2018-ban megszületett minden idők – szerintem – legjobb szuperhősös videojátéka, a Spider-Man. Az Insomniac Games olyan részletességgel keltette életre Pókember kalandjait Manhattan félszigetén, amilyet azelőtt egyetlen más játékban sem tapasztalhattunk. Mind a grafika, mind a játékmenet telitalálat volt, nem beszélve a Marvel képregényekhez méltó történetről és a nagybetűs HANGULATról. Amikor néhány hónappal ezelőtt kiderült, hogy a stúdió a PlayStation 5 premierjére egy újabb pókemberes játékkal készül, már előre összefutott a nyál a számban, mert tudtam, hogy ez csakis nagyot szólhat. Eleinte volt egy kis kavarás azzal, hogy akkor most mi is lesz a Spider-Man: Miles Morales, teljes értékű folytatás vagy csak egy kiegészítő (és még most se tudom egészen pontosan megmondani, melyik illik rá jobban). A helyzet végül is nagyjából hasonló, mint az Uncharted 4: A Thief’s End és az Uncharted: The Lost Legacy esetében. Utóbbi több egy puszta kiegészítőnél, de tartalmát tekintve elmarad a franchise többi részétől. Most is hasonlót lehetne mondani, csakhogy a Spider-Man: Miles Morales semmilyen szempontból sem marad el az elődhöz képest.
Na jó, talán egy dologban mégis, és emiatt vagyok még most is bajban, hogy akkor most mi is ez. A kampány ugyanis érezhetően rövidebb, mint a 2018-as játéké volt. De ez ne tévesszen meg senkit: a Spider-Man: Miles Morales elképesztően sok tennivalót kínál, legalább annyit, mint az előd. De ugorjunk a játék egyik legerősebb részéhez, ami most is a történet. Ám ehhez elengedhetetlen, hogy egy picit spoilerezzek a játék elejéből és az előző rész végéből. Szóval ha úgy érzed, akkor most ugorj!
Történetünk főhőse természetesen Miles Morales, akivel még az előző rész nagyjából közepén ismerkedhettünk meg. Az egyik utcai támadásban az ő rendőrként dolgozó apja is életét vesztette, így Morales egyedül maradt az anyjával. Peter Parker a FEAST (egy szegényeket és hajléktalanokat segítő szervezet, ahol Peter és May néni önkénteskedtek) segítségével igyekszik támogatni Milest, aki a játék vége felé maga is egy radioaktív pók útjába kerül, és a történelem egy picit megismétli önmagát: ő is emberfeletti erő birtokába kerül. Később ezt be is vallja Peternek, aki így nemcsak a barátjává, de a mentorává is válik. Itt most ugorjunk pár hónapot az időben: New Yorkban beköszöntött a tél. Peter már sokat csiszolt az ifjú Miles technikáján, de még így is rengeteg a tanulnivaló. Pláne, hogy képességei nagy részéről még Miles sem tud, ezeket csak később fedezzük fel vele.
Az események rögtön egy elég kemény küldetéssel indulnak, ugyanis a két Pókember szeretné biztosítani a városban szétszéledt, majd lassan összefogdosott szökött rabok visszaszállítását a RAFT-börtönkomplexumba. Csakhogy az egyik, helikopterrel szállított hatalmas konténerben maga Rhino lapul, aki természetesen kitör, és a fél Manhattanen keresztül tartó hajsza végén kis híján végez az idősebb Pókemberrel. Csak Miles ekkor feltámadt bioenergia-ereje segít őt legyőzni. Később Rhinót a városban egyre nagyobb befolyással bíró kutató- és biztonsági cég, a Roxxon gondjaira bízzák, majd Peter közli Milesszal, hogy akkor ő most lelépne néhány hétre a városból. Mary Jane-nek Symkariából kell tudósítania, és ő vele tart, hogy fotózzon neki. Így egész New York (a játékban csak Manhattan) megvédése Miles Morales, az új Pókember feladatává válik.
Ez tehát a Spider-Man: Miles Morales felütése, vagyis a játék elég erősen kapcsolódik a 2018-as elődhöz. Szerencsére a készítők gondoltak azokra is, akik esetleg nem próbálták ki azt a játékot vagy csak egyszerűen nem értek a végére. Ők a játék legelején egy gyors „ez történt eddig” összefoglalóban kapják meg a legszükségesebb infókat arról, hogy mit is keres Pókember kék-piros hacukájában ez a tizenéves, színesbőrű kamaszfiú. Aki esetleg látta az egyébként zseniális Pókember: Irány a pókverzum animációs filmet, vagy egyáltalán képben van Miles Morales karakterével a képregényekből, az túl sok meglepetéssel most sem fog találkozni. De azt mindenképpen a játék és az Insomniac Games javára kell írnunk, hogy az előző játékhoz hasonlóan most sem egyszerűen lemásoltak egy már ismert történetet, hanem inkább az ismert világba helyezték el saját sztorijukat, amely viszont tökéletesen beleillik a képbe.
Az események egyébként a városban terjeszkedő Roxxon vállalat és egy új alvilági banda, a Revolution közti háború körül bonyolódnak. Utóbb akkor kezdett el jelentősen megerősödni, amikor Kingpin és Osborn kikerültek a képből. De ahogy haladunk előre a történetben, felbukkan többek közt Miles nagybátyja is, akinek szintén elég komoly szerepe lesz az események alakulásában. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, hamar kiderül, hogy szinte senki sem az, akinek elsőre gondolnánk, vagy akinek elsőre látszik.
Ami a játékmenetet illeti, aki játszott az előző résszel, az itt is a legelső hálóvetéstől piszok otthonosan fog mozogni. Hősünkkel időnk nagy részében az utcák fölött hálóhintázunk, időnként bunyózunk egy jót, vagy kisebb-nagyobb gyűjtögető-utakra indulunk. Mert a játék rengeteg tennivalóval lát el minket. Ismét teljes Manhattan a játszóterünk lesz, aminek az egyes kerületeit telepakolták mindenféle összegyűjthető holmival. Erre épül a karakterfejlődés egy része is, vannak ugyanis technikai ládák, amelyekből csúcstechnológiás kütyüket szerezhetünk, és ezekkel tudjuk felszerelésünket fejlesztgetni. Időnként új pókruhákat is feloldhatunk, amelyek nemcsak mind nagyon menőn festenek, de mindegyik más egyedi bónusszal is ruház fel minket. Nekem mondjuk az alap fekete Miles Morales ruha a kedvencem, de ez szubjektív.
Most is lehet régi kincseket és emlékeket összeszedegetni, amelyek inkább hősünk múltjába adnak bepillantást egy-két mókás anekdota formájában. Illetve most is van egy rakás mellékküldetés, amelyek között akad egy-két perc alatt kipipálható és egész összetett is. Érdekes újdongás, hogy bácsikánk kérésére a város különböző pontjain hangmintákat is lehet gyűjteni, amelyekből zenéket fog Miles összerakni.
És persze ott vannak a főküldetések, amelyek sok részében nem mint Pókember, hanem mint Miles Morales fogunk tevékenykedni. Ezek is piszok hangulatosak, főleg a családi vacsi előkészítése vagy egy későbbi bátorságpróba, amit most nem részleteznék. Pókemberként természetesen rendszeresen keveredünk bunyóba, amiknek egy részét persze most is el lehet kerülni lopakodással és vadászattal. Ebben egyébként nagy segítésünkre van Miles azon képessége, hogy akarata szerint néhány másodpercre láthatatlanná is tud válni. A lopakodós rész ugyanolyan jól működik, mint az előző játékban, a harcrendszer nem különben. Most is nagyon látványos, igazi Pókember-féle csatákban vehetünk részt, amit viszont most kiegészítenek Miles bioenergia támadásai is, amiket előbb fel kell tölteni. Itt és a lopakodás közben is több érdekes kütyüt hívhatunk segítségül a sokkolóaknáktól kezdve a hologramokig.
A játékmenet tehát nem okoz csalódást (kivéve, ha valami drasztikusan eltérőre számítasz az elődhöz képest), de mi a helyzet a látványvilággal? Nos, ha a játékmenet nem okozott csalódást, akkor ez még annyira sem fog! Még PlayStation 4-en is elég mutatós a játék, de PlayStation 5-ön aztán tényleg eldobod tőle a hálóvetődet. A ray tracingnek köszönhetően minden üvegfelület tükröződik, de általában is sokkal élethűbben jelennek meg a különböző felületek és anyagok a játékban. A textúrák tűélesek, főleg Pókember ruháit élmény vizsgálgatni egészen közelről. De általában a város most is egészen káprázatosan fest, amin még többet dob, hogy tél van és sokszor hullik a hó (oké, lehet, hogy nekem van valami kattanásom a téli New Yorkot illetően, talán túl sok Reszkessetek betörők 2-t néztem kiskoromban...). Ráadásul mindezt a PlayStation 5 tényleg másodpercek alatt betölti. A konzol bekapcsolásától addig, hogy kilőhessük az első hálónkat, alig telik el egyetlen perc. Ha pedig csak álmából ébresztjük a masinát, amit előtte a játék közepén küldtünk aludni, akkor másodperceken belül ott folytathatjuk (akár egy átvezető video vagy egy küldetés kellős közepén), ahol abbahagytuk. Éljen, ez már nagyon illett így, 2021-hez közeledve. És még meg kell említenem a szereplőket is. Eljutottunk oda, hogy a játék tényleges grafikája olyan, mintha végig egy igényes animációs filmet néznénk. Egyszerűen nincs részlet, amibe bele tudnék kötni.
Muszáj egy bekezdést szentelni a DualSense kontrollernek is, mivel természetesen ennek a képességeit is kihasználhatjuk a játékban. Az adaptív ravaszgombokkal egészen más érzés kilőni a hálónkat, mert egy ponton picit ellenáll, mintha tényleg akkor nyomnánk meg a Pókember tenyerébe rejtett elsütőgombot. Ez egyébként elsőre annyira meglepett, hogy szó szerint lepottyantam a földre a játékban, mert szokatlan volt, hogy nem elég simán megnyomni az R2-t. De a játék a haptikus rezgőmotorokat is megdolgoztatja, szinte állandóan zizeg a kezünkben a kontroller. Már-már a hálóhintázás közben körülöttünk süvítő szelet is érezzük benne, de a bunyókat mindenképp. Egy ponton azt vettem észre, hogy a rezgések szinkronban voltak a játék zajaival, olyan érzést keltve, mintha a kontrollerből szólnának. Bizonyos hangok szólnak is belőle egyébként. Kipróbáltam a játék PS4-es változatát is a DualShock 4 kontrollerrel – mondanom sem kell, hogy össze sem lehet hasonlítani a két élményt.
Nem véletlen, hogy a Spider-Man: Miles Morales most a PlayStation 5 legerősebb nyitócíme. Pedig azért ott van a hasonlóan ígéretes (de semmi másban nem hasonlító) Demon’s Souls remake is. Mégis azt kell mondanom, hogy azok a szerencsések, akiknek már az első körben jutott a Sony új konzoljából, azok mindenképp ezzel a játékkal nyissanak (kivéve, ha minden vágyunk a PS Plusszal járó Bugsnax kipörgetése ;-) ), mert minden fillért megér. Oké, vannak néha grafikai bugok, illetve nálam az is előfordult, hogy egy idő után hibaüzenettel összeomlott a játék, de utóbbi esetben is kb. ugyanonnan lehetett újraindítani, ahol épp tartottam. Emellett talán hiányozhatnak az előző részben látott minijátékok, de olyan nagyon azért nem.
Mert Miles Morales első szárnypróbálgatásai New York egyetlen és igazi Pókembereként az első pillanattól az utolsóig beszippantják az embert és nem eresztik. Ha nagyon szeretted az első részt, akkor ez is kötelező vétel. Ha az valamiért kimaradt, akkor meg pláne! De ebben az esetben inkább áldozz egy picit többet rá, és vedd meg az Ultimate Editiont, abban ugyanis már a 2018-as Spider-Man felturbózott kiadása is helyet kapott.
