Hányan fogják vajon végigolvasni ezt a cikket? Mindenki, aki imádja a katasztrofális felhasználói interfésszel megvert, privát hobbifejlesztőtől érkező Excel-szimulátor szoftvereket, amelyek az 1900-as évek első felének haditengerészeteivel foglalkoznak, egészen riasztó vásárlási folyamattal és szoftveres védelemmel, mindezt telepítővel úgy ötven megabyte-ban. Nekik szól a következő dal…

Roppant érdekes feladat beszélni a Rule the Waves 2-ről. Kissé olyasmi jelenség, mint a gyógyszer a lipoprotein-lipázhiányra: egymillióból úgy 999 998 embert rohadtul nem érdekel ez az egész, ha egyáltalán tud a létezéséről, kettőnek pedig az élete függ tőle, és nincs alternatívája. Átlagfogyasztói szempontból a cikket tehát röviden meg tudom írni:
„A Rule the Waves 2 úgy tízezer forintos vételárát kicsengetve vektorgrafika, egy marék táblázat és harmincnyolc .waw fájl üti a markunkat, mindezt egy olyan kezelőfelületen keresztül vezérelve, aminek kapcsán még Steven Seagal is elsírná magát, és olyan emberek adják fel a küzdelmet vele, akiknek ártatlan vasárnapi hobbija önmaguk korbácsoltatása vizes bőrszalagokkal. A fenti tőke befektetése fél gramm kokainba felelősségteljesebb, józanabb és társadalmilag elfogadottabb magaviseletet tükröz. 2/10.”
Rule the Waves
Ugyan, ki foglalkozik még Magyarországon pár megabájtos, obskúrus wargame-ekkel...? Például mi!
...mivel azonban itt, a Dome-on lételemünk az ön- és közveszélyes tényfeltáró újságírás, toljuk most félre a piaci realitásokat, és ereszkedjük alá a perverzió legmélyebb és legkielégítőbb bugyraiba. Voltaképp mi a franc is az RtW? 2016 nyarán, dörgés, villámlás és hasonló ómenek közepette érkezett a világra két ember, Fredrik Wallin és William Miller jóvoltából a Rule the Waves nevű – nevezzük jobb híján szimulációnak. A szektatag játékos 1900-tól vette át egy ország flottájának irányítását, amelyet menedzselnie, fizetnie, nem utolsósorban pedig sajátkezűleg terveznie és építtetnie kellett, mielőtt hős hajóit harcba víve kölcsönösen bunkerolajjal gazdagon ellátott korallzátonyt nem csináltak egymásból ellenfelével, a Greenpeace legnagyobb örömére.

A faék egyszerűségű külső mögött volt valami varázslatos abban, ahogy az ember nem előre megadott játékelemekkel, hanem saját tervezésű hajóival próbálkozott a világ tengerein, elgondolásának hiányosságai pedig virtuális életek százaiba kerültek. A csavar az egészben a technológiai fejlődés indukálta fegyverkezési verseny volt: mire a sólyáról lecsúszott végre az ágyúkkal és horgolt asztalterítőkkel nagymamás bőkezűséggel ellátott inverz úszómedence, addigra eltelt két-három év, és az egész mehetett is a levesbe, mert a konkurencia piacra dobta a mégújabb iCsatahajó-modellt. S lőn, az élet örök körforgása vektorgrafikus csatahajókkal. Csatahajókkal, mert a játék gyakorlatilag 1925-ig követte az eseményeket, a modellezés tisztasága érdekében, ezért a harmadik dimenzió, a levegő nem kapott szerepet.
Eddig. „És láttam: íme, egy fakó ló, a rajta ülőnek neve Rule the Waves 2, és a repülőgép-hordozók követték őt; és hatalom adatott nekik a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel, döghalállal és a föld vadállatai által.” Nem vagyok biztos benne, hogy tökéletesen sikerült eltalálnom a bibliai idézetet, de a lényeg végeredményben ez. Egy igazi, telivérű wargame-ről beszélünk, ezúttal már 1950-ig, tehát ha szeretnéd elpakolni az Adria tengerfenekére a brit Grand Fleetet, oda, ahová valók (teljesen jó szó erre az „alábrexiteltetni”, nem?), erre pedig elképzelni sem tudsz jobb eszközt, mint az osztrák-magyar hadilobogó alatt hajózó Flugzeugträger-Kampfgruppédat, akkor Isten hozott Krisztus második eljövetelénél. A légierő mostantól epekedve várja, hogy támogasson szentségtelen vállalkozásaidban – amint a technológiát felfedezted, persze. Repülőgéphordozóidon dekkoló vadász-, torpedóvető- és zuhanóbombázó rajaid egy szép napon csak az intésedre fognak várni. Megjelennek a játékban a levegőnél könnyebb szerkezetek, illetve a szárazföldi bázisú repülőgépek is, utóbbiak viszont nem irányíthatók a játékos által, mert a hivatalos indoklás szerint túl könnyen csinálnának bármiből kutyakaját. Így tehát az MI csinál bármiből kutyakaját, mi pedig passzívan gyönyörködhetünk az „UNSIGHTED! Torpedo hit!” feliratokban.

Ennél azért jóval több apróbb újítás is helyet kapott a játékban. Viszonylag komoly példa, hogy szervezhetünk évi egy flottagyakorlatot, ami hasonlóan zajlik, mint egy éles ütközet, csak mindkét oldalt a saját hajóinkból válogatjuk össze és – jó esetben – mindenki túléli. Jellemző a játék szellemességére, hogy ha a szomszédos állam partjaitól tíz kilométerre lövi egymást „gyakorlat” címszó alatt a komplett flottánk, az közel akkora parasztlengőt bír lekeverni a külkapcsolatoknak, mint az Egyesült Államok elnökének egy tetszőlegesen kiválasztott Twitter-üzenete. Ezen felül is komplett kincsesbánya áll mindenki rendelkezésére, akik imádnak mindent hatszáz tonna felett, a másodlagos nemi jellegek megléte pedig nem követelmény, az ágyúké viszont igen. Alkalmazhatunk döntött páncélövet, beállíthatunk lőszerraktár-védelmet, rombolóinkat elláthatjuk oxigénhajtású torpedókkal és azok újratöltő konténereivel is, vagy beiktathatjuk doktrínánkba a hidroplánokkal végzett felderítés priorizálását.
Bugok vannak? Ó, hát persze! Ez meg az itt-ott nem működik, vagy hibaüzenetek édes csokireszelékével hinti meg életed habostortáját az áldott szoftver, néhány dolog egyelőre ígéret szintjén jelenik meg csak a játékban, de hát kérlek – ez egy wargame. Amennyiben eddig nem indult meg a nyálelválasztás a szádban, akkor nem a bugok miatt fogod nem megvenni a játékot. Te ijesztő, ijesztő normális ember.
Apropó, 8/10.