Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A My Friend Pedro közel egy éve jelent meg PC-re és Nintendo Switchre (decemberben pedig Xbox One-ra), szóval a PlayStation 4-es portja jó sokat váratott magára. Ezt a különleges shoot ’em upot Victor Ågren még 2015-ben kezdte fejleszteni, egy korábbi flash játék alapján. A történet szerint egy virgonc lebegő banán sugallatára fogvatartott „hősünk” gyilkolászásba kezd. Ja, hogy leragadtatok a beszélő banánnál? Haladjunk tovább...
Az ezerarcú gyümölcs remek tanácsokkal lát el szabadulásunk, majd vesszőfutásunk során. Pedro bevezet a parkour és időlassítás rejtelmeibe, és mélyreható tanácsokat ad, hogy hogyan használjuk a szitává lőtt rosszakaróink végtagjait mások ellen. Megtanít a Mátrixból ismert Neóékhoz hasonlóan egyszerre kétfelé lőni, miközben gurulunk, falról elrugaszkodva szaltózunk. Szorult esetben egy jól irányzott rúgás is pontot tesz az ügy végére, és amíg kombóba maradunk, dőlni fog a pontszám, illetve a pályavégi értékelésünk is kimagasló lesz. Persze leírva ez nagyon egyszerűnek hangzik, de éles helyzetben már könnyen összeakadhatnak az ujjaink a polip irányításnak megfelelően, ahogy a karokkal mozgunk és célzunk, és ezt próbáljuk a ravaszok segítségével a fentebb leírtak szerint effektíven végezni. Ráadásul a bitang emberek nem túl meglepő módon vissza is lőnek ránk, így a pörgős kitérésre folyamatosan rá leszünk szorulva. A rendszer azért kiismerhető, hiszen alapesetben minden ugyanúgy történik, és az ellenlábasok helyzete sem változik. Kérdés, hogy vagyunk-e annyira elvetemültek, hogy a rövid szinteket bemagoljuk a jobb eredményért.
Az alap pisztoly és gépfegyver mellé további mordályok is csatlakoznak, de a menet közbeni váltásukat kissé körülményesnek éreztem (ez elmondható a kezelésről is, a több irányba való lövöldözést is barátságtalannak találtam). Felhasználhatjuk a tereptárgyakat is, ami nem merül ki a benzines kannák felrobbantásában. Hordókon szaladhatunk vagy üthetjük agyon velük a támadókat, vagy serpenyőkről és táblákról pattinthatjuk vissza a golyókat, hogy gellert kapva lyuggassuk ki őket. Néha gördeszkára pattanva suhanhatunk, majd akár ellenségeink fejéhez is vághatjuk azt, ha már nincs rá szükségünk. Rengeteg egyszerű logikai elem került a pályákra, így sokszor kell kapcsolókkal és mérlegekkel bíbelődnünk a továbbjutás érdekében – persze tesszük ezt úgy, hogy optimális esetben ne csökkenjen lendületünk, és ne essünk ki a ritmusból (nincs is rosszabb fél percre megakadni egy ilyen helyen, vagy benézve egy ugrást ismételni a szakaszt). Öt eltérő területen folyamatosan nyomják ránk a terhelést és az újabb csapdákat, így szusszanni a bevezető után nem nagyon fogunk. Ugyanígy erősödnek a ránk törő hadak, a kezdeti bandatagokat és hobókat felváltja a végén már háti rakétával és erős páncéllal felszerelt katonák.
A My Friend Pedro állóképeken nem adja vissza teljes egészében azt, ami a képernyőn történik. Az időlassítás miatt rendkívül stílusosnak hat az amúgy nem túl erős vizualitás (az effektek például csúnyák). Teljesítményünk függvényében a képernyő sarkaiban trollkodó Pedro és idióta arckifejezései viszont viszik a prímet. A játékélmény, valamint a bitang jó tracklist azért kárpótol a hiányosságokért. Remek ütemekre pusztíthatunk a pár órás történet folyamán, a három nehézségi szint közül pedig már az első is kellő kihívást kínál. Véleményem szerint az újrajátszhatóság sajnos nem túl jó, csupán páran fogják elővenni, miután pontot tettek az ügy végére. Néhány pályát kijavítottam jobb eredményre, de sokáig nem kötött le már. De amíg tartott, magával ragadott, és volt annyira változatos és izgalmas, hogy a végéig fenntartsa az érdeklődésemet. A shoot ’em up műfaj kedvelőinek előszeretettel ajánlom, illetve azoknak, akik egy különleges lövöldözős programra vágynak.
