Balan Wonderworld teszt – Színház az egész világ...

1993 karácsonyán édesapám egy Sega MegaDrive II konzolt helyezett a fánk alá, és nem is tudta mit indított el önzetlen cselekedetével. Így a legelső gyerekkori emlékem a kék sündisznóhoz, Sonichoz kötődik, nem is nagyon tudnék mást felidézni korábbról. Azóta is felcsendül néha a fejemben a Chemical Plant Zone zseniális hangszerelése, és szívemben őrzöm a korai 16-bites szoftvereim emlékét. Mára Sonic neve nem jelent egyet a minőséggel, az évtizedek során érkeztek jobb és rosszabb próbálkozások (nagyon rosszak is, amiket inkább elfelejtenénk), de ennek ellenére is a Sega egyik legjobban fogyó franchise-a maradt. Naka Yūji, a karakter megálmodója és a Team Sonic csapat egykori feje pár éve a Square Enixhez csatlakozott, hogy megrendezhessen egy fiataloknak szóló platformert. Kitalálhattátok, hogy ez lenne a címben forgó Balan Wonderworld.

Balan Csodavilága egy színház, amelyben szomorú sorsoknak lehetünk szemtanúi. Egy fiú vagy egy leány bőrébe bújva maga Balan, egy mesebeli mágikus lény kalauzol minket egy 12 fejezeten átívelő történetben. Zöldellő központi rétről érhetjük el a pályákat, amelyeket felvonásokra osztottak. Minden fejezet 2 actból és főellenségből áll. A program érezteti, hogy díszletek közt mászkálunk, és bár nagyrészt nyitott helyszíneken fogunk csatangolni, a kellékek és a környezet színpadias hatást kelt. Mindent körülölel a zene, látni fogjuk a pulzáló dallamokat. A fejlesztők célja az volt, hogy bárki számára érthető legyen minden, így szavak nélkül, főként zenei aláfestéssel mutatják be egy tucat személy élettörténetét. Egyedül Balan beszél, és ő is csak ritkán és halandzsa nyelven, amit akár magyar felirattal is élvezhetünk. Minden fejezetben az adott szereplő folyton folyvást feltűnik a díszletek között, majd a 2. felvonás végére megismerhetjük, miért depiznek, mitől lettek életuntak vagy céltalanok. Egyedül a pályafőnök legyőzése hozza őket vissza a valóságba, majd egy páros tánccal, nagyzenekari körítéssel és háttértáncosokkal oldódik meg a gond. Utóéletüket is megtekinthetjük, majd ugorhatunk a következő megmentendő alanyra.

A tematikusan felépített világokban gyűjtögethetünk szobrocskákat, amelyek fontosak lesznek a jövőbeli fejezetek eléréséhez. Találhatunk aranyló kalapokat, amelyek egy vizuális QTE-hez repítenek, ahol Balant „irányítva” harcolhatunk. Akadnak még minijátékok, például baseball, foci vagy bowling, ezekkel ékköveket nyerhetünk (erről később). Annyira egyszerűvé próbálták tenni ezt a főként fiataloknak szánt stuffot, hogy sikerült megalkotni az egygombos videojátékot. Nem vicc, a két analóg karon kívül, ami természetesen a mászkálás és a kamerakezelés, csupán ugrásra leszünk képesek. Erre vagy 6 gomb is szolgál, PlayStation 5-ön akár az adaptív ravaszok egyike.

A csavar az egészben, hogy 80 különféle jelmezt ölthetünk magunkra a kaland során, ezek pedig más-más képességgel fognak felruházni minket. Átváltozhatunk cicamicává, így a levegőt taposva távoli helyekre is eljuthatunk, vagy bika jelmezben összetörhetjük az akadályokat, medúzaként áramlatokat lovagolhatunk meg stb. Fejezetenként 5-7 rucit gyűjthetünk be, egyszerre viszont csak három lehet a repertoárunkban. A jelmezekhez előbb fel kell szedni egy kulcsot, a felülírt maskara pedig bekerül próbafülkénkbe. Sajnos búcsút inthetünk kedvenc ruhakölteményeinknek, ha abban ér el minket a vég, vagy elég csupán egyetlen találat egy negatív ellenféltől vagy csapdától az elvesztésükhöz. A ruhák fix helyeken újra felvehetőek, de egy jó perc, mire megjelennek – a türelmesebbek azért felhalmozhatják a készleteket. Különböző színű, gyémántkeménységű könnyeket is bezsákolhatunk, illetve tojásokat, amelyeknek a központi helyszínen lesz jelentősége.

PlayStation 5-ön az SSD-nek hála szuper gyorsan töltenek be a pályák vagy térhetünk vissza a Timek szigetére, amire füves rétként hivatkoztam korábban. Itt a korábban megtalált tojglikat kelthetjük ki, majd nevelgethetjük a tim gyűjtőnévre hallgató cuki jószágokat (kísérteties hasonlóságot véltem felfedezni az 1998-as Sonic Adventure chao lényeivel, ami szintén a rendező úr projektje volt). Játékban a játékként egy óratornyot kellene felépítenünk, amit a boldog jószágok üzemelnek. A boldogsághoz pedig a bendőn keresztül vezet az út, így rendre etetnünk kell timjeinket a harácsolt ékköveinkkel. A vidám lényecskék így hozzájárulnak a szerkezetek hajtásához, amit szórakozásképpen működtetnek. Sok óra etetés és játszadozás szükségeltetik az óra befejezéséhez. Közben keresztezhetjük egymással a timeket, újabb tojásokat létrehozva. Lehet, hogy még a királyt is sikerül megidéznünk, így elérhetővé válik a nagy titok!

Ha idáig eljutottál az olvasásban, feltűnhetett, hogy nem igazán tértem ki rá, hogy milyen játék a Balan Wonderworld. Nos, fájó leírni, de nem jó. Telis tele van tervezési és játékmechanikai hibákkal, ami egy platformernek elég nagy érvágás. Szinte minden pozitívumra tudok írni rögtön 5 negatívumot, kezdve mondjuk a használhatatlan kooperatív móddal, ahol a második játékost nem követi a kamera. Nagy kitolás, amit kajak direkt csináltak, különben miért építették volna bele az autópilótát, ahol egymás mellett is tud futni a két hős, így elég csak az ugrás gombot nyomkodni rásegítésnek? Gyerekek lettek megcélozva egyértelműen, akkor viszont miért kell őket halálra frusztrálni a ruhaelvesztős metódussal? Rengeteg jelmez csak azért van, hogy egy másodpercre csináljunk vele valamit.

Említettem az akadályok széttörését, de a ruhák nem adnak pluszt a kezeléshez, mert az ugrás lesz felfejlesztve a gomb hosszan nyomva tartásával. Ennél sokkal rosszabb, ha ez a mozdulat mondjuk egy lökés vagy lövés, így az adott figura nem képes ugrani. Pályatervezési hibákért elég csak megnézni, hova „rejtették” a szobrocskákat, amelyekért sok esetben meg kell erőszakolnunk a rendszert, hogy elérjük őket. Hasonlóan gyengék és szinte feleslegesek a harcok is, főként a nem megfelelő rucikkal. A Balan Wonderworldöt egyfajta bűnös élvezetként nyüstöltem, de sokszor csak a feleségemet fogtam be pár fejezetre, és gonosz módon végignéztem, ahogy boss-harcol a másfél méteres szakadékokkal, vagy talál újabb idegesítő hibákat. Az, hogy a cikkem végül nem lett negatívabb, csakis neki köszönhető, inkább ő világított rá a program szépségeire.

A Balan Wonderworldön látszik, hogy szeretettel készült, de számomra egy rossz élménynek felelt meg. Nagyon elkeserítő ilyet írni gyermekkorom hőséről és a csapatról, de úgy éreztem végig, mintha sok-sok éve nem csináltak volna semmit, aminek köze lenne a videojátékokhoz. Tovább folytatva a gondolatmenetet: szerintem nem is igazán játszottak semmivel. A Balan Wonderworld egyedi, ami a saját tengelye körül forog, így nem is lenne fair máshoz hasonlítani. Szerencsére elérhető a demo változat, amit erősen ajánlok egy esetleges vásárlás előtt.