Nincs könnyű helyzetben a Solasta: Crown of the Magister Egy nemrég early accessben megjelent, a D&D szabályrendszer 5. kiadását használó körökre osztott, taktikai RPG. Ez akár a Baldur’s Gate III is lehetne, pedig nem. Az egyetlen különbség a BG3 és a Solasta között a mögöttük lévő költségvetés – és az sem a Solasta javára.
Persze nyilván nem csak ennyi a különbség, mert ez a játék Solasta világában játszódik, nem a Forgotten Realmsben, és itt a teljes négyfős partyt mi állíthatjuk össze az előre gyártott karakterekből, vagy generálhatunk újakat is. Ezután egy tanács megbízásából különböző feladatokat kell teljesítenünk, amelyek során olyan gyíkemberekkel találkozunk, akiknek senki nem hisz a létezésében, így aztán vissza kell mennünk bizonyítékért. (Most így belegondolva, a Mass Effect is komoly inspiráció lehetett.)
A párbeszédeknél a kamera filmszerű üzemmódba vált, és ráközelít az eseményekre. Ez rögtön két dolgot vet fel. Az egyik, hogy jól látszódik, hogy a Larian miért fordított nagyobb energiát a karaktermodellek fejlesztésére, a másik pedig, hogy hogyan beszélgethetnek a karaktereink filmszerű módban, hogyha mindegyiket mi csináltuk? Nos, a karaktergenerálásnál választhatunk a karakter háttere és beállítottsága (alignment) alapján személyiségjegyeket, amelyek alapján aztán a játék folyamán reagálni fog különböző helyzetekre. Például szlengben beszél-e a karakter vagy kifinomultan, mennyire mutat hajlandóságot, hogy segítsen másokon, vagy csak a zsákmány érdekli stb. Az ötlet mindenképpen jó, azonban még nem működik mindig tökéletesen. Előfordult például, hogy a harcosom oktatta ki történelemből az erre szakosodott varázslómat. Valamint, amikor megtaláltuk a címben is szereplő koronát, ki kellett választanom, hogy melyik karakterem vegye azt el, hogy aztán igazi IQ-bajnok módjára egyből a fejére tegye*, mire a tolvajom megjegyzi, hogy „még jó, hogy nem volt rajta csapda.” Igen, anyukám, és mégis kinek a dolga lett volna ezt megnézni!?
* Mert nyilván nincs elátkozva...
A harcrendszer a D&D szabályrendszert használja, mint a Baldur's Gate III, a kezelőfelület azonban az újabb XCOM játékokat idézi, és ugyanúgy nagy szerepet kap benne a vertikalitás, vagyis a magaslatok elfoglalása. A most következő részben arról panaszkodtam volna, hogy egy különösen nehéz harcnál a harcosom négy újratöltés után is 1-est dobva hibázta el az első körös támadását, és hogy ez mennyire nem illik egy játékhoz, amely az áruházi főoldalán hirdeti a 20 oldalú dobókocka mindenhatóságát (külön opciók vannak a dobókockák testreszabására is). Azonban a cikk írása közben kijött egy patch (early access, ugye), amely lehetővé teszi betöltésnél a random seed bekapcsolását. Tehát igazam volt. Azok a kockadobások mégse voltak annyira véletlenszerűek, de szerencsére ezt már lehet orvosolni.
A játék kimondott célja, hogy minél hűebben adja vissza a D&D szabályrendszert, emiatt bizonyos dolgokat szükségtelenül túlbonyolítanak, ami azért ironikus, mert a szabályrendszer viszont önmaga leegyszerüsített változata. Ilyen például az utazás/pihenés, ami túl van gondolva, viszont ez igaz az inventoryra is. A játéknak szüksége van egy közös inventoryra, mert ez a mostani karakterek közt huzigálós megoldás túl bonyolult, nem elég áttekinthető és túl sok felesleges kattintást eredményez. Jobb megoldásért elég csak a Pathfinder: Kingmakert megnézni, ami azért ironikus (megintcsak), mert ott meg a karakterfejlődési rendszer az, ami sokkal összetettebb.
A Solasta: Crown of the Magisternek tehát nincs könnyű dolga a Baldur’s Gate III árnyékában, ami ugyanazt nyújtja, csak jobb minőségben. Mégis azonban egy hiánypótló játékról lehet szó a BG3 tartalomfrissítései között. Igazi esélye nyilván akkor lenne, ha már most a teljes verzió jelent volna meg, és nem korai hozzáférésben jött volna ki. Ez és az ehhez hasonló cikkek azonban segíthetnek egy kis reflektorfényt irányítani erre a nem tökéletes, de nagyon hangulatos taktikai RPG-re.
