26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Fantasy General II: Empire Aflame DLC teszt

Remek új kampányt hozott a második kiegészítő.

Írta: Wing

Számomra a 2019-es év egyik legpozitívabb meglepetése volt a 23 év után feltámasztott Fantasy General második része. Amikor manapság sorra jelennek (illetve nem jelennek) meg az olyan játékok, amelyek egyszerűen túl sokat akarnak, és a vége általában hatalmas bukta, remek érzés leülni tesztelni egy játékot, amely nem akar többnek látszani, ami. A Fantasy General II egy tisztességes, bugok és glitchek nélküli, körökre osztott fantasy stratégia, amely pontosan azt adja, amit ígér. Az első DLC, az Onslaught hozott egy remek kampányt procedurális térképgenerálással, most pedig kaptunk egy újabb szuper kiegészítőt, az Empire Aflame-et, amely korrekt árért cserébe hosszú órákra kínál minőségi tartalmat. Valahogy így kell játékot (vasalódeszkát, mikrohullámú sütőt, bármit) fejleszteni.

Fantasy General II: Empire Aflame DLC teszt

Az alapjátékban a gonosz és hatalmas Birodalom ellen kellett egyesítenünk az egymással is torzsalkodó klánokat – most megfordul a felállás, és két karakter, a transmuter (nevezzük csak egyszerűen varázslónak) Moira, és a fiatal, talán túlságosan is ambiciózus Filos történetét követhetjük végig a Birodalom szemszögéből. A cselekmény során rengeteg választást kell meghoznunk – ennek eredményeként a mellékszálakból és -küldetésekből rengeteg van, a hosszuk pedig eléri az alapjátékét, sőt a befejezés sem korlátozódik csupán egyetlen végkifejletre...

Kaptunk pár igen hasznos újdonságot is. Legfontosabb talán az időről időre felbukkanó kereskedők jelenléte, amellyel az alapjáték talán legtöbbet kritizált részén enyhítenek: a véletlenszerűen „dropolt” fegyvereken és páncélokon. A kereskedőknél némi aranyért tudunk venni mindkettőt, amivel jócskán megkönnyíthetjük egységeink fejlődését. Speciális manához azonban továbbra is a klasszikus módon, a mana poolok kizsákmányolásával juthatunk.

Fantasy General II: Empire Aflame DLC teszt

Másik fontosabb újdonság, hogy egységeinket némi nyersanyagért kiképezhetjük, aminek eredményeként nem csupán jobban teljesítenek a csatában, de akár új képességekre is szert tehetnek. Az így felpimpelt egységeink persze jelentősen felértékelődnek, így nagyon nem árt, ha megérik a csata végén. Pár apróság is van: a Birodalom seregeinek az élén furcsán hatott volna, ha saját városaink kifosztásával juthattunk volna extra bevételhez, ezért mostantól az elfoglalt települések adót fizetnek. Így nem feltétlenül biztos, hogy érdemes minél hamarabb befejezni a küldetést (ahogy az alapjátékban), hanem sokszor érdemes kihúzni a végéig.

Cikkajánló
Fantasy General II teszt – Mindössze 23 évet kellett várni a folytatásra

Fantasy General II teszt – Mindössze 23 évet kellett várni a folytatásra

Új részt kapott a Panzer General fantasy változata.

Az Empire Aflame nem változtat sokan a játékmeneten, tehát akinek eddig nem jött be a Fantasy General II, az nem ettől fogja megszeretni. Aki viszont szereti az alapjátékot, annak kötelező darab, a kampányért mindenképp megéri.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Fantasy General II - Invasion
  • Fantasy General II - Invasion
  • Fantasy General II - Invasion
  • Fantasy General II - Invasion
  • Fantasy General II - Invasion
  • Fantasy General II - Invasion
  • Fantasy General II - Invasion
  • Fantasy General II - Invasion
  • Fantasy General II - Invasion
  • Fantasy General II - Invasion
  • Fantasy General II - Invasion

Fantasy General II - Invasion

Platform:

Fejlesztő: Owned by Gravity

Kiadó: Slitherine

Megjelenés: 2019. szeptember 5.

» Tovább a játék adatlapjára

Wing

Wing
Régi Dome-motoros, aktív fórumozó a hőskorszakból. Szereti a 300 oldalas kézikönyvvel érkező játékokat, melyeknek a grafikája a születésekor is elavult lett volna – a felesége ezért vétózza évek óta az új videokártya-beszerzést. Emellett szeret mindent, ami történelmi keretek között játszódik, legyen az középkori autóverseny vagy ógörög űrszimulátor. Szabadidejében gyereket nevel és metalt hallgat. Na meg néha játszik is.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!