Főleg a ’90-es évek Cartoon Network produkcióin nőttem fel, ahol nem is egy érdekesen beteg rajfilm futott. Az olyan agymenések, mint a Boci és Pipi vagy a Bátor, a gyáva kutya értelmet és logikát sutba vetve harcoltak a szórakoztatásért. Aztán teltek az évek, majd egy különös sárga szivacsgyerekre terelődött a figyelem. Nálunk elég későn, az eredeti 1999-es debütáláshoz képest évekkel később került sugárzásra Spongyabob Kockanadrág kalandjai (ha nem csal az emlékezetem, 2004-2005 körül láttam először). Ez a sorozat egy olyan különlegesen bárgyú bájjal rendelkezett, amilyennel évek óta nem találkoztam (közben lassan felnőttünk, és az említett híres csatorna is lejjebb vett a nívóból), de a Nickelodeon sztárja újfent el tudott kápráztatni abszurditásával. Készültek játékadaptációk Bikinifenék lakóiról, de ezek közül csupán egy emelkedett ki: a Battle for Bikini Bottom alcímmel fémjelzett 2003-as Spongyabob játékot a gamer társadalom emelte kultikus státuszba, azóta is a speedrunnerek kedvelt portékája. A mostani Rehydrated kiadás pedig ennek az újrázása.
A legszembetűnőbb változás a grafikában érhető tetten. Teljes mértékben ráncfelvarrásra került ez a kedves 3D-s platformer. Érdemes megnézni a 17 éves változatot, ez tényleg nem egy olcsó HD remaster húzás a fejlesztők részéről. Hőseink csodaszép textúrákat kaptak, Patricknek még a pórusai is látszanak! Sokkal színesebb lett az egész, vidámabb. Az irányítás álomszerű, szépen és megfelelően mozognak kedvenceink.
A történet maradt a régi: a gonosz Plankton egy robothadsereggel próbálja meghódítani a környéket, a balul sikerült akció miatt pedig a debil társaságra marad a helyzet orvoslása. Spongyabob mellett irányíthatjuk az együgyű tengericsillag haverját, Patrickot, valamint Sandyt, a harcias mókuslányt is. Egyedi harcstílussal és küldetésekkel rendelkeznek, váltani köztük pedig mókás módon a buszmegállóban lehet. A sorozatból sok más ikonikus karakter és helyszín is feltűnik. A szereplők néhány kivételtől eltekintve az eredeti, rajzfilmből ismert hangjukon szólalnak meg.
Hőseink házai mellett olyan autentikus helyekre is ellátogathatunk, mint a Rozsdás Rákolló hamburgerező, az öregek otthona (ahol a szuperhősök is élnek) vagy a harci aréna. Szabadon bejárható területekből is jó pár tiszteletét teszi. Már az első, zselémedúzás rét is megmosolyogtatja az embert. A játékmeneten csiszoltak valamelyest, de a kor meglátszik rajta. A pályaelrendezést és néhány elemet szokni kell, ahogy a sokszor bekövetkező elhalálozást is. Bár hőseink a tenger alatt élnek, a pályáról kiesve vagy a vízbe pottyanva elhullanak (ez önmagában egy kacagtató balgaság a rajzfilmben, ahol még akár tüzet is gyújtanak). Egy valódi emberi kézfej pakol vissza jobb esetben, ami vicces, rosszabb esetben pedig a töltőképernyőt bámulhatjuk. Egy gyerekjátékhoz képest szigorú, de ez inkább a régi szoftverből eredeztethető. Mindenesetre elég változatos és hosszú lett.
Utunk során rengeteg színes objektumot gyűjthetünk be, ami egyfajta fizetőeszközként funkcionál. Minden területen akad pár lezárt rész, amit kellő mennyiségű vacak leszurkolása után nyithatunk ki. Rákuram is kellő szeretettel cseréli be a felhalmozott herkentyűt arany spatulákra. Ezeknek a húslapátoknak a gyűjtögetése lesz az elsődleges feladatunk, ugyanis az újabb helyszínek csak bizonyos számú spatula után látogathatók meg. A nagy részük küldetésekhez kötött, a questeket pedig a sorozatból ismert karakterek szolgáltatják. Ha alkalmazkodunk a játékhoz és szabályaihoz, akkor egy remek retro platformerben találhatjuk magunkat. A zenék is a rajzfilmet idézik, de hosszútávon egyformának és ismétlődőnek éreztem őket. Kellemetlen hír lehet azoknak a veteránoknak, akik minél jobb időre szeretik lefutni a szoftvereket, hogy az egyik legkedveltebb pénzszerzési mód javításra került.
A felújítás nemcsak a külső polírozásban figyelhető meg, de az eredeti játékból kivágott elemek is visszaköszönnek egy teljesen új többjátékos mókának köszönhetően. A kooperatív mód külön indítható a főmenüből, amit offline osztott képernyőn vagy akár online is űzhetünk. Érdekesség, hogy itt az alapfigurák mellett másokat is vezérelhetünk, például Csiguszt vagy Planktont is. Ebben a hordamódban platformról platformra haladva kell robotokon átverekedni magunkat, majd legyőzni Tunyacsáp hatalmas gépi megfelelőjét.
Kellemes élmény volt számomra elmerülni a SpongeBob SquarePants: Battle for Bikini Bottom – Rehydrated bolond világában, a ráncfelvarrás pedig a példaértékű címek listáját erősíti. Ha nem is ér fel a Crash vagy Spyro felújítások magasságába, egy bronzmedált simán nyert a pajkos szivacs és kompániája.