Eleged van a lakbérrel hónapok óta lógó lakótársadból, az állandóan apró-cseprő hülyeségekkel nyaggató kollégákból, meg a jópofiskodva zsarnokoskodó főnöködből, aki még az unikornisos uzsitáskádat is lenyúlja? Te meg minderre csak tanácstalanul hümmögni tudsz? Akkor hát itt az ideje megtanulnod nemet mondani, amihez kiváló tanácsokat adhat a szellőzőben található motivációs magnókazetta: a Say No! More. A „nem” szó használatának szupererejével ugyanis bárkit elsöpörhetsz az utadból, hogy elérd a célodat és visszakapd azt a nyavalyás uzsidobozt!
A Say No! More nagyjából ebből az alapszituációból indul, hogy aztán a nemet mondás különböző fajtáit és szintjeit bevetve végighaladjunk a teljes ranglétrán, és szó szerint különböző boss-fightok keretében lenyomjuk a „nem” szót kategorikusan tagadó óriáscég vezetőségét. Idővel aztán követőkre is lelünk az egyetlen eseménydús munkanapot felölelő történet során, de a néhány fordulatról és poénról, amit a Say No! More még tartogat, mást már nem árulnék el, hiszen amúgy is össz-vissz sovány másfél óra hosszú az egész őrület.
Feltűnhetett, hogy a „játék” szót még nemigen használtam eddig, és ennek bizony jó oka is van. Ennek a röpke kis játékidőnek ugyanis több mint felét a PS1-érát és a legdebilebb animéket idéző grafikai és animációs stílusban megvalósított átvezetők teszik ki, amelyek közt maga a „játék” rész sem tud igazán többet egy célzást sem igénylő rail shooternél. Az általunk választott, vagy épp személyre szabott névtelen főhős ugyanis szigorúan kötött pályán mozog, az egyetlen interakciós lehetőség pedig az elénk ugró és marhaságokkal traktáló kollégák lekoptatása a nemet mondás nem túl változatos szupererejével. Vannak ugyan még az idegesítő kérdésekkel támadó „ellenfelek” védelmét gyengítő, nemet mondásunk erejét pedig boostoló képességek is, mint a szarkasztikus hümmögés vagy a lassú tapsolás, de a játékmenet lényegében ebben a QTE-szintű, ész nélküli gombnyomkodásban ki is merül.
Persze a Say No! More-nak akadnak azért érdemei is, mint a már említett, stílusos, idióta audiovizuális stílus, a humor és néhány vicces ötlet, de így sem tudnám igazán ajánlani – legalábbis játékként biztosan nem. Mókás, interaktív motivációs rajzfilmnek egész jó, és akinek szüksége van egy kis önbizalomnövelő nemet mondásra, annak ártani nem árthat, de sokkal többet így sem érdemes várni tőle egy jópofa, aranyos, rövid kísérletnél.
