Amikor valaki nekiugrik, hogy megcsinálja a jogsit, a procedúra megkerülhetetlen, ám sajnos meglehetősen komolytalanul kezelt része az elsősegélynyújtási oktatás. Enélkül ugyebár nem kaphatjuk meg a jogosítványt, ám az a tapasztalat, hogy az emberek többsége nagyjából addig emlékszik csak az ott tanultakra, amíg kezébe nem nyomják a papírokat. Ám később bármikor előfordulhat, hogy egy autóbaleset szemtanúja lesz az ember, esetleg elsőként érkezik meg a helyszínre. Ilyenkor a többség hajlamos bepánikolni, mivel fogalma sincs, hogy mit is kellene tennie. Nos, nem állítom, hogy jelen tesztem tárgya bármit is fog változtatni ezen. Azt viszont mindenképpen fel lehet hozni mellette, hogy ha másra nem is, de egy kis ismétlésre vagy játékos tanulásra egész jól megfelel.

A PlayWay gondozásában jelent meg a Duality Games és a Glob Games Studio szimulátora, amely egyszerűen csak az Accident címet kapta. Ez elég rövid és velős, és pontosan azt kapjuk, amit a cím sejtet. A játékban ugyanis különféle autóbaleseteknél kell elsősegélyt nyújtanunk a bajba jutottaknak. A játék mindezt egy kis kerettörténetbe fűzte, miszerint mi valójában egy újságírót alakítunk, aki különféle korábbi baleseteket tanulmányoz át a virtuális valóságban. Ezek az esetek a világ számos pontján történtek a 2000-es években, és mindegyik egy picit más szituáció. Menthetünk életet Csehországban, Olaszországban, Oroszországban, Svédországban, az USA-ban, de még Magyarországon is, bizony. A készítők eléggé odafigyeltek a részletekre, így a különböző országokban más a segélyhívószám (ezt mondjuk automatikusan tárcsázza karakterünk), illetve a kiérkező mentő és rendőrök is az országnak megfelelő járművekkel érkeznek.

A játékban összesen tizenegy balesetet kell megoldanunk. Ezek alapvetően eléggé eltérnek egymástól, hiszen van itt frontális ütközés, biciklis gázolás, szakadékba zuhanás, és persze a kötelező vasúti átjárós baleset sem hiányzik. De legyenek bármennyire is eltérőek e balesetek, a játékmenet mindig, minden körülmények között ugyanaz. Az Accident egyetlen pillanatra sem engedi el a kezünket, ami valahol jó dolog, valahol pedig nem. Jó dolog, mert amolyan ismétlés a tudás anyja jelleggel mindig végigvezet minket azon, hogy mit hogyan kell tennünk egy ilyen helyzetben. Viszont játékélmény szempontjából annyira nem jó, mivel teljesen elvész a szabadság, csak előre megadott és önismétlő részfeladatok teljesítéséből áll az egész. Vagyis amikor megérkezünk, először félre kell állni, kitenni az elakadásjelzőt, majd hívni a segélyhívót. Ezt követi az elakadásjelző háromszögek elhelyezése, majd szükség szerint az esetleges tüzek eloltása. A sérült járművekben mindig le kell kapcsolni a gyújtást, majd csak ezt követően nézhetjük meg, hogy egyáltalán a sérültek hol és milyen állapotban vannak.

Maga a segítségnyújtás először állapotfelméréssel kezdődik, megnézzük, hogy milyen sérüléseket szenvedtek az emberek, illetve meghallgatjuk, hogy van-e légzésük. A sérülések többségével nekünk nem is kell foglalkoznunk, csak a súlyos, azonnali ellátást igénylőkkel, mint egy artériás vérzés vagy egy leszakadt végtag. Ha viszont van olyan sérült, aki nem lélegzik, akkor mindenképpen meg kell kezdenünk az újraélesztést, a szívmasszázst és a mesterséges lélegeztetést. Mindig több sérült van, így azt mi dönthetjük el, hogy kin próbálunk meg segíteni. Nyilván az a cél, hogy elsőnek azzal foglalkozzunk, aki a legnagyobb életveszélyben van. Ha mindent megtettünk, ami tőlünk telt, általában megérkeznek a mentők, és kezdődik a játékunk második szakasza. Mivel mint említettem, mi újságírók vagyunk, így nem elég megmenteni az áldozatokat, fel is kell derítenünk az egyes baleseteket. Ilyenkor alaposan körbe kell nézni a környéken, nyomokat keresni, majd ezekből felállítani egy forgatókönyvet, hogy mi miért, milyen sorrendben és hogyan történt. Ha ez megvan, akkor az eset végén egy rövid videóban meg is nézhetjük a balesetet.

Az Accident menet közben mindig kiír néhány tanácsot, hogy egy balesetnél segítségnyújtás során mire figyeljünk, és mely lépésnek miért van jelentősége. Más kérdés, hogy szívmasszázs kellős közepén aligha fogjuk a képernyő tetején megjelenő szövegeket olvasgatni. De legalább az oktatószándék megvan. A játék látványvilága olyan igazi PlayWay-szimulátoros. Kicsit fapados, kicsit idejét múlt, de valójában a célnak, amit szolgál, tökéletesen megfelel. Cserébe nincs is igazán gépigénye, bár tény, hogy ahhoz képest elég hosszú a töltési idő.

Az Accident aligha fog bevonulni a videojátékos halhatatlanok csarnokába. Viszont mindenképp egy olyan félig-meddig hiánypótló alkotás, amelynek már csak a témája miatt is van helye a piacon. Úgy is felfoghatjuk, hogy egy játékba oltott oktatóanyag az elsősegélynyújtásról, ami ha nem is helyettesítheti a komoly oktatást, de például a fiatalabb generáció számára egy annál sokkal emészthetőbb formában ad át némi tudást. Nem mondom, hogy a jövőben egy balesethez érve azonnal az itt ismételgetett lépéseket zsigerből fogom vágni, de talán egy-két mozzanat megmarad majd, és emlékezni fogok, hogy ilyen vészes helyzetben nagyjából miként kell cselekedni. Ja, és készül a stúdiónál egy másik játék is, ami hasonlóan érdekesnek ígérkezik: a Plane Accident...