A headsetek és egerek után ezúttal egy hangszórószett érkezett kipróbálásra a Trusttól, méghozzá a Tytan 2.1 RGB fedőnevű modell, amely ennek megfelelően egy mélynyomóból és két szatellit sugárzóból áll. És még színes fényeket is kapunk.
A doboz nagy részét a 3 kilós, 30 W RMS teljesítményű mélynyomó tölti ki, a maga 25,5*25,5*24 cm-es méreteivel. Egy 18 centi átmérőjű membrán teljesít benne szolgálatot, a mélyhangok korrekt megszólaltatását pedig bass reflex nyílás is segíti, emiatt célszerű falhoz közel elhelyezni. A szatellit pár darabja 9*10 cm alapterületű és 21 cm magas, enyhén felfelé keskenyedve, egyenként 15 watt teljesítménnyel. Ezeket a basszusláda megfelelő csatlakozóival kell összekötni, a hangforrást pedig RCA-csatlakozókon keresztül, például a mellékelt jack-RCA kábellel kapcsolhatjuk rá. PC-nk mellett így használhatjuk például akár telefonunkhoz is.
Kapunk még a csomagban egy infra távirányítót is, amelyen keresztül szinte minden funkciót állíthatunk: ki/bekapcsolás, elnémítás, LED üzemmód állítása, hangerőszabályzás és mélynyomó hangereje. Mondjuk a hangerő és a mélyek állítására nekem kényelmesebbnek bizonyult a saját hangszóróm kerek potméteres megoldása, arra csak rápillantok, és látom, milyen szinten vannak. Viszont tény, hogy olyan tekintetben praktikusabb ez a megoldás, hogy nem vezet külön drót a szabályzóegység dobozkájához.
A névben szereplő RGB megvilágítás a Tytan 2.1 esetében a mélynyomó membránja köré került. Hét szín közül választhatunk, amivel fixen világíthatnak a LED-ek, de beállíthatunk szívárványszínű átmenetet, valamint pulzálást is, a zene basszusának ritmusára. Igazából ezek a csilli-villi dolgok engem sose fogtak meg, nem én vagyok az RGB megoldások célközönsége (még azt se értem, miért jó nekem, hogy a gépem belsejében pirosan pulzál a videokártya), de aki szereti színes fényekkel elárasztani a szobáját, annak ezt a hangszóró is biztosítja. A többiek pedig kikapcsolhatják.
Kapunk amúgy egy Eco módot is a hangszóróval: ez egy kapcsolót jelent a mélynyomón, és ha aktiváljuk, akkor egy óra inaktivitás után pihenőmódba vált, kevesebb áramot használva, aztán ha újra jelet kap a bemeneten, automatikusan visszakapcsol. A teszt során végig ezen használtam, és nem tűnt fel sose, hogy bármi hátrányom származna belőle.
És hogy hogyan szól a Tytan 2.1 RGB? Meglepően jól. Persze ez erősen szubjektív dolog, de nekem bejött a hangja. Kevésbé harsány – leginkább magasak terén –, mint a saját Logitech Z4-esem (kicsit talán belemossa a magasakat a középtartományba), amihez az elmúlt évek során hozzászoktam. Cserébe viszont jóval teltebb hangzást adott, és a teret is jobban kitöltötte. Így kicsit fájó szívvel váltottam vissza a teszt végén a Z4-re, pedig eddig elégedett voltam azzal is.
A Trust GXT 629 Tytan 2.1 RGB 35 ezer forint forint körüli áron vásárolható meg.