26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Yoshi’s Crafted World teszt – A Mario-univerzum bájos kis dinoszaurusza megérkezett Switchre

A Nintendo egyik legcukibb figurája új kalandot kapott.

Írta: gregmerch 1 hozzászólás

Mostanában igen szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy sorra egyik kedvenc, a szívem egyik csücskét képező, japán videojáték-ipari óriásom, a Nintendo elmondhatatlanul bájos alkotásait tesztelhetem. Ezúttal aktuális fő masinájuk, a hibrid Switch egyik legújabb gyöngyszemét volt szerencsém kipróbálni, és talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy azonnal be is vonult a platformerek halhatatlanjainak csarnokába (de számomra biztosan). A Super Mario univerzumból ismert bűbájos kis dínó, Yoshi immár nyolcadik alkalommal tündökölhet egy külön bejáratú, nagygépes, színes-szagos show főszerepében. A Yoshi’s Crafted World ezúttal is a megvalósításuk terén több mint érdekes koncepciókkal operáló Good-Feel műhelyéből került ki, így nem meglepő, hogy ismét egy remekbe szabott, egyedi, és a maga módján zseniális alkotással van dolgunk.

Yoshi’s Crafted World teszt – A Mario-univerzum bájos kis dinoszaurusza megérkezett Switchre

Az amúgy átlagosnak – nintendós berkekben egyenesen klisésnek mondható – sztorit, miszerint a yoshik (mert ők bizony egy egész törzs) békésen éldegélnek szigetükön, amelynek legmagasabb csúcsáról egy napon állandó ellenfelük, Kamek, a banya, no meg Baby Bowser ellopják a virágalakú, mindenki legmerészebb álmát valóra váltó Napálom-szikla színes kavicsait, amelyek természetesen szétszóródnak a nagyvilágban, és ki másnak, mint nekünk kell visszaszereznünk őket. A japán gigász számtalan, immár több évtizedes szériájának pont ez az egyik hihetetlen, mások által eleddig leutánozhatatlan titka és szuperereje, hogy gyakorlatilag ugyanabból az alapfelütésből képes sorra a legkülönlegesebb, legegyedibb, legmagávalragadóbb programot elénk tenni, amelyen egy pillanatig nem érezzük azt, hogy az már az ixedik bőr lenne ugyanarról a rókáról. Pedig játékmenetét tekintve ez az alkotás is kb. ugyanazt nyújtja, mint az előző Yoshi játékok, de mégis pont annyi újdonság került bele, hogy ezt az ember nem, hogy megbocsájtja, de szinte észre sem veszi.

Yoshi’s Crafted World teszt – A Mario-univerzum bájos kis dinoszaurusza megérkezett Switchre

Most is egy alapvetően 2D-s platformjátékkal van dolgunk, amelyben kicsi dínónk hosszú nyelvével mindent és mindenkit benyel, majd tojássá alakítva szépen maga után húzva őket mindig oda taszajt egyet közülük, ahova éppen kell. Közben persze ugrik, Frédi és Béni módjára, idétlenül a levegőben „futva” próbál mind messzebbre jutni, no és közben begyűjteni mindent, amit csak lehet, a különféle színű érméktől a továbbjutást jelentő mosolygós virágokon át az őt hűen követő gombóckutyusokig bezárólag. Az érmékkel a legidiótább – és ezt a szó jó értelmében mondom – kosztümöket és egyebeket vásárolhat, illetve nyithat meg a meglepi-automatákból, így előfordulhat, hogy magát kartontehenekkel, vagy papírmasé mozdonnyal körülvéve védi. Ezek a rucik egyébként az amiibo-kompatibilitás jóvoltából is beszerezhetők, illetve a kollekció így is bővíthető, ha az ember még több pluszra vágyik.

Yoshi’s Crafted World teszt – A Mario-univerzum bájos kis dinoszaurusza megérkezett Switchre

Ha már a kartonnál tartunk, a komplett játék legszenzációsabb eleme a körítése. Ezúttal nem gyurmavilágban, nem fonal- vagy gyapjúföldön, hanem bizony gyermekkorunk technikaóráinak világában kalandozhatunk, ahol minden hullámkartonból, hurkapálcából, madzagból és egyébből van kreatív, gyermeki módon fabrikálva. Ez a megoldás nem csupán a képi világot teszi abszolút egyedivé, de a játékmenetbe is képes nem kis csavart belecsempészni. Jelen esetben a diorámaszerű, gyermekbarkács-jellegű megoldásnak hála minden világnak van egy 180°-ban megfordított változata is, ami egyfelől betekintést nyújt a „színfalak mögé”, felfedve a sufnituning módjára összeeszkábált valóságot, másfelől pedig fel is fed számos egyéb összeszednivalót – no meg teljesen új megközelítést és/vagy útvonalat tesz lehetővé egy-egy helyszínnek. Időnként a síkból kilépve a program érzékelteti a mélységet is, így néha a háttér egy-egy elemének bizonyos pontjait kell jól meghajigálnunk, vagy egyebet tennünk – persze mindezt a továbbjutás érdekében –, illetve olyan is akad, amikor például egy vonat tetején ülve, vagy az utunkat járva a tér harmadik dimenziója felé vezető elágazódáshoz érünk.

Yoshi’s Crafted World teszt – A Mario-univerzum bájos kis dinoszaurusza megérkezett Switchre

A játék nehézségét és hangulatát tekintve abszolút a legfiatalabbaknak készült, amit a „ha minden kötél szakad” szlogennel is aposztrofálható, bennünket az adott szakaszon átsegítő Mellow Mode is remekül példáz, de természetesen a kimaxolásra hajazóknak azért alaposan meg kell izzadni a sikerért. A már említetten zseniális világábrázolást természetesen a Nintendo játékaira jellemző tünci-bünci – bár őszintén szólva, idővel eléggé monotonná váló – hanganyag kíséri. Amennyiben akad társunk, aki akár a dobozon jelzett besorolás, no meg a program már említett „nehézségi foka” alapján akár egy hároméves csöppség is lehet, akkor ketten kooperálva is nekiveselkedhetünk az álomszikla köveiért folytatott, tündéri, ötletes, minijátékokkal is tarkított kalandnak.

Yoshi’s Crafted World teszt – A Mario-univerzum bájos kis dinoszaurusza megérkezett Switchre

Dollármilliókért gyártott, forradalminak mondott effektekkel telepakolt szuperprodukciók jönnek, maroknyi gárdák által fejlesztett indie alkotások mennek, egy dolog azonban egyelőre örök és utánozhatatlan marad a videojátékok mára iszonyatos méretűre duzzadt piacán: a Nintendo platformexkluzív húzócímeinek csak szuperlatívuszokkal jellemezhető minősége. Nem kell ide kérem szépen se ray-tracing, se UHD-felbontás, csak egy hozzáértő, és ami mindennél fontosabb, a Tisztelt Nagyérdeműt a legeslegkomolyabban vevő ipari óriás, no meg annak lelkes játékkészítő csapatai. Ezúttal nem Zelda, nem Mario, nem Donkey Kong, nem Samus vagy Kirby vagy Captain Toad vagy Peach hercegnő, hanem Yoshi, az imádnivaló kis dinoszaurusz gazdagodott egy újabb saját kalanddal, most éppen a Switchen. A Yoshi’s Crafted World van annyira magával ragadó, ötletes és jól megkomponált játék, hogy szemrebbenés nélkül ajánlani tudjam bárkinek és mindenkinek, még akkor is, ha az illető történetesen eleddig csak a keresztet hányta a videojátékok létének puszta gondolatától is. Garantáltan remekül fog vele mindenki szórakozni, aki csak egy kicsit is kapható az ilyen jellegű mókázásra, én pedig, zárszó gyanánt, újra csupán annyit mondhatok: szerencsésnek érzem magam, hogy ismét egy ilyen szuper alkotásról írhattam Nektek.

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a ConQuest Entertainment biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Ötlet, ötlet és ötlet mindenhol!
  • Mindenki és bárki számára remek szórakozást nyújthat
  • Akár ketten is nekiveselkedhetünk a kalandoknak
Negatívumok
  • A zenebona idővel monotonná válik

További képek

  • Yoshi's Crafted World
  • Yoshi's Crafted World
  • Yoshi's Crafted World
  • Yoshi's Crafted World
  • Yoshi's Crafted World
  • Yoshi's Crafted World
  • Yoshi's Crafted World
  • Yoshi's Crafted World
  • Yoshi's Crafted World
  • Yoshi's Crafted World
  • Yoshi's Crafted World
  • Yoshi's Crafted World
  • Yoshi's Crafted World

Yoshi's Crafted World

Platform:

Kiadó: Nintendo

Megjelenés: 2019. március 29.

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Raistlin666
Raistlin666 [4805]
Egyértelműen a legjobb coop élmény a 6 éves lányommal Switch-en! A Kirby túl könnyű volt! A Donkey Kong marha nehéz még nekem is! A Captain Toad nem rendes coop hanem csak amolyan félig-meddig megoldás.

Az audió részért felelősöket viszont meg kellene kicsit abuzálni! Bárgyú dallamok és irritáló szereplő hangok (inkább nyökögés a jó szó).

Azért minőségben ez is és minden a cikkben felsorolt cucc fényévekre van lemaradva a Zelda/Marió Switch kiadásoktól! Abban a két címben minden 100%-ig a helyén van! Itt azért rezeg egy-két léc...;-)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)