Nem sok játék kínál a konzolokon alkotási lehetőséget, de azért akad egy pár: elég, ha csak a Super Mario Makerre, a LittleBigPlanetre vagy a (sajnos bebukott) Project Sparkra gondolunk. Nem, a Minecraftot én nem sorolnám ide, hiszen ott más jellegű alkotásokat lehet alapvetően összehozni – az általam emlegetett játékok mindegyikében szinte új, önállónak is tekinthető játékokat tudunk létrehozni kellő türelemmel, munkával és kitartással (sőt, a Project Sparkban ténylegesen ezt is csinálhattuk). És most itt a Dreams, ahol szó szerint megvalósíthatjuk az álmainkat. Nem, ez nem marketingszöveg!
Az első érdekesség, amivel a játék (?) megismertet minket, az a fejlesztők által kreált egész estés kaland-akció-platformer-shoot’em up-TPS-musical (némi LSD-trippel fűszerezve), ami teljes egészében a játékosok/alkotóművészek számára is kompletten rendelkezésére áll. Nem akarom lelőni a poént a történetet illetően (engem meghatott), de annyit mindenképp leszögeznék, hogy remekül illusztrálja, mi mindent lehet megtenni a Dreamsen belül. Persze a technikai adottságok csupán egy része az összképnek – de az Art’s Dream (merthogy ez a neve a Media Molecule saját játékbeli alkotásának) művészileg és dramaturgiailag is remekül helyt áll. Nem ez a legeredetibb történet, amit láthatunk, viszont az előadásmódja, a művészi stílusa igazán egyedi.
Ha ezzel végeztünk, az Álomkirálynő bevezet minket az alkotás alapvető folyamatába. Egy-két tutorialt végigzongorázva három dolog nyílik meg előttünk: egyrész kapunk egy saját kis otthont, amelyet a magunk szája íze szerint dekorálhatunk ki, másrészt megnyílik az Álomvilág (Dreamiverse), ahol mások munkáit tudjuk szemrevételezni, illetve kipróbálni. A harmadik lehetőség a saját álmunk megvalósítása, ám ehhez további oktatóanyagokon át vezet az út. Az Early Access és béta fázis alatt temérdek alkotás született, így már most dúskálhatunk a tartalomban – szerencsére elveszni azért nem fogunk, mert többféle módon kategorizálva turkálhatunk az alkotások között, sőt, a Media Molecule is tart egy válogatott gyűjteményt az általuk legérdekesebbnek ítélt művekből. Ezek egyébként nem csak játékok lehetnek, hanem például kellékek, szereplők, amiket felhasználhatnak mások is, valamint filmek és zenék (vagy a kettő kombinációja, a videoklip – pszichedelikus látványvilágú műalkotások tömkelege várja, hogy vidáman csavarjon egy jóóóó nagyot az agysejtjeinken és fotoreceptorainkon). A fantázia pedig tényleg szabadon tombol: valaki feltámasztotta a P.T.-t (a lelőtt Silent Hills projekt játszható teaserét), itt van Sonic is, de a Fallout 4-et is elkezdte valaki felépíteni a Dreams segítségével. Nem mondom, hullámzik a minőség, de azt jó látni, hogy a remek ötletekből nincs hiány.
Ha mi kezdünk el saját művet létrehozni, választhatunk: privát lesz vagy nyilvános, az utóbbi esetben pedig „levédjük” vagy remixelhetővé tesszük – ez utóbbi azt jelenti, hogy mások lemásolhatják szerzeményünket, és belenyúlhatnak kedvük szerint. A mi alkotásunk érintetlen marad (tehát más nem tudja tönkretenni), és emellett látható lesz az így átalakított alkotás információs lapján, hogy bizony ez a mi kreálmányunk újraértelmezése.
Az irányításról még nem esett szó, pedig sarkalatos pontja mind a játéknak, mind az alkotás folyamatának. Alapértelmezetten a DualShock 4-ünk giroszkópját követi le a kis impünk (, amit eleinte szokni kell ugyan, de így egy rugalmas, és alapvetően intuitív irányítási formát kapunk. Ha valakinek nagyon nem tetszik, válaszhatja a hagyományos irányítást is – az precízebb, de talán „molyolósabb”. Ha akad Move, azt is bevethetjük, bár érzésem szerint az alap gamepades „hadonászós” irányítás a legkézreállóbb a legtöbb helyzetben.
A látványvilágot és a hangzást értékelni jelen helyzetben kvázi értelmetlen, hiszen minden az adott mű létrehozóján múlik. Egy dolgot azért kiemelnék: sokszor tűnik homályosnak a kép valami miatt, ami játék közben még talán nem is annyira zavaró (egyébként de), de a képkészítést nekem nagyon megnehezítette.
Egyszerre vagyok könnyű és nehéz helyzetben az értékelésnél. Könnyű dolgom azért van, mert a Media Molecule újra megmutatta, milyen zseniális módon értenek a kreatív játékok készítéséhez. Abból a szempontból viszont nehéz a dolgom, hogy a Dreams túlmutat minden játék keretein, mert ez jóval több egy játéknál, ennek minden előnyével és hátrányával. Szinte kimeríthetetlen tartalommal bír (és ez egyre csak nő, ahogy egyre többen vetik bele magukat az Álomvilágba, és egyre több művet sikerül befejezni), viszont ezek minősége, élvezeti értéke hullámzó tud lenni. Sebaj, ahogy írtam, a válogatásban jó ajánlók is segítenek minket – ergo nemcsak művészlelkek tudnak a Deamsszel jót szórakozni, hanem mi, egyszeri játékosok is – hiszen nekünk készülnek ezek a játékok, alkotások, nem igaz?
Zárásul pedig szeretnék köszönetet mondani Sityi kollégámnak, akinek segítsége nélkül ez a cikk nem készülhetett volna el.
