódban, úgy ismerjük meg egyre jobban a két srácot, természetesen főleg Seant, hisz az ő gondolatait halljuk, őt irányítjuk. Bár a játék elején még tipikus fiú testvérpárt alkotnak, vagyis Sean előszeretettel zrikálja öcsikéjét, aki annak rendje és módja szerint meg is sértődik rá, idővel egyre szorosabb kötelék fonódik közöttük. Az, hogy ez mennyire válik szorossá, nagyban függ a mi döntéseinktől is.

Life is Strange 2: Road

Mivel a Life is Strange 2-ben is rengeteg olyan szituáció lesz, ahol rajtunk áll, mit mondunk, miként cselekszünk. Daniel nem nagyon emlékszik arra, hogy mi is történt az udvaron, így nekünk kell őt terelgetnünk előre az úton. A mi feladatunk, hogy végig tartsuk benne a lelke(sedés)t, úgy kell egyik napról a másikra felnőtt, felelősségteljes nagy tesóvá érnünk, hogy közben a mi vállunkat nyomja a történtek és az igazság súlya. Nem könnyű helyzet ez, főleg nem egy 15-16 éves srác számára, aki elszakadt otthonról, és csak kapizsgálja, hova is kellene menniük. Egy ilyen út pedig tele van veszélyekkel, és most nem csak az erdőben bóklászó vadállatokra gondolok. Tőlük úgyis megvéd majd Daniel néhány csapdája, amelyet az alatt épít, amíg mi tűzifát keresünk az éjszakai tábortűzhöz. Vagy fordítva, rajtunk áll. Nem, én arra a veszélyre gondolok, amelyet az emberek jelenthetnek két fiatal gyerek számára. És ezt a Life is Strange 2 nagyon jól vissza is adja.

Life is Strange 2: Road

Az első epizódban több szereplővel is találkozunk, akikkel szóba is elegyedhetünk. De valahogy a játék sajátos hangulata miatt végig olyan érzésünk lesz, hogy nem bízhatunk senkiben. És igen, lesznek olyanok, akik bántani akarnak minket, pedig elsőre talán kedvesnek tűnnek. És lesznek olyanok is, akikből ki sem néznék, hogy a barátunkká válnak majd. De ezek a dolgok is részben tőlünk függnek. Időnként a sorsunkat befolyásoló döntéseket kell hoznunk, amelyek nemcsak ránk, de Daniel jellemére is hatással lesznek. Lopásra adjuk a fejünket éhségünkben? Később Daniel is lopni fog, hisz ezt látta a bátyjától. Röviden: a körülményekhez képest arra is mindig figyelnünk kell, hogy egy kilencéves kisfiú is van velünk, aki úgy issza magába az információkat, mint szivacs a vizet.

Life is Strange 2: Road

Hol van itt a Life is Strange-es misztikum, kérdezhetitek. Nyugi, van az is. Csakhogy a Dontnod ezen is csavart egyet, de ezt nem árulnám el most. Inkább fussatok neki a játéknak, és derítsétek ki, miről van szó! Ehelyett essék szó a grafikáról inkább! E téren túl sok változásra nem kell számítani, és ez így van rendjén, hisz ez már erőssége volt az első résznek is. Grafikai bugok nem nagyon fordultak elő, a teljesítmény stabil, így ebből is jelesre vizsgázott a játék. Ha hibát kellene említenem, legfeljebb a néha egymásba csúszó, összeakadó dialógusok jutnának eszembe.

Life is Strange 2: Road

A Life is Strange 2 első epizódja magával ragadó kalandra hív. Nem túl hosszú, egyetlen nekifutással is könnyedén teljesíthető. De az a 2-3 óra, amit Sean és Daniel társaságában töltünk, kellemes kikapcsolódás lesz, még ha az alapvető hangulat nem is túl vidám. A sztori lassacskán indul be, de pont úgy zárul az első epizód, hogy várjuk a folytatást. Talán az első játékhoz hasonlítva ebben most kevesebb az olyan egyedi játékelem, mint akkor az idő manipulálása volt, de ez érzésem szerint szándékosan van így. Csak épp egyelőre emiatt nem sokban különbözik a Life is Strange 2 bármely más feleletválasztós kalandjátéktól.

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Gyorsan magával ragadó hangulat
  • Lassan beinduló, de végig érdekes történet
  • Tipikus LiS megoldások
Negatívumok
  • Egyelőre nem nyújt többet egy teljesen átlagos kalandjátéknál
  • Néha összeakadtak a dialógusok

További képek

  • Life is Strange 2
  • Life is Strange 2
  • Life is Strange 2
  • Life is Strange 2
  • Life is Strange 2

Life is Strange 2

Platform:

Fejlesztő: Don't Nod

Kiadó: Square Enix

Megjelenés: 2018. szeptember 27.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Baracklekvár
Baracklekvár [1794]
Ismétlem önmagam: szájbarágós politikai-ideológiai tanmese (világ legostobább-rasszistább fehér emberei és legjobb fej mexikóik a világon...), ebből is fakadóan hiteltelen konfliktusok és reakciók (hívni a mentőket? ugyanmár..), hihetetlenül unalmas és idegesítő bébiszitterkedés, teljesen felszínes és futó interakciók más karakterekkel, s főszereplők által választott értelmetlen végcéllal..

A majdani többi epizódot is végig fogom játszani. Ha már megvettem előre..
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)