A PlayStation brand hivatalos kabalája japánban két macsek volt, Toro és Kuro. Ha viszont az európai játékosokat kérdeznénk meg, akkor szinte egyöntetűen Crash Bandit neveznék meg, a fiatalabbak pedig Sackboy mellé tennék a képzeletbeli ikszet. Sokáig lehetne ezen vitázni, hiszen a cég tele van ikonikus hősökkel. Valahogy a PlayStation 4-hez azonban nem tudnék egyértelmű figurát társítani. Szerény véleményem szerint mára Mi lettünk a Sony kabalái, akik a múltba révedünk, és közösen öklözünk a levegőben, ha egy számunkra kedves videojátékot elérhetővé tesznek modern köntösben. És ezt a nosztalgiaőrületet nagyon jól mérte fel a cégóriás, el is vagyunk kényeztetve rendesen a kötelező minőségi folytatások és új IP-k mellett. A '90-es évek nagy dobásai közül a MediEvil került ki következőnek a sorból. 21 év elteltével lássuk, hogy sikerült újrázni sokak kedvenc csontvázának kalandját.
Főhősünk, Sir Daniel Fortesque életét vesztette a Gallowmere ellen irányuló csatában, de hősként került be a történelemkönyvekbe. Bár a királyság megnyerte az ütközetet, a cselszövő varázsló, Zarok megmenekült és felszívódott. 100 esztendővel később tért vissza, és élőhalott mágiát bocsátott a környékre, megfertőzve ezzel az élőket, és feltámasztva a holtakat. Köztük a jobb napokat látott Danielt is...
A MediEvil első fele nehézkesen indul. A betanító pálya után az ellenség könyörtelenül lerohan, és pillanatok alatt képes leamortizálni életerőnket. Védekezhetünk ugyan pajzsunkkal, de az nem minden esetben hasznos. A régi jó mintára itt is csupán a szintek közt ment a játék (immáron automatán), nincsenek ellenőrzőpontok, és nem fogja a kezünket senki. Ez csupán azért is kellemetlen, mert a jobb eszközök megszerzéséhez elengedhetetlen bizonyos számú rémséget legyilkolnunk, majd a kelyhet felmarnunk. Bele lehet jönni és kiismerni a dolgokat, de nagy taktikázásra nincs lehetőség. Könnyítésként a fix nézet helyett végre a legtöbb esetben mi magunk láthatjuk el az operatőri feladatokat, így körbeforgatva a kamerát biztonságosabban haladhatunk.
Szinte minden fegyver bír egy másodlagos támadási lehetőséggel, így az íjak húrjait továbbhúzva nagyobbat sebeznek, a karddal pörögve vághatunk, a bunkósbotunkat a lángokba érinthetjük stb. A HUD átszabásra került, de ugyanazokat a dolgokat jelzi, mint régen. Viszont most már egyszerre két eszköz is nálunk lehet, és köztük könnyűszerrel váltogathatunk. Technikai korlátok miatt nem sokat láttunk korábban a pályákon kívüli terepből. A látótér mostanra a lehetőségek miatt jócskán ki lett bővítve, messzire el lehet látni a nyitott területeken, és ez remekül illeszkedik, nem üt el a környezettől. A pályaválasztó térkép animálva lett, de lépkedni rajta hasonlóan lassúcska maradt.
A mesélő szerepére új színészt szerződtettek a felújított verzióhoz, Lani Minellát, aki a kódexünkben is felolvassa a bejegyzéseket. Rengeteg hanganyag újrahasznosításra került, így komplett dialógusokat emeltek át az 1998-as eredetiből (a főhőst dialógusait vették csak fel újra, de az eredeti színésszel).
A történéséket, és minden egyebet ráadásul ékes magyarsággal feliratozva tárja elénk a szoftver (már amennyiben magyarra állítottuk a rendszernyelvet). A fordítás szerencsére elég jóra és kreatívra sikeredett.
Visszatértek a zeneszerzők is, hogy újrakomponálják zenei albumukat. Ismét szuper munkát végeztek, erről bővebben találhatunk anyagot a Deluxe változathoz járó soundtrack applikációban (megbújik még ott páncél, képregény és egy művészeti album is).
A képi világot és a játékmechanikát az eredetihez minél közelebbire alkották újra a fejlesztők. De míg az előbbi végett megőrizte a játék a remek hangulatát és a báját, addig az utóbbi minden negatívumát is magával hozta. Nyilván elnézőbbek voltunk két évtizeddel ezelőtt az irányítási nehézségek és a szigorú játékmenet tekintetében, most viszont azt mondhatjuk, hogy nehézkes, rosszul öregedő program a MediEvil, amit csupán a grafikai polírozással nem feltétlenül volt jó ötlet újraálmodni. Ne értsetek félre, bitang jól szórakoztam minden nehézség ellenére, és örömmel éltem át újra ezt a színes-szagos kalandot, de azért hozzá kellett szoknom a dolgokhoz, és szemet húnyni az elavult megoldásokon.
Az extra tartalmak miatt a játékidő is megnövekedett. Minden helyszín tartalmaz egy később megjelenő plusz felvehető lelkecskét, amelyet egy másik pálya adott pontján oldozhatunk fel. A végső jutalom pedig lényegében a főmenüből elérhető, 1998-as MediEvil lesz. Így a végére, miután ennyi év távlatából újra kipróbáltam az eredetit, még jobban tudtam értékelni a 2019-es remake-be fektetett munkát. Nem egyenértékű megtekinteni egy összehasonlítást egy videomegosztó portálon, mint a bőrünkön megtapasztalni a dolgot, és adni egy pofont az emlékeinknek (ilyenkor döbbenünk rá, hogy milyen apró volt a játéktér, milyen kevés titkot rejtett). Lényegében hasonlóan őrizhetjük a szívünkben a csontlovag kalandjait, ahogy a mostani változatban elérhető. Hogy ezt most gyerekként tudnám-e élvezni? Nem hiszem. De azok a játékosok, akik szerették a régit, nyugodtan jegyet válthatnak a nosztalgiavonatra. Ez most inkább nekik szól, mint az új belépőknek.
