Tényleg, a jó öreg Painkiller :love: Az első részét még kollégistaként toltam, pályánként vagy halálonként cseréltünk mindig. Utána még valamelyik részével tettem próbát, de már meg nem mondom melyik volt az. Aztán utána jött a WoW-os korszak és az elfelejtődött.
Múltkor egy sale-en láttam a kollekciót, még gondolkoztam is rajta... De az emlékeket nem szabad bántani.
A Quake az a sorozat ami nekem teljesen kimaradt, a régi Doom-ot is évekkel később ismertem meg. Nálunk a gépteremben két FPS volt, a Duke Nukem3D és a Blood. Utóbbit jobban szerettem:-D
Közel húsz esztendeje már, hogy Sam „Serious” Stone először fegyvert emelt Mental seregeire a Serious Sam: The First Encounter című árkád lövöldében. Az agyatlan, soha egyetlen percre pihenni nem engedő játékok szerelmesei új kedvencet kaptak. Mivel akkoriban még a kooperatív mód messze nem volt olyan magától értetődő lehetőség egy-egy új játékban, így a Serious Sam és annak egy évvel később érkezett folytatása/kiegészítője, a The Second Encounter joggal volt a LAN-partyk kihagyhatatlan kelléke. Valahogy aztán a harmadik rész már nem keltett ekkora hullámokat, a Croteam is elköszönt egy időre a franchise-tól, hogy végül idén újra, immár negyedik alkalommal is akcióba küldjék a Föld egyetlen zsoldos megmentőjét. A Serious Sam 4 pedig nem hazudtolta meg önmagát.
A Serious Sam 4 története semmi újat nem fog mutatni az előző részekhez képest. És miért is tenné? A franchise világ életében arról volt híres, hogy pont magasról pottyantott a történet minőségére. Dióhéjban a lényeg továbbra is változatlan: Mental, a földönkívüli hadúr megszállta a Földet, és ezernyi... nem... százezernyi... ez sem... megvan! milliónyi szörnyet és egyéb lényt küld, hogy az emberiség maradékát is leradírozza a felszínéről. Igen ám, de akad még ezen a sokat látott és megfáradt sárgolyón néhány tökös gyerek, akiket nem olyan egyszerű leigázni. És közülük is ott van Sam Stone, aki egymagában ötvözi a terminátor elpusztíthatatlanságát, B.J. Blazkowicz hidegvérét és Duke Nukem beszólásait. Ha most hirtelen választanom kellene, hogy ki a videojáték-történelem legvagányabb, legtökösebb főhőse, akkor azért ebből a trióból kerülne ki a győztes...
Szóval a Serious Sam 4-nek ugyan van sztorija, csak épp senkit sem érdekel. Mert ez a játék nem arról szól, hogy a dialógusokat bújva megfejtjük a háttérben megbúvó összeesküvéseket. Nem, itt a történet legnagyobb durranása az, ahogy Sam megpróbálja Kennyt, a csapata zöldfülű, esetlen tökfejét megtanítani a tökös egysorosok használatára. Mert ez ugyan Samnek tényleg zsigerből jön, szegény Kenny egyelőre erősen küzd a szavakkal. Sam viszont tényleg képes a legszorultabb helyzetben is elejteni egy olyan félmondatot, ami miatt az ember kénytelen az ESC-re csapni, és megvárni, amíg múlik a röhögőgörcs, mert könnyes szemekkel piszok nehéz a minden irányból üvöltve felénk rohanó kamikazékat irtani.
A játékmenet lényegében semmit sem változott a 2001-es eredeti koncepcióhoz képest. Adottak a hatalmas, alapvetően nyitott pályák, amelyeket csurig pakoltak fegyverrel és lőszerrel. Ezeken aztán több hullámban érkeznek, időnként szó szerint özönlenek a különféle szörnyek, katonák és démonok. Ezek között vannak egyszerű ágyútöltelékek is, de akadnak bizony kemény, gyakran toronyház méretű szörnyek is, amelyekkel egyenként sem mindig egyszerű elbánni. Nos, a Serious Sam 4 ezeket is tucatjával önti a nyakunkba. Éppen ezért, aki az óvatoskodó, fedezékről fedezékre osonó, csendben headshotokot osztogató harcmodort kedveli, az itt az első pálya végéig sem fog eljutni. Itt kérem állandóan rohanni, forgolódni kell, egyfolytában lőni (jobb, ha kipeckeled a bal egérgombot...), és persze keresni a lőszert, mert az pofátlanul gyorsan fogy.
A Serious Sam 4 egy hamisítatlan nosztalgiabomba, ami most, 2020-ban is ugyanazt az élményt kínálja, mint tette 2001-ben. Sajnos a látványvilág, ha nem is azt az időszakot idézi, de nem is a ma megszokott színvonalat. Nem mondanám, hogy a játék csúnya, inkább mondjuk rá azt, hogy fapados. Amivel alapvetően nincs is baj, mert ide tökéletesen elegendő ez is, itt nem a fotórealisztikus füsteffektben fogunk gyönyörködni és nem fogjuk számolgatni a textúrák felbontását sem. Az egyetlen igazi gond a grafikával inkább az, hogy bár elég karcsú a megjelenés, mégis valahogy egyetlen pillanatra sem érződik úgy, hogy a játék atomstabilan futna. Szerencsére nem szokott akció közben hullámzani a teljesítmény, de valahogy mindig olyan érzése van az embernek, hogy bármikor összeomolhat a játék és kaphatunk egy hibaüzenetet a képünkbe.
A Serious Sam 4 nem lesz már a LAN-partyk koronázatlan királya, de nem azért, mert nem jó játék. Hanem azért, mert manapság már nem nagyon vannak LAN-partyk (de kár, pedig mekkora kockabulik voltak azok...). Online viszont most is lehet tolni a haverokkal, és érdemes is. Egyedül is nagyon rendben van az élmény, de ez pont olyasmi, amit meg kell osztani másokkal is. Éljen tehát a kooperatív mód, mert a Serious Sam úgy az igazi.
A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.
