25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Deathtrap Dungeon – The Golden Room próbakör

Ian Livingstone talán leghíresebb kalandjátéka élőszereplős interaktív filmként elevenedik meg.

Írta: GeryG 3 hozzászólás

A kifejezetten interaktív mozikra specializálódott Wales Interactive most nem akármilyen témát talált magának. A stúdió korábban is előszeretettel próbálkozott FMV alkotásokkal, de legutóbb épp egy „hagyományos” játékkal hívták fel magukra a figyelmet. A Maid of Skerrel mi is foglalkoztunk akkor. Most viszont lekapták a polcról Ian Livingstone talán leghíresebb kalandjátékát, és ebből készítenek új játékot. Ez a Deathtrap Dungen – The Golden Room.

Deathtrap Dungeon – The Golden Room próbakör

Az interaktív mozi egy igen rövidke, alig negyedórás demóját volt szerencsém kipróbálni a minap. A rövid itt tényleg rövidet jelent, mivel gyakorlatilag két jelenetről van szó. A demo elején egy fiatal harcos lány, aki láthatóan megsérült, egy csapatnyi ork elől menekül a legendás labirintus egyik félreeső folyosóján. A szörnyeket ugyan nem látjuk, de a hangok alapján nincsenek messze. Hősünk egy beugróban megpihen, majd nem messze megpillant egy ajtót, rajta egy odaszögezett, már összeszáradt alkarral. Benyit és egy kínzókamrában találja magát, ahol a kar feltételezett gazdája egy kínpadra kötözve hever. Itt érkezünk el az első választási ponthoz, döntésünket pedig nagyjából három-négy másodperc alatt meg kell hoznunk: segítünk vagy magára hagyjuk. A demóban később egy másik harcossal is találkozunk, aki ránézésre egy északi barbár fazon lehet méretes kalapáccsal. Hogy szövetkezünk vele vagy sem, az rajtunk áll, ám itt következik egy harci jelenet is. Sajnos ebbe a demóban nem volt beleszólásunk, mivel a csata a labirintus egyik lénye és a barbár között zajlik.

A demo alapján érdekes próbálkozásnak ígérkezik a Deathtrap Dungeon – The Golden Room. Érződik rajta, hogy az eredeti történet minél pontosabb mását próbálják meg visszaadni, ugyanakkor az is, hogy meglehetősen szűkös keretekből kell dolgoznia a készítőknek. Az egyáltalán nem negatívum, hogy ismeretlen színészeket kértek fel a szerepekre, de sajnos a körítésen, az effekteken és úgy általában az egészen nagyon érződik, hogy olcsó megoldásokat választanak. A barbár hatalmas kalapácsa például pont olyan, mintha egy játékbolt valamelyik polcáról emelték volna le.

Deathtrap Dungeon – The Golden Room próbakör

Persze ezzel együtt még lehet piszok jó szórakozás a Deathtrap Dungeon – The Golden Room. Ez leginkább azon múlik, hogy mennyire lesz beleszólásunk az eseményekbe, illetve mennyire lesz kidolgozva a történet. Ha ehhez még tűrhető színészi játék is párosul, akkor már nagyon nagy baj nem lehet. Ezt a demóból nem igazán sikerült leszűrni, de azért bíztató, amit láttam. Főleg a demo végén felsejlő ezerszemű szörnyeteg miatt is. A teljes változat valamikor az év vége felé jelenhet meg, akkor már csak a lapozgatós könyv nagy rajongójaként is biztosan adok neki egy esélyt.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Deathtrap Dungeon: The Golden Room
  • Deathtrap Dungeon: The Golden Room
  • Deathtrap Dungeon: The Golden Room
  • Deathtrap Dungeon: The Golden Room
  • Deathtrap Dungeon: The Golden Room
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

GeryG
GeryG [2279]
Jó-jó, jogos. Amikor írtam, nem gondoltam bele, hogy emberünk nem épp az a fakó szőke-kékszemű. :D

De egyébként a barbárokat nem északiként szokták máshol emlegetni? :D
-Jozef-
-Jozef- [1920]
az északi szaracénon jót mosolyogtam én is. :-D
Lipi
Lipi [1]
"Északi barbár"? Mégis mi utal északi származásra? A barna bőrszíne? A leopárdbőr ágyékkötője?
"az eredeti történet minél pontosabb mását próbálják meg visszaadni...": nekem ez se így jön le. Ahogy az első lehetséges társunk sem köthető az eredeti történethez, úgy az első próbamester sem. A Ninja persze utal az eredeti könyvre és az ajtó mögül kukucskáló Bloodbeast is egy kihagyhatatlan "kötelező" szörny, de nem lennék meglepve, ha bőven lennének az eredeti labirintustól eltérő szereplők és csapdák.
Összeségében én élveztem a demót, tetszett a hangulata, várom a kész játékot.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (3 db)