Akárcsak gregmerch kolléga, én is bolondulok az űrhajós piffpuffért. Anno a ‘90-es években a Wing Commander és az X-Wing/TIE Fighter sorozatok ejtettek rabul, amelyeket olyan nem kis fejlesztők és kiadók babusgattak, mint az Origin Systems/Electronic Arts vagy a Totally Games/LucasArts. Aztán valahogy ez a műfaj eltűnt a mainstream piacról, de szerencsére az utóbbi években a függetlenek kezdik újra felfedezni: elég csak az (általam is) igencsak elismert Elite: Dangerousre vagy az eposzi méretű fejlesztéssé duzzadt Star Citizenre/Squadron 42-re gondolnunk. A kisebb stúdiók persze kevésbé grandiózus, ámbátor nem kevésbé szórakoztató címekkel próbálják kegyeinket keresni, így tett kb. két éve a Rockfish Games is a roguelike űrszim-akciójátékával, az Everspace-szel. Mivel tavaly a PlayStation 4-es verzió kapcsán a már emlegetett jóbarátom kellőképp kielemezte magát a játékot, a Switchre nemrég megjelent Stellar Edition sajátosságaira koncentrálnék jelen értekezésemben.
A kiadás megnevezése abszolút helytálló: itt megkapunk minden digitális extrát, ami csak elérhető a játékhoz – azaz az alapjáték mellett itt az Encounters kiegészítő is új küldetésekkel, fegyverekkel, hajóval; emellett kapunk művészeti albumot és soundtracket is. Az integrált DLC-t azt hiszem, nem kell magyarázzam, a másik kettő viszont kiprovokált tőlem egy felhúzott jobb szemöldököt. Az album jól eltalált extra szerintem, handheld módban teljesen jól „lapozgatható” és olvasható. A zenei album már más kérdés: nagyon örülök neki, csak Switchen körülményes hallgatni, mert csak a játékot futtatva lehetséges ez a mutatvány, az meg eszi az akksit (alvó módba küldve a kis gépet meg nem szól semmi, nem meglepő módon). De jár a pacsi az igyekezetért!
Switch portolás tekintetében én leginkább a Panic Buttont tekintem etalonnak: bámulatos, amit a Doommal, a Wolfenstein 2-vel és a Rocket League-gel műveltek; de a Blizzard is kiváló munkát tett le az asztalra a Diablo III Eternal Collectionnel – a lecke fel volt adva a Rockfish Games számára. Nos, az akadályt megugrották, de akad pár dolog, ami nekem picit szúrja a szemem. Azzal ki vagyok békülve, hogy a textúrák minősége, élessége elmarad a nagygépestől (PS4, X1, PC), de hogy a robbanások is bántóan pixelesek lettek, az azért zavar kicsit-picit. De legalább a sebesség stabil még akció közben is. Cserébe handheld módban a műszerfal kisebb betűkkel írt információi gyakorlatilag olvashatatlanok – de a gépet dokkolva ezzel nincs gond. Tudom én, hogy igazából a Doom se szebb összehasonlítva a többi platformmal, de valahogy szerintem itt kicsit jobban kilóg a lóláb – én azért reménykedem némi javításban, hátha sikerül kicsit még reszelni a grafikán.
Akárcsak gregmerchnek, úgy a gamepades irányítás nekem se volt gyerebe elsőre, de aztán csak sikerült hozzászoknom. A játék eredeti lelőhelyén, Steamen szerepel az a sor, hogy „best played with keyboard+mouse”, ergo sok jóra nem számítottam (pláne, hogy a PC-s változatot ezekkel nyúzva tökéletesen játszatónak találtam); de ahogy belemelegedtem, azért érezhető volt, hogy a fejlesztők igyekezték kihozni a maximumot. A Joy-Conok pici thumbstickjei jelentenek némi kihívást a precizitás terén, hiszen nem sok mozgásterük van – sajna útközben nem nagyon van más, emiatt én nem is varrnám ezt a Kőhalak nyakába. Pro Controllerrel jobb a helyzet, az hozza azt, amit PC-n gamepaddel tapasztaltam.
Everspace
„Emlékeztem, honnan is érkeztem, és most már tudom, miért vagyok itt.”
Érdemes a galaxist zsebre vágnunk akkor? Naná! Az űrhajókázós stílus rajongóinak mindenképpen, hiszen az Everpace pont úgy van kitalálva, hogy felépítéséből adódóan akkor is tökéletesen élvezhető, ha csak 15 percünk van játszani; és akkor is, ha mondjuk egy New York–Hongkong repülőutat kell túléljünk. Érzésem szerint a portolás lehetne kicsit jobb is, de különösebb okom nincs panaszra igazából – fentebb is csak kukacoskodni próbáltam... :-)
